NavigációKiskunfélegyházi kistérségi portál newsletterMindig naprakészen legfrissebb híreinkből! Belépett felhasználókJelenleg 0 felhasználó és 1 vendég van a webhelyen.
|
___TE Ganz-Röck Zrt. jövőképe VI. (folyamatosan frissítve)<<< Ugrás az előző (ötödik) oldalra
Az APEH-os nullás igazolás birtokában új lehetősegek nyíltak a TE Ganz-Röck Zrt. számára. Ez a remélhetően utolsó oldal az új lehetőségekről fog szólni. Ma, azaz hétfőn napirend után interpellálni fog Garai képviselő úr a Parlamentben. Olyan információm volt, hogy a (nem akarom közzétenni)-bank nem adott hozzáférést a cég számlájához. Az ott levő pénzre igen nagy szükség lenne. Kérdésemet feltettem parlamenti ülésezés végett SMS-ben Garai úrnak, aki azonnal válaszolva közölte, hogy úgy tudja, hogy ez a probléma megoldódott. Lentebb megtekintheti dr. Garai István Levente immárr a negyedik interpellációját a Parlamentben. Felhívnám a figyelmét arra, hogy Burány Sándor államtitkár válaszol, az az államtitkár, aki még a tavasszal elkezdett foglalkozni a TE Ganz-Röck ügyével. Később más pozícióba került, de most válaszával rávilágított több lényeges momentumra. Ha ezt végighallgatja, akkor sok tekintetben tisztán lehet látni a pillanatnyi helyzetet és a jövő lehetőségeit.
A képviselő úr megmutatja az APEH-os nullás igazolást.
2009, decemeber 14. Információink szerint a bérhátralékok csökkennek, vagyis javuló tendencia van ebben a témában. Meglátásom szerint, a jövő annak függvényében fog majd alakulni, hogy sikerül-e megfelelő mennyiségű valós szerződést kötni, vagyis lesz-e munka, hisz a hitelfelvétel feltétele elsősorban ez. Újabban vannak ilyen irányú jó hírek is. Reméljük, hogy ninél előbb sikerül a teljes kapacitást lekötő szerződéseket kötni. Az idő nagyon sürget. Bízok benne, hogy az illetékesek érzik a felelősség súlyát, hisz ez nem a dolgozók, Garai úr, állam vagy bárki más feledata.
2009, decemeber 18-tól 2010, január 2-ig
A TE Ganz-Röck dolgozóit a fizetések átutalása mellett a megfelelő mennyiségű munka megléte foglalkoztatja. Sok mende-monda hallatszik, ezért tervezek Garai úrral január 5-10 között egy ilyen támájú riportot. Kérésemre reagálva válaszában elmondta, hogy "körülnéz a témában" és tájékoztatja a portálon keresztül az érdeklődőket, amit köszönettel várunk. 2010, január 3. A képviselő urral ma egyeztettem több témában is, és abban állapodtunk meg, hogy a jövő héten lesz aktuális a riport. Mindketten abban reménykedünk, hogy addigra jó hírekkel tudunk szolgálni Önöknek. Előbb csak abban az esetben lesz a támával kapcsolatos közlés, ha valami fontosat tudunk meg, vagy ha valami okból megakadnak a pozitív irányú folyamatok. 2010, január 4. Esedékessé vált a riport Garai úrral, de sajnos nem értem el különböző okok végett. Most írtam egy SMS-t neki, kérve, hogy hívjon vissza. A január 4-ei beszélgetésünkkor nagyon pozitívan fogadta a kérésemet és azt mondta, hogy úgy tudja, minden rendben van a TR Ganz-Röck-nél. Bevallom én kételkedtem, hisz én akkor úgy éreztem, hogy semmi sincs rendben, és most pedig úgy tudom, hogy helyesek voltak megérzéseim. Nos, ezek után várom a fejleményeket. Arra is szeretnék választ kapni, hogy azok akik felmondással otthagyták a vállalatot, miért nem kapják meg a jövedelemigazolásukat? Miért nem járnak el törvényesen? Az új munkahelyen a munkába állás feltétele ennek megléte. Amennyiben az új munkáltató eltekint hiányától, a havi APEH felé történő adatszolgáltatásban csak becsült adatokat tud lejelenteni. Náhány perc múlva érkezett egy dolgozói üzenet, amiben megerősítette aggodalmaimat, sőt a létszámleépítéssel kapcsolatban ő több mint 50 fővel többet írt. Garai képviselő úr SMS-ben válaszolt SMS-emre, amiben azt írta, hogy holnap lesznek új információi.
2010, január 12. A képviselő úrral történt mai egyeztetésem fejleménye egy szokásos módon készített riport lesz. Várhatóan 21 óra körül lesz majd megtekinthető portálunkon, maga a riport 19 óra körül lesz rögzítve. A témákat röviden megbeszéltük, úgy vélem, hogy választ fognak illetve fogunk kapni sok lényeges kérdésre. 19 óra 30 perckor tájékoztatom a kedves látogatókat, hogy Garai úr hívásomra egyszer nem vette fel a telefont, körülbelül 10 perc múlva pedig nem volt elérhető. Kérnék minden alkalmazottat, hogy tartsa szem előtt azt az aranyszabályt, hogy addig amíg biztos jó helye nincs, addig nem mond fel munkáltatójánk. Bármennyire is elege van mindenből, nem teszi meg azt a "szívességet", hogy felmond. Mondjon fel a munkáltató törvényesen! Munkanélkülivé bármikor válhat, viszont elfogadható munkahelyet nagy valósínűséggel nem talál. Ne dőljön be mindenféle ígérgetésnek, tartsa be az aranyszabályokat, azokban nem fog csalódni! Arany szabály az is, hogy ha nem kap fizetést, nem dolgozik ingyen mindaddig, amíg a bérgarancia alap tart. Aki munkahelyet keres, tartsa szem előtt, hogy vannak büntetőtábor minőségű munkahelyek, gondolom, hogy Ön nem érdemli azt meg. Ha jelentkezik munkahelyre, életrajzot ad be, - mire számíthat? Megjósolom, hogy például 40 beadott pályázat esetén 2-5 helyen behívják állásinterjúra, ahol lesznek vagy húszan. Ott az Ön idejét rabolva alázzák úgy, hogy egy fillért sem kap, sőt Önnek kerül pénzébe az utazás. És mi lesz a végeredménye? Nagy valószínűséggel valamilyen kifogással nem veszik fel. Könnyen lehet, hogy felvesznek olyat, aki valakinek a valakije, jóval kevesebb szakmai alkalmassággal. Én ezek után, .. Garai urat pénteken fogom zaklatni a beszámoló riport végett, időt adva neki a jobb hírek kiharcolására. 2010, január 13. Ma beszélgettem Lezsák országgyűlési képviselővel, és mivel nem készült vele szakszóval élve anyag, szabad maradt a mai estém. Ezt a megmaradt időt kihasználva felhívtam Garai urat a riporttal kapcsolatban. Nagyon segítőkész volt, és 20 óra környékére ígérte a riportot, ami azt jelenti, hogy 22 óra körül lesz megtekinthető a portálon. Elmondta, hogy azóta tájékozódott a témában. Reméljük, hogy választ kapunk sok kérdésre, és tisztábban fogjuk látni a TE Ganz-Röck jövőjét. Magam részéről izgatottan várom az új híreket. A riport meghallgatható, ha elindítja a lejátszót.
2010, január 14.
Üjabb hírek, információk az új portálon érhetők el.
2010, január 24.
Kovács István |