<<< Ugrás az előző (harmincnyolcadik) oldalra
Ugrás a (negyvenedik) oldalára >>>
Az alábbi írásomat több mint egy hete fogalmaztam meg, és eddig a laptopomban tároltam:
Úgy gondolom, Önök is sejtik, hogy hamarosan véget ér a TE Ganz-os sorozat. Sikertörténetnek indult, de végül a lehető legcsúfosabb történet lett belőle.
Az a tervem, hogy ezen az új oldalon eltársalgunk egy kicsit, és közösen megpróbáljuk elvarrni az elvarratlan szálakat. Én három ilyen szálról tudok.
Az egyik, a felszámoló biztos által intézett dolgok végkifejlete, de legalábbis a dolgozókat érintő végeredmény. Erről van sejtésünk, hogy mi várható, ugyanis az előző részben az egyik hozzászóló írt már erről.
A másik, az ügyvédnő által elértek, vagy nem elértek ismertetése. Ezt úgy terveztem, hogy Molnár úron keresztül fogom megszerezni az információkat, de ebben kétségeim vannak, ugyanis Molnár úr elhelyezkedett és azt nyilatkozta, hogy “kiszáll”ügyből. Azt mondta,hogy az ő tisztsége rég megszűnt, így ő is olyan személy mint bárki. Való igaz, a Sztrájkbizottság elnöke tisztsége a sztrájk befejezésével szűnt meg. Az ÜB elnöki tisztsége, hát ezt nem tudom, de mivel nem üzemel a gyár, ami meg üzemel, az meg már egy teljesen másik gyár, okafogyottá vált ez a tisztsége is. Mivel én eddig sem nagyon folytam bele ebbe a szálba, eztán sem szeretnék, azért megpróbálom rávenni, hogy segítsen elvarrni ezt a szálat.
A harmadik, pedig a gyári szakszervezeti mozgalom további alakulása. Nos ebben a témában már megtettem a lépést, ugyanis közel egy hete beszéltem Sárosi úrral, akivel abban állapodtunk meg, hogy körülbelül két hét múlva fog adni egy riportot, amiben válaszol a kérdésekre. Én kértem, hogy mondja majd el, amit szükségesnek tart, hisz valószínűleg ez lesz az utolsó alkalom, hogy szólhat a volt gyári dolgozókhoz. Én nem szándékozok kérdésekkel készülni, viszont felhívom az önök figyelmét arra, hogy a hozzám eljuttatott kérdéseiket továbbítom neki, amikre minden valószínűség szerint, válaszolni fog. Nekem az volt, és most is az az érzésem, hogy túlzottak voltak a szakszervezettel az elvárások. Én úgy ítélem meg, hogy a helyi alapszervezet döntéseit a leg messzemenőkig képviselte és segítette a szakszervezeti szövetség. A szakszervezet ügyvédje tudtommal minden pert megnyert, igaz ezzel sajnos nem sokra mentek a károsultak de ez nem a szakszervezet hibája. Itt ragadom meg a lehetőséget, hogy leírjam azt, hogy a tagoknak a jogo képviseletért nem kell fizetni, még akkor sem, ha most nem futnak be a jelképes tagsági díjak. Ezt külön megkérdeztem Sárosi úrtól, tehát meg lehet nyugodni azoknak, akik aggódtak. Tudom, hogy vannak olyanok, akik nagyobb anyagi támogatást szerettek volna a szakszervezettől. Én egy kicsit “pironkodok” az ilyen elvárás végett, hisz a magyarországi fizetésekből nem igazán várható el, hogy “dobjon” össze a tagság egy kis pénzt, hogy megtérítsék a dolgozók kárát. Azokét is, akik csak a “hajó süllyedésekor” léptek be a szakszervezetbe. Segítettek amennyit tudtak, sőt mások is segítettek. Nem akarom itt megnevezni a segítőket, mert akkor nem maradna hely a további írásomnak. Annak idején nagyrészt megneveztük, így most nem térek ki rá. Emlékezzünk csak vissza, milyen megható volt, hogy szinte az egész országból érkeztek felajánlások. Ha már a szakszervezetes témánál tartok, Sárosi úrnak javasoltam, sőt szinte követeltem, hogy a szakszervezet egy úgynevezett könnyített tagságnak biztosítsanak ingyenes jogi képviseletet. Elmondta, hogy ők pályáztak az ingyenes jogsegélyszolgálat fenntartására, de nem kaptak rá pénzt úgy mint korábban, ezért csak a tagságnak tudják ezt biztosítani. Persze én tovább ragaszkodtam elképzelésemhez, de úgy vélem, ez nem fog megvalósulni. Muszáj írnom elképzelésemről, hogy megmagyarázzam erőszakoskodásom okát. Úgy tudom, hogy a szakszervezeti tagdíj a bruttó bér 2%-a. Ezért különböző támogatásokat is kapnak a tagok az ingyenes jogi tanácsadás és képviselet mellett. De ha valaki csak a jogi segítségre tartana igényt egy alacsonyabb tagdíj fejében, annak is meg kellene szerintem adni a lehetőséget. Én a legértékesebb segítségnek a jogi segítséget tartom, mert aki erre kényszerül, valószínűleg eleve rossz anyagi helyzetbe van. Ilyen pozícióból hogyan tud szembe szállni egy cég jól fizetett jogászgárdájával? Azt hiszem, nem kell megválaszolnom, hisz mindenki tudja a választ. Meg egy esetlegesen elvesztett per esetén nem a helyzet rendezése nem valósul meg, hanem rengeteg, teljes anyagi összeomlást előidéző mennyiségű költségeket kell megtéríteni. Sokan ondják, hogy ilyen eset nem nagyon fordul elő, amire én azt válaszolom, hogy ez nem igaz, és mi lesz, ha “rászoknak” a cégek, főleg majd az új Munka Törvény életbelépése után. Nem akarom a palackból kiszabadítani a szellemet, de emlékezzenek vissza arra, amikor az Alstrom nem tudta elszállítani az anyagjait. Ha a szakszervezet nem nyújtott volna olyan jogi segítséget mint amilyet nyújtott, akkor most a sztrájkolóknak nem csak a veszteségeikért “fájna a foga”, hanem bizony a kártérítésen is. Ez fejenként szerintem akár több százezer forint is lehetne. Tudom sokan most kinevetnek és elbagatellizálják a dolgot, Kérem, most ne tegyék, mert most én ezt eléggé az információk birtokában állítom. Sőt állítom, egy egyszerű sztrájkot, avagy bármilyen erélyesebb fellépést “életveszélyes” alkalmazni a munkáltatóval szembe. Nos, ha ezt a szakszervezet az általam elképzelt módon nem vállalja fel, akkor marad a teljes körű tagság,, vagy esetleg a biztosítók tudnák felvállalni. Az utóbbi is járható út lenne szerintem, sőt, lehet, hogy van ilyen biztosítási lehetőség. Csak hát állítólag javasolták annak idején a devizaárfolyam kockázati biztosítást, nem éltek vele. A mostani kényszer kormányzati megoldásnak, hogy mi lesz majd a következménye, nem tudjuk. Nem tudom, hogy önök hogy vannak ezzel, de én valahogy félek a következményektől, De ezzel, hogy az országos napi aktualitást behoztam a témába, eléggé eltávolodtam a témától. De mi van azzal, aki bölcsen megkötötte az árfolyam biztosítást? De most már tényleg visszatérek a témára, vagyis oda, hogy felvetettem a dolgozók jogi képviseletének szükségességét.
Nos, a következő oldalon ezzel a három témával szeretném, ha velem tartanának.
Itt hívnám fel a figyelmet, hogy küldjék el nekem azokat a kérdéseket, amikre szeretnének a felszámoló biztostól választ kapni. Mint korábban említettem, Sárosi úrnak is rajtam keresztül tehetnek fel kérdéseket, de a felszámoló biztosnak mindenképpen kérném a kérdéseket, mert őt csak ezek megléte esetében fogom megkeresni.
Az alábbi írásomat a közzététel időpontjában fogalmaztam meg:
Néhány napja beszéltem Molnár úrral, aki vállalta a felkérést, amiért nyilvánosan köszönetet mondok. Emlékeztetőül: felé a kérésem az volt, hogy szerezze meg az ügyvédnő TE-s dolgozók ügyében végzett munkájának eredményét, és mindezt tegyük közzé.
Majd ezt az oldalt visszaolvasva hamarosan ki fogom egészíteni a ma közzétetteket, de addig is várom a kérdéseket.
Ötletként közlöm, hogy a portál üzenetküldőjén is elküldhetik kérdéseket, ahol nem muszáj valós adatokat megadni. Ebben az esetben az e-mailcímből derüljön ki, hogy nem valós, vagy az üzenetben közöljék ezt. Így nem követnek el hazugságot, hisz a hazugság az egyik legnagyobb sértés.
2011. október 1.
Kovács István
Amíg Önök a kérdéseket fogalmazzák és én nem jelentkezek, javaslom, hogy az erősebb idegzetűek nézzék meg ezt a hat részes sorozatot.
Mindezt azzal az ajánlással javaslom, hogy próbáljuk megőrizni a békét minden szinten.
Link: http://www.youtube.com/watch?v=ojqbWbhns_Q&feature=related
Sajnos múltkor nem tettem közzé a linket, így pótoltam.
A napokban arra gondoltam, hogy szánni kellene egy oldalt, ahol Önök írnák meg, hogy hogyan alakult a sorsuk a TE Ganz-Röck felszámolása végett. Így a 40. részben Önök írhatják meg sorsuk alakulását. Kérem, hogy éljenek a lehetőséggel, hisz a történethez ez is hozzá tartozik. Előre is köszönöm közreműködésüket, bízva abban, hogy tanulságos lesz az olvasók számára. Gondoljonak bele, ha valaki netán megírná könyv formájában a történetet és ez hiányozna belőle, akkor az egész olyan értelmetlen lenne.
Én a történelmet az iskolábn pont azért nem szerettem, mert a mögöttes emberekről, sorsokról nem igen esett szó. Persze az is igaz, hogy én egészen másként látok néhény ünnepelt történelmi eseményt, mint ahogy azt mások vallják.
Kérném, hogy a sorsuk alakulását üzenet vagy e-mail formájában küldjék el.
Megnéztem a portál csetjét, hát eléggé elkeseredett társalgások maradványai találhatók ott. Erre reagálva egy történelmi eseményt szeretnék másként értelmezni, mint ahogy az megszokott. Tudják Önök, hogy az 1848-49-es Magyar Szabadságharcban Bem tábornok miért ért el olyan nagy sikereket Erdélyben? Hát azért, mert földet ígért az egyszerű katonáknak. És mi lett ebből az ígéretből? Becsapták a katonákat? Sajnos nap mint nap becsapnak bennünket.
2011. október 10.
Kovács István
Kaptam egy e-mailt Sárosi úrtól, amit változtatás nélkül teszek közzé. Tudom, nem szokványos szrkesztői módszer, de így nem csak a szövegkörnyezet az eredeti, hanem az elkészülés módja is. Mivel ezt az oldalt nem a válaszadásra szántam, ezért keretbe tettem az üzenetet, hogy elkülönüljön a többi tartalomtól. Később ha szükségesnek látom, majd a beszámolónak fenntertott oldalra átmásolom szükséges tartalmat.
Tehát íme az üzenet:
Szia Pista!
Láttam az oldalon, hogy valaki kérdést tett fel.
Megkértem a Sándort, hogy válaszolja meg.
Légyszíves tedd fel a választ.
Üdv.
Péter
Szia Sanyi!
A Ganz Röckösöktől kaptam ezt a kérdést.
Mit lehet válaszoni? Légyszíves segíts már.
Köszi
Péter
Péter!
A válaszom a következő:
A felszámolóbiztos kötelezettsége, hogy a felszámolási hirdetmény
cégközlönyben történt megjelenését követő 40 napon (illetve 1 éven ) belül
bejelentett hitelezői követeléseket nyilvántartásba vegye, azokat
besorolja és visszaigazolja a hitelezőknek.
Abban az esetben, ha vitatja a bejelentett követelést, akkor azt
felterjeszti a felszámolást elrendelő bírósághoz elbírálás végett.
A törvény egyértelmű kötelező és számonkérhető határidőt nem tartalmaz
arra, hogy a felszámoló pontosan mennyi időn belül köteles a
visszaigazolást és a besorolást megküldeni a hitelezőknek. A
visszaigazolást már sok esetben kértem, azonban a felszámoló nem
teljesítette, azonban ezt mindenképpen meg kell tennie, legkésőbb a
közbenső mérleg megküldésével, a besorolást ennek tartalmaznia kell. A
közbenső mérleget mindegyik hitelezőnek meg kell küldenie, ha ezt
elmulasztja a tudomásra jutástól számítva 8 napon belül kifogással lehet
élni a felszámolást elrendelő bíróságnál.
A munkabér igények az esedékességtől számítva 3 éven belül évülnek el
(Mt.11. §.), azonban az elévülést a fizetési felszólítás, a bíróság előtti
érvényesítés, egyezség, vagy az elismerés megszakítja. Tehát aki a
hitelezői igényét bejelentette, annak nem kell tartania az elévüléstől.
Az más kérdés, hogy a bérgaranciából kifizetett összeget meghaladó "A"
kategóriás (azaz első) követelésekre is anyagi fedezet a cégnél nem igen
található, az ingatlanok eredményes visszaperlése megítélésem szerint
finoman fogalmazva erősen kétséges.
Munkaügyi Bíróság előtt eljárást a felszámolási közlemény cégközlönyben
történő megjelenését követően már nem lehetett indítani, az ilyen munkabér
követelés csak a felszámolási eljárásban érvényesthető. A korábban
indított perek a Munkaügyi Bíróság előtt folytatódnak(tak), (nekem még 7
perem nem zárult le), de ezzel párhuzamosan meg kellett tenni a hitelezői
igénybejelentést is a felszámolóhoz.
A bérgaranciából történő kifizetésről részletes írásbeli elszámolást kell
adnia (Mt. 160. §), amely tartalmazza a levonások jogcímeit és azok pontos
összegét, a kifizetéskori szabályok szerint. A folyamatban lévő perek
esetében (nem mindegyikben) a második bérgarancia kifizetés bérelszámolása
még hiányzik
A késedelmes munkabér kifizetés után a Polgári Törvénykönyv 301. § (1)
bekezdése és a Munka Törvénykönyve 159. § - a szerint törvényes késedelmi
kamat jár. Azonban (nem vicelve el a helyzetet) minden bizonnyal nem jut,
mivel a kamat nem "A" kategóriás követelés.
Üdv.: Dr.Kiss Sándor.
|
Az imént bukkantam egy idézetre, és úgy gondoltam, hogy megosztom Önökkel: "Az élet azért szép, mert bármi megtörténhet ...És azért sz.r, mert meg is történik..."
Rosszu jártak azok a TE szolgálati lakásaiban lakók, akik bekerültek a Panel Program-ba. Mivel ez a figyelemfelhívó szöveg csupán figyelemfelhívó, ezért nézzék meg a helyi televízió által közölteket: http://felegyhazitv.hu/?q=kiskun-kr%C3%B3nika-20111013
Tegnap beszéltem telefonon Molnár úrral, ma pedig Sárosi úrral. Molnár úr lemondta a tájékoztatásban történő közreműködést. Sárosi úrral is későbbi időpontra halasztottuk a TE Ganz-Röck volt dolgozóinak a szakszervezettel kapcsolatos tájékoztatását. Ami újat tudok írni az, hogy peren kívüli megegyezés történt a szakszervezet ügyvédje által képviselt hét peres ügyben.
Idézek dr. Kiss Sándor ügyvéd Sárosi úrnak írt beszámolójából:
Ezzel részemről a peres eljárások mindegyike befejeződött, a felszámolónak a
vállalt hitelezői nyilvántartába vételi és visszaigazolási kötelezettségének
kell még eleget tennie. A bérgaranciából történt kifizetések bérszámfejtő
lapjait is megkapták a peres Ügyfeleim.
Vannak olyan Ügyfelek akiknek még 2011. december 31. napjáig a bérgarancia
terhére történik (történhet) kifizetés. Aki már kimerítette a bérgarancia
mértékét, annak nem sok reménye van a további összegek megtérülésére.
Erősen kétségesnek tartom az ingatlan visszaperlése és így további anyagi
fedezet teremtésének a sikerét.
Tájékoztatásul elmondom, hogy a követelés két részből állt, az egyik a bér és (gondolom) bérjellegű, a másik pedig béren kívüli követelés. Az előbbit részben vagy egészében kielégítette a felszámoló a bérgarancia alapból, míg az utóbbit, vagyis a béren kívülit nem, ezért az előző fennmaradó részét és az utóbbit teljes egészében a végzés kötelezte a felszámolót, hogy vegye nyilvántartásba, amit majd igazoljon vissza felpereseknek.
Voltak olyanok, akiknek 2011 december 31-ig a bérgarancia alapból kell kifizetni a bértartozást, a nem bérjellegűt pedig nyilvántartásba kell venni. Itt az egyik alperesnél (perelő dolgozó) még az sincs meghatározva, hogy a bérgarancia alap fogja-e futni a béjellegű követelés kifizetését. Mindebből feltételezem, hogy még a bérgarancia alapból történt kifizetések sem vannak lezárva.
Említettem azt, hogy vannak nyilvántartásba vett tartozások. Nos ezt úgy lehet értelmezni, hogy ez megmarad tartozásnak mindaddig, amíg a felszámoló olyan bevételekre nem tesz szert a TE Ganz-Röck kapcsán, ami ezt futná. Én feltételezem, hogy ekkor is előbb a bérgarancia alapot kell visszafizetnie, és csak utána kerülhet sor a nyilvántartásba vett tartozások rendezésére. Ezt a feltételezésemet kérném, hogy jogban járatos személy erősítse vagy cáfolja meg.
2011. október 25.
Kovács István
Felhívom a kedves érintettek figyelmét, hogy a következő oldalt az Önök elmondásainak szántam. Írják le, hogy milyen hatással volt az Önök és családjuk életére a TE Ganz-Röck tönkre menetele? Kérem, éljenek a lehetőséggel!
Az imént ezt a felvételt néztem meg, hogy felfrissítsem mindazt, amit korábban tanultam belőle. Egyébként 2007-ben készült. Ugyanis már korábban láttam, de mai szemmel is szerettem volna értelmezni. Hogy mi késztet arra, hogy ilyenekekből igyekezek tanulni? Hát például, hogy a napokban nem vették az államkötvényeinket, és attól tartok, hogy a piacról nem lehet tovább finanszírozni az államadósságot. A készülő költségveteés is , - hát, de nem mondok semmit. Úgy tapasztalom, hogy a politikai szembenállás újból megerősödik, ami a gazdaságnak, főként a befektetőknek nem túl csalogató. Nem kell megijedni, de a tendencia pillanatnyilag ez.
Tehát a link: http://www.youtube.com/watch?v=-rYeUVa9GHo
09/11/2011 22:21:29 * a csatlakozott ide: TE Ganz-osok
09/11/2011 22:23:00 ‹a› hát, igen
09/11/2011 22:23:09 ‹a› nagy csönd van
09/11/2011 22:24:12 ‹a› a tulajok - akik j......k (<— moderálva) - mindent elértek, amit akartak
09/11/2011 22:26:18 ‹a› mi a ló...z van a körülrajongott, Istennek is nevezett országgyűlési képviselőnkkel?
09/11/2011 22:28:32 ‹a› aki lobogtatta a nullás APEH igazolást, miközben már a cégnél belső levelezések mentek arról, hogy ha nem fizetik ki a nyugdíjjárulékot, az nem is olyan nagy baj, mivel messze még a nyugdíj?
09/11/2011 22:28:57 ‹a› ku...ra (<— moderálva) nem tetszik a dolog
09/11/2011 22:29:06 ‹a› nektek igen?
09/11/2011 22:29:28 ‹a› hagyjátok magatokat hasba akasztani?
09/11/2011 22:30:03 ‹a› űha már pénz NINCS, IGAZSÁG AZ LEHETNE!
09/11/2011 22:32:13 ‹a› NA, KÉPVISELŐ DOKTOR MEG MITTUDOM ÉN MILYEN ÚR! ..........MOST MI A LÓ(kimoderálva) VAN?
09/11/2011 22:32:36 ‹a› wrbwrgbwrgbwergberb ergbergnbergtnbegnetgnethgnetnethnetzhnetzhnetzhnrem,rzj,mr,m
09/11/2011 22:32:53 ‹a› valami ilyen duma mi?
09/11/2011 22:33:12 ‹a› ennek véget kell vetnünk
09/11/2011 22:33:56 ‹a› hajrá Magyarország, hajrá Magyarok!
10/11/2011 12:02:09 * Kovács István csatlakozott ide: TE Ganz-osok
Sokan érdeklődtek már Garai úrról, így nem kerülhetem el a választ. A TE Ganz-os témával tudtommal már nem foglalkozik. Viszont eléggé aktív más témákban, elég ha csak a parlament. hu-n utána néznek. Ennek linkje: parlament.hu/internet/plsql/ogy_kpv.kepv_adat
Idézek az MTI által kiadott hírekből:
Ha már a személyes dolgoknál tartunk, én is elárulom, hogy elhelyezkedtem egy helyi eléggé közismert és komoly cégnél. Mindenféle "hókusz-pókusz" nélkül felvettek, mert már korábbról ismertek. Két olyan cégnél jelentkeztem szóban, ahol már ismertek, de ezek között nem volt a TE Ganz-Röck helyén működő cég. Az egyik helyről nem reagáltak, a másikon pedig felvettek. Hasonló munkát fogok végezni, mint amit eddigi szakmai pályafutásomban is végeztem. Hétfőn fogok kezdeni munkahelyemen. Ennyit közölhettem nyilvánosan az én történetemről, viszont Önöktől eddig semmi hasonló sem érkezett, pedig erre nyitottam egy külön oldalt is.
Az adósságaiamat igyekszem teljesíteni, vagyis a megígért három beszámolót. Csak hát rossz híreket én sem szeretek közölni, mert az az érzésem, hogy semmi jót nem fogunk megtudni.
2011. november 10.
Kovács István
Csetelői kérdés:
15/11/2011 15:22:12 * u csatlakozott ide: TE Ganz-osok
15/11/2011 15:23:18 ‹u› Kaptatok már a Felszámolóbiztostól tértivevényes ajánlott levelet?
15/11/2011 15:25:12 ‹u› barátom kapott egyet, tartozásként vérlázítóan alacsony összeg szerepel benne, amit egy héten belül kell megfellebezni eléggé nehéz ügymenettel
15/11/2011 15:25:20 ‹u› mit tudtok?
15/11/2011 16:45:52 * D??? csatlakozott ide: TE Ganz
Mint sokan tudják, a portál csetjén korábban nyitottam egy csetszobát a TE Ganz-osoknak. Szoktam onnan idézni, és most is idézek onnan néhány sort:
08:16:28 ‹jackson› bocsánat,hogy megkérdem mi az te ganz osok
19/11/2011 08:30:09 * jackson dunaujv csatlakozott ide: TE Ganz-osok
19/11/2011 08:51:13 * ... csatlakozott ide: TE Ganz-osok
19/11/2011 09:49:51 * jackson dujv csatlakozott ide: TE Ganz-osok
19/11/2011 09:56:45 * jackson dujv kilépett a beszélgetésből
19/11/2011 10:02:52 * jackson dunaujv csatlakozott ide: TE Ganz-osok
19/11/2011 10:20:16 ‹jackson dunaujv› ..., ..., ..., ..., ..., ...,
19/11/2011 10:53:51 * jackson dunaujv csatlakozott ide: TE Ganz-osok
19/11/2011 14:36:20 * D??? csatlakozott ide: TE Ganz-osok
19/11/2011 14:40:04 ‹D???› A TE Ganz-osok azok munkások,akiket a tulajdonosok,főnökök kiraboltak,mert egy évig nem kaptunk fizetést,utánna pedig az utcára tettek bennünket.
19/11/2011 16:06:03 * jackson dunaujv csatlakozott ide: TE Ganz-osok
19/11/2011 16:15:36 ‹jackson dunaujv› sajnálom azokat a munkásokat
19/11/2011 16:43:43 * k??? csatlakozott ide: TE Ganz-osok
Biztosan ki fogják találni az alábbi e-mail váltás lényegét:
Szia!
Kiss Sanyinak fel fogom rá hívni a figyelmét.
Köszi, hogy megküldted.
Üdv.
Péter
Szervusz!
>
> A portálra érkezett egy hozzászólás, ami felvet egy jogi lehetőséget.
>
> Link: http://www.kkfhkt.hu/hu/jovokep_te_2_39
>
>
>Üdv.: Kovács István
<<< Ugrás az előző (harmincnyolcadik) oldalra
Ugrás a (negyvenedik) oldalára >>>
Talán egy lehetőség
Tudomásom szerint lekérhetne a felszámoló két hónap bérgaranciát,ha egy év letelt,de csak akkor ha az előzőt visszafizette.Szerintem ez pedig nem történt meg.Ennek jogilag utánna kellene nézni.Sajnos a felszámoló tájékunkra sem jön.Amit kiküldött papirokat a tartozásokról az is nagy nulla,mert ki kellet volna részletezni,hogy mit vett bele.
Talán egy lehetőség
Tisztelt volt Kollégák!
Szeretném felhívni figyelmet a bérgarancia alapról szóló 1994. évi LXVI. tv. 2/B. § és 7. §-ra.
2/B. § (1) Az állami foglalkoztatási szerv köteles a támogatást megállapítani és a megállapított támogatást az 5. § (1) bekezdése szerint a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet pénzforgalmi számlájára átutalni, ha a gazdálkodó szervezet által benyújtott kérelem az e törvényben foglaltaknak megfelel.
(2) Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően, a 7. § (2) bekezdésében meghatározott esetben a támogatást az állami foglalkoztatási szerv vezetője mérlegelési jogkörben állapítja meg. Döntése meghozatalakor mérlegeli, hogy
a) a kérelemben meghatározott jogosultakkal szemben fennálló munkabértartozás tartalmaz-e állásidőre járó díjazást, illetve
b) a támogatás megállapítása a kérelem benyújtását követő hat hónap alatt - ismételt kérelem esetén az első, 7. § (2) bekezdése alapján benyújtott kérelemben meghatározott határidőig - várhatóan elősegíti-e a felszámolási eljárás lezárását, illetve a felszámolás alatt álló szervezet eszközeinek értékesítését, munkaerő-állománya új munkáltatónál történő továbbfoglalkoztatását (reorganizációt).
7. § (1) A felszámoló a támogatási igény meghatározása során a támogatásra jogosult gazdálkodó szervezetnek a jogosultakkal szemben, a bérfizetési napon fennálló bértartozását, de egy felszámolási eljáráson belül jogosultanként legfeljebb a tárgyévet megelőző második év - Központi Statisztikai Hivatal által közzétett - nemzetgazdasági havi bruttó átlagkeresetének (a továbbiakban: bruttó átlagkereset) ötszörösét veheti figyelembe. Amennyiben a felszámolási eljárás egyes naptári éveiben a bruttó átlagkereset mértéke eltérő, a jogosultság szempontjából a magasabb bruttó átlagkereset alapján számított támogatási mértéket kell figyelembe venni. (999.000,- Ft)
(2) Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően,
a) ha a felszámolási eljárás kezdetétől egy év eltelt,
b) azon jogosultak esetében, akikre vonatkozóan az addig igénybe vett összeg kimerítette az (1) bekezdésben meghatározott ötszörös mértéket, jogosultanként további, legfeljebb kettő havi bruttó átlagkeresetnek megfelelő támogatást igényelhet a felszámoló, ha annak e törvényben meghatározott egyéb feltételei fennállnak.
(399.600,- Ft)
Idézet a törvény hatályos változatából, forrás: complex.hu.
Traktus (Vegyépszer) vagy Resonator?
http://index.hu/gazdasag/magyar/2011/10/17/ujraeled_a_kiskunfelegyhazi_g...
Eddig úgy tudtuk, az átjátszott ingatlan a Traktusé, amely Vegyépszer érdekeltség. Tehát mégis a Resonatorral kell pereskedni, vagy már volt valami (peren kívüli) egyezség az ügyben a felszámolóval?
kérdések
A végkielégítés melyik kategoriában van sorolva?A bérgaranciából ki lehet-e fizetni?Mikor lehet erről megtudni valamit?Ezt azért kérdezem mert még nem kaptam belöle semmit,vagyis én pont olyan időben mondtam fel rendkívülivel hogy amivel tartoztak, azt megkaptam március végéig.Február elsejével mondtam fel.Ha valaki tudna evvel kapcsolatban infót,köszönöm.
el (-számolás/-évülés)
A korábbi kérdések - talán - még aktuálisak:
"a bérkövetelések hitelezői igényként történő visszaigazolásához az előkészítési munkát folyamatosan végezzük" - írja a felszámolóbiztos. (2011 május 31.) Tehát, ha jól értelmezem, ilyen összeírást, egyénre lebontva még kapni fognak az egykori munkavállalók, azaz hitelezők? Ennek a követelésnek van elévülési ideje? (5 év?) Ismeri a jogi helyzetet valaki?
(...)
Azt nem tudom, a bérkövetelés elévül-e, ha igen, mennyi idő után (5 év), honnan datálódik (havonta?), kamatai hogy számolandók - és egyáltalán rögzítve van-e valahol...
Továbbá ennek milyen tb és adóvonzatai vannak a kifizetéskor (nyilván a kifizetéskor aktuális és nem a 2010-es adószabályok szerint). Ehhez persze a munkavállalóknak kedvező bírósági határozat kell x időn belül és valami maradvány az ingatlanok értékéből. Nem sok reményt fűznék hozzá...
Hozzászólás