TE Ganz-Röck Zrt. jövőképe IX.

<<< Ugrás az előző (nyolcadik) oldalra

Ugrás a következő (tizedik) oldalra >>> 

 

 Dr. Garai István Levente országgyűlési képviselő úr február 15-ei interpellációja, majd Burány Sándor válasza meghallgatható a lejátszó elindításával.

 Egy korábbi interpellációjára is Burány államtitkár úr válaszolt. Amennyiben a kettőt összehasonlítjuk, érezhető az előrehaladás.

 

 





 

Az interpelláció közzététele a portálon: 2010. február 16.

Kovács István
 
 



Ma, február 17-én sztrájkba léptek a TE Ganz-Röck dolgozói. A hír közzétételének időpontja: 6 óra 50 perc.
A sztrájkról még Sárosi úr sem tudott, tőlem értesült. Meg volt döbbenve.

A hír a sztrájkról igaz, Sárosi úr is megkapta a tényről az értesítést.

Ahogy én a körülményeket ismerem, a sztrájkkal pillanatnyilag semmit sem lehet elérni, csak ártani lehet mindennek. Mindenképpen meg kellett volna várni a pénteki tájékoztatót.

A sztrájk egyébként azért következett be, mert a vezetés csak péntekre ígért tájékoztatást az elmaradt bérek rendezéséről. Ennek nyilvánvalóan az az oka, hogy a parlamenti tárgyalás döntené el a további lehetőségeket.
Addig minden függőben van.

Az imént beszéltem Garai úrral, aki már tudott a sztrájkról. Ma 10 órakor, vagy 10 órára ki fog látogatni a gyárba. Be fog számolni a dolgozóknak az eddigiekről és a lehetőségekről, legalábbis nekem ezt mondta. Mindezt  8 óra 10 perckor teszem közzé. Amennyiben valaki beszélni szeretne Sárosi úrral, az 9 óra után nem tudja megtenni. Sárosi úr tárgyaláson lesz, ezért ma délelőtt el lesz foglalva.
Garai úr ígéretet tett, hogy tájékoztatja a portált a látogatása folyamám szerzett benyomásokról és az esetleges új hírekről.

 Köszönöm a jelzést a budapesti dolgozóknak, "vettem a lapot".

Most gyorsan a friss hírek:
Jelenleg is sztrájkolnak, és úgy néz ki, hogy sztrájkkal fogják kivárni a dolgozók a holnapi tárgyalás végét.
Garai úr volt kint a gyárban, tárgyalt a szakszervezeti tisztségviselőkkel, minek kimeneteleként tudomásul vette a sztrájkot. Ugyanis az imént információt gyűjtöttem, többek közt Garai úrral is beszéltem. Kérném a budapesti dolgozókat, hogy mondják el e-mailben véleményüket. Ezeket összegyűjtve közzétesszük, üzeneteiket nyilvánosan tolmácsoljuk. Ezt azért tartom fontosnak, mert az ő "bőrükre is megy mindaz", ami itt zajlik.

Mint már tájékoztatást adtunk arról, hogy holnap lesz egy megbeszélés a Parlamentben. A várható résztvevőket már felsoroltam. Holnap lesz a NAGY NAP, holnap nagy valószínűséggel választ kapunk a jövővel kapcsolatban.

Az RSS csatorna aktiválva van a budapesti dolgozók kérésére. Amennyiben valami gond van vele, kérem jelezzék.
A linkje a következő: http://www.kkfhkt.hu/hu/rss.xml

A holnapi tárgyalás végeredményéről és a várható következményekről pénteken kapnak tájékoztatást a gyár dolgozói, mi ezt jól tudjuk.

Természetesen Garai úr még ezt megelőzően a tárgyalás után a portálon be fog számolni Önöknek.
Sárosi úr elküldött hozzám egy e-mailt, amiben prezentálva van a sztrájk oka és körülményei. Ebből van egy rész felrakva a honlapjukra, melynek linkje: www.mszosz.hu/site.php
 
Úgy érzem újból neki kell futnom a mai nap történéseinek közlésének, mert visszaolvasva egy kicsit szellős. Ugyanis az egyszer már közzétetteket nem szoktuk lényegesen átszerkeszteni, inkább újból nagyobb alapossággal megfogalmazzuk.

 

A sztrájk és előzményei


Az ügy előzménye, hogy a TE Ganz-Röck dolgozóinak a munkáltató több hónap bérrel tartozik. Alkalmanként ad részfizetést, de az elmaradás  több hónapos. Az ilyen fizetésfolyósítás mellett a többségében eladósodott, téli fűtésszámlákkal terhelt dolgozók válságos helyzetbe kerültek. Sokuk ennek következtében nem tudta fizetni az adósságát, ezért a lehető legrosszabb helyzetbe került. Voltak akik otthagyták a vállalatot, ezért a dolgozói létszám folyamatosan csökken. Tovább őrli az idegeket, hogy még tavasszal elkezdődött egy állami garanciavállalásos hitel megszerzésének intézése, de ez ezidáig csak remény.
Három párhuzamos út mentén halad a dolgozók élete:

  1. Megkapja a cég a hitelet, és akkor belátható időn belül, de hosszabb távra rendeződnek a dolgok illetve a bérkifizetések. Ezt az utat próbálja egyengetni a sikeres végcél felé dr. Garai István Levente MSZP-s országgyűlési képviselő. Portálunk is ezt a megoldást propagálja leginkább.
  2. A másik út, a felszámolás kezdeményezésének útja. Ez az út, a cél után továbbhaladva a legbizonytalanabb. Ezt az utat főként a nagyon elkeseredettek járják. A szakszervezet segít az ezen az úton haladóknak, amennyiben az első nem vezet célhoz.
  3. A harmadik utat azok járják, akik többnyire rendkívüli felmondással otthagyták a vállalatot. Vannak akik el tudtak helyezkedni, de ebben akadályként jelentkezett az, hogy a cég nem adta ki korrektül az ilyenkor nélkülözhetetlen dokumentumokat. Hogy ennek mi az oka? Nehéz megmagyarázni, hisz ehhez nem kell pénz. A harmadik utat járók másik része pedig elment, illetve elmegy munkanélküli segélyre. Ez megoldható a hiányos dokumentumokkal is. A gond az, hogy ez csak rövid távon járható.
Az első és a második utat járóknak Gopcsa Péter vezérigazgató február 11-i levelében ígéretet tett az elmaradt három havi bér kifizetésének ütemezésére azzal, hogy az esedékesség szerinti bérfizetésre 2010. június 10-től lesz lehetőség, vagyis onnantól áll helyre a törvényes kifizetés.
 
A riportban Garai úr felolvasta a megállapodást, ami a következő:
2010. február 11-én egy emlékeztető megállapodás született, egyébként tegnap is volt egy megbeszélés a sztrájkbizottság, az ide ellátogató szakszervezeti vezetők és a helyi vezetés között, ami szerintem bizonyos mértékig előkészítette ezt a megállapodást, melynek a lényege a következő:
  1.  A tulajdonosokkal való egyeztetés alapján a 7. naptári héten átutalásra kerül a teljes állomány részére a 2009. novemberi havi bérhátralék, 30% ez. Tehát 70% ezek szerint már átutalásra került, a novemberi bérhátralékok ezek szerint a 7. naptári héten teljes mértékig rendezi a tulajdonos, illetve a menedzsment.
  2. . A tulajdonosok jóváhagyása szükséges még az alábbi kifizetésekhez:
A 8. naptári héten kerül sor a fizikai állomány részére a 2009. december havi 90%-os bérelőleg átutalására.
A 9. naptári héten kerül átutalásra a szellemi állomány részére a 2009. december havi 90%-os bérelőleg.
2010. március 19-én kerül sor a decemberi bérhátralék (10%) és a 2010. januári 90%-os bérelőleg átutalására a teljes állomány részére.
A második pontban leírtak tulajdonosi jóváhagyásáról 2010. február 16-án lesz tájékoztatás. Az esedékesség szerinti bérfizetéssel, tehát értelmezésem szerint ez a normális kerékvágásban, a szokott időben való bérfizetést jelentené, 2010. június 10-től lesz lehetőség. A sztrájkbizottság a fentiek alapján kijelenti, hogy a sztrájkot a mai napon 8:20-től felfüggeszti.

Kiskunfélegyháza, 2010. február 11.

Aláírta Gopcsa Péter vezérigazgató, Molnár István sztrájkbizottság elnöke, Kengyel Gábor VSZ titkár.


A február 16-i tájékoztató helyett egy levelet kaptak a munkavállalók érdekképviseleti vezetői, melyet Molnár Istvánnak, a sztrájkbizottság elnökének és Kengyel Gábor VSZB titkárnak címeztek. A feladó Ménes István, az igazgatóság tagja volt. A küldés dátuma pedig 2010. február 16.

A tájékoztató levélből említek néhány fontos elemet. Mivel nem kaptam felhatalmazást, szóról szóra nem tehetem közzé.
 Ménes úr ígéretet tett a novemberi bérhátralék rendezésére, mégpedig ezen a héten. Mint ahogy azt már közöltem, erre megvolt a pénz, és ezzel a vállalat vezetése rendelkezhetett.
A többihez tulajdonosi egyeztetés kell, amiről azt írta, hogy erről a tárgyalásokat megkezdték, mely pénz biztosítására több alternatíva is felmerült.
Írta, hogy ennek érdekében meghallgatást kértek Bajnai miniszterelnök úrtól, amire 2010. 02. 18-án kerül sor. Erről a tárgyalásról portálunk már tájékoztatta az érdeklődőket, így nem újdonság számunkra. Kifejezte továbbá abbéli reményét, hogy ez lesz a végső megbeszélés a MFB-tól történő hitelfelvétellel kapcsolatban. Erről is beszámoltunk, amikor Garai úr azt nyilatkozta, hogy legkorábban a jövő héten juthat hozzá a vállalat, de mindenképpen jóval a várható áprilisi APEH moratórium lejárta előtt. Beszámoltunk arról is, hogy a moratórium minden valószínűség szerint meghosszabbításra kerül április végéig. 
Közölte, hogy várhatóan a tárgyalásokat követően, 2010. 02. 19-én 14 óráig fognak mindenki számára elfogadható megoldási alternatívát találni a pénz biztosítására, ahol szükség esetén az egyeztetést is felvetette. 
Befejezésül kifejezte reményét a címzetteknek, hogy látják az igyekezetüket, hogy mindent elkövetnek hogy... de ezt már nem sorolom fel.

Nos ezt nem tudták elfogadni a dolgozók, és ma reggel elkezdtek sztrájkolni. Vagyis a ma reggeli munkásgyűlésen, betartva a korábbi elhatározást, megállapodás hiányában a munkavállalók ismét sztrájkba léptek.



 

2010. február 17.

Kovács István
 


Üdvözlöm a kedves látogatókat!
 Ma tovább folyttatták a TE Ganz-Röck dolgozói a sztrájkot.

Mai témánk, a tárgyalás végeredménye.
Most egy  dolgom van, Garai úrral beszélni és megcsinálni a riportot.
Kicsörgött a telefonja, de egyenlőre nem vette fel. Jó lenne tudni, hogy vége van-e a tárgyalásnak? Az eredményről nem is beszélve..
Körülbelül negyed óra múlva megismételtem a hívást, kicsörgött de nem vette fel. Elhatároztam, hogy negyedóránként fogom hívni.

 Sikerült beszélnem Garai úrral. Csalódott, mert a bank részéről megakadt a hitel. A tulajdonosok minden elvárást teljesítettek, és ők fizetnék ki azt a fizetéshétralékot, amiért most tüntetnek a dolgozók. Egyenlőre tehát a tulajdonosok jó hozzáállása és áldozatvállalása nem hozott eredményt, mert a banki szakemberek és a banki tanácsadók kedvezőtlenül álltak a megegyezéshez. Holnap alacsonyabb szinten tovább folyik majd az egyeztetés.
Kérdés számomra, hogy ezek után a tulajdonosok hajlandók-e újabb pénzt pumpálni a vállalatba a bérhátralékok rendezésére?
Lehet találgatni, és lehet jósolni a holnapi tájékoztatóval kapcsolatban.
Garai úr 20-21 óra közt fog riportrot adni portálunknak, holnap a délutáni gyárlátogatás után pedig minden valószínűség szerint Sárosi úr.
Erre a két riportra új oldalt fogok kezdeni, vagyis a riportokat a X. részben lehet majd  meghallgatni és elolvasni. 

Most beszéltem a "hunyóval", vagyis a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. munkatársával. Nagyon készségesek voltak, és eljutottam az illetékeshez, aki arra kért, hogy e-mailben tegyem fel a kérdéseimet, és hogy mikorra kérem a választ. Kérték, hogy hagyjak telefonos elérhetőséget is, valamint megkaptam az illetékes e-mail címét. Én jeleztem, hogy holnap délre kérem a választ. Mégpedig azért, hogy a délutáni munkásgyűlésre meg tudjam osztani Sárosi úrral a megosztható információkat. A kérdések megfogalmazásában elfogadok segítséget.

Kaptam egy névtelen dolgozói e-mailt:
 

Szevasz Pista! 
A kérdésem,hogy a Magyar Fejlesztési Bank Zrt miért nem irta alá a hitelt.
A menedzsmentől kaptunk fenyegetést amit egyelőre tudtunk hárítani.
Az összefogás még soha nem volt ilyen erős!
Nincs tárgyalási alap csak amit leirtunk!!!!!!!!!!!!!!
Üdv: egy dolgozó


Válasz: 

  1. Az MFB a hitel folyósítását feltételekhez kötötte, amiket információim szerint a tulajdonosok teljesítettek. Hogy mégis miért nem ennek megfelelően cselekedtek, azt én is szeretném megtudni. Erre meg is tettem a lépéseket, minek eredményeként remélem, hogy válszt kapok, amit megosztok Sárosi úrral, aki majd továbbadja a dolgozóknak a gyárban a 14 órakor kezdődő jogsegélyszolgálat alkalmával.Természetesen a portálon is közzéteszem a válasz publikus részét.
  2. Hát a vezetés ezzel a szerencsétlen módszerrel próbálja menteni a még menthetőt, próbálja megtartani a megrendelőket. Szerintem ez Nektek is érdeketek lenne.
  3. Összefogás? Számomra ebben az a kérdés, hogy ki vagy mi ellen fogtatok össze? Azt értem, hogy a bérhátralékok rendezéséért. A tulajdonosok az utóbbi időben mindent megtettek. Igen magas össszegeket kellett nekik beinvesztálni a bizonytalanba. Jól áltak a gyár megmentéséhez, a helyzet stabilizálásához, és most kaptak egy nagy pofont. A gyári felsővezetés is beállt a sorba, és a helyzet rendezéséért küzd. Ma ők is kaptak egy nagy pofont a banktól, Garai úrról nem is beszélve. Én azt feltételezem, hogy holnap Ti is fogtok kapni egy nagy pofont, csak az a kérdés, hogy tisztában lesztek-e azzal, hogy kitől kaptátok. Attól félek, hogy nem, mert akkor nem tennétek nevetségessé magatokat a sztrájkkal. Bocsánat az őszinteségért. Elárulom, holnap Ti is a banktól fogjátok kapni a pofont, feltéve, hogy kaptok pofont. Most mindenki egy hajóban evezik, a tulajdonosok, a felső vezetés, és Ti, sőt Garai úr is meg én is. Egy hajóban vagyunk, és a hullámok egyformán dobálnak minket, egyformán süllyesztheti el a hajónkat.
  4. Tárgyalási alap? Ezt szetintem holnap beszéljétek meg Sárosi úrral. Szerintem pillanatnyilag nincs miről tárgyalni, mert nincs pénz. Helyette van pofon. Bocsánat, van, de az csak a novemberi bérhátralékot futja a legjobb információim szerint. Ezért mindenképpen ki lehet állni, ha veszélybe kerülne.

     

Nos, ezek az én válaszaim, amiket a rendelkezésemre álló információk alapján adtam. Egy dologban történt változás az utóbbi időben, mégpedig abban, hogy egy hajóba kerültetek a tulajdonosokkal, és a felső vezetéssel, és még néhányunkkal.
Köszönöm a kérdést, továbbiakban is állok rendelkezésetekre. Sokszor az az érzésem, hogy nem követitek az eseményeket.

Beszéltem Garai úrral, és úgy döntöttünk, hogy elhalasztjuk a riportot. Lényegében minden új információ közzé van téve, és nekem is e-mailt kell fogalmaznom a NFB-nak, ő is e-maileket fogalmaz. Ígérte, hogy elküldi e-mailjeit portálunknak közzététel céljából. 
Tehát a bank az indikációt aláírta, de most a hitellel hezitál, és most ezért kell harcolnunk. 
Információként dr. Garai István országgyűlési képviselő úr megbízásából közlöm, hogy hétfőn ismét interpellálni fog, gondolom, nem is kell mondanom, hogy miért.

Garai képviselő úr levele a Miniszterelnök úrnak:

Tisztelt Miniszterelnök Úr!
 
Köszönöm segítségét, hogy létrejöhetett a Parlamentben egy újabb szakmai, szakmapolitikai egyeztetés Ganz-Röck témában, minden érintett fél részvételével. Az eddigi pozitív szándékot mindenki megerősítette, hogy a cég életben tartása nemzetgazdasági érdek. Összegeztük  mindenki számára az elvégzendő operatív feladatokat (APEH: moratórium meghosszabbítása az MFB hitel folyósításáig, cég-menedzsment: a folyamatban lévő megrendelések teljesítése és a potenciális megrendelések biztosítása, megszerzése, a tulajdonosokkal a munkabéke megteremtése, fenntartása, a dolgozók bérének vállalt, ütemezett kifizetése, MFB: az indikatív ajánlat alapján - melyet a tulajdonosok is elfogadtak - előterjesztés készítése a NFGM felé, majd véleményezés után kormánydöntésre való előkészítés (a jelenlévő szakállamtitkár úr ígéretet tett ezen munka felgyorsítására, a szükséges dokumentáció mielőbbi elkészítésére). Véleményem szerint nem fogalmazódott meg olyan konkrét, vagy koncepcionális kifogás, ami a fenti folyamatot alapjaiban hátráltathatná, ezért tisztelettel kérem további segítségét a folyamat felgyorsításában. Legfőképpen pedig egy olyan feltételrendszer kidolgozásának katalizálását, ami rendkívül rövid távon - már jövő hét elejéről, hétfőről van szó -, ami beleilleszkedve a fenti folyamatba, lehetővé teszi a Dominikába kiutazó cégvezetőknek egy 144 millió eurós  előszerződés aláírását, melynek folyományaként gyakorlatilag a cég helyzete stabilizálódhatna. Ehhez - a szakértők és az én véleményem szerint is - elegendő lenne egy olyan banki közreműködés és kötelezettség vállalás, ami az előszerződés megkötéséhez még nem rendel pénzforrást, hanem csak arra az esetre, ha az előszerződés létrejön, mert akkor már a folyamatot ennek fényében be lehetne csatornáztatni a "normál kerékvágásba". Úgy érzem, hogy ezzel a konstrukcióval nem vállalna fel senki olyan kockázatot, amit akár szakmai vagy politikai szempontból kifogásolni lehetne, ugyanakkor az egész ügyet átlendítené a holtponton. Kétségtelen, hogy ennek realizálásához alapvető kölcsönös bizalom, konstruktivitás és operatív szándék kell, talán meghaladva az eddigi tárgyalási mechanizmusokat és gyakorlatot, de ezzel mindegyik fél csak nyerhetne, és legfőképp megnyílhatnának olyan csatornák a tulajdonosok és a közreműködő bankok részéről, hogy végre a dolgozók (450 család!!) is megkaphassák az elmaradt bérüket.
Megjegyzem, hogy a gyárban jelenleg is dolgoznak  a munkások több megrendelésen - az időközi sztrájkok eddig ezek realizálását nem veszélyeztették, köszönhetően a dolgozók megértésének és konstruktivitásának -, de ha ezeket a megrendelők elviszik - ha a probléma nem oldódik meg -, akkor mintegy 3 milliárd Ft bevétel kiesés (kár) fog bekövetkezni. Ezt is megoldaná a fentebb vázolt banki, stb. együttműködés felgyorsítás a bérek kifizetésével és a munkabéke megőrzésével. Tehát van és lenne is munka, nem értem, hogy a bankok, időnként más tárgyalópartnerek ezt miért nem értik meg.  Így lenne komoly esély az embereket végre kifizetni, az állam és a bankok irányába a tartozásokat kiegyenlíteni, míg további vacakolással, a cég esetleges bedőlésével, a rendelések, a munka elvesztésével mindenki csak veszíthet, a munkások, az állam, a költségvetés, a bankok, stb. Mivel számomra a fenti mondat első része tűnik egyértelműen racionálisnak és (csak) elfogadhatónak, ezen folyamat további lassítása, "gatyázás", akár szándékosan vagy tudatlan hanyagságból bármelyik résztvevő részéről, most már komolyan felveti a felelősség kérdését is, a nyilvánvaló egyéni (dolgozói) és közösségi (költségvetés, stb.) károkozás okán. Ezt mindenféleképpen el kellene kerülni.
 
Segítségét még egyszer köszönöm, a siker reményében, tisztelettel: Garai István Levente dr.
országgyűlési képviselő


( Ezt a levelet a tárgyalás napján, éjjel küldte el a képviselő úr)

Megosztott velem Garai úr egy e-mailt. Sajnos ahhoz egy kicsit több idő kell, hogy eldöntsem, hogy mit és hogyan oszthatok meg önökkel. Lényege az, hogy a bank kezdi beadni a derekát.
Olyannyira jól alakulnak a dolgok a banki oldalról, hogy még a holnapra tervezett alacsonyabb szintű megbeszélést sem tartják fontosnak.
Időközben információhoz jutottam a banki hezitációval kapcsolatban. Mindenképpen információt kérek a banktól, ha már elkezdtem.



 

2010. február 18.
Kovács István
 


Ma egy ködös napra ébredtünk itt Kiskunfélegyházán. Most 8 óra elmúlt, és szerintem hamarosan ki fog derülni az ég. A gyárban tovább folytatták a sztrájkot a dolgozók, most tájékoztatja a vezetőség a dolgozókat. Mindenki a pénzét szeretni látni.
A tájékoztatásról és annak hatásáról igyekszem tájékoztatással szolgálni. Ezt azért is kell megtennem, mert a cég nem félegyházi dolgozóit is megilleti a tisztánlátaás. 
Eddig nem érkezett visszajelzés a  nem félegyházi dolgozótól, ezek szerint nekik nincs álláspontjuk, az itteni dolgozókra bízzák a döntést. 

Magam részéről várom az MFB-tól a tájékoztatást.

Helyesbítenem kell, a dolgozók 13 órakor kapnak tájékoztatást a vállalat vezetésétől a tegnapi tárgyalással és a jövővel kapcsolatban. Természetesen ebből fog következni a bérhátralékok rendezése is.
 

Sajnos nem érkezett a megadott határidőig válasz a banktól. Egyenlőre ezzel nem foglalkozok, majd eldöntöm még, hogy egy újabb nekifutást tegyek-e ebben az irányban. Egy az üggyel foglalkozó banki szakember elérhetőségének birtokában vagyok, majd őt fogom megkeresni közvetlenül, ha szükségesnek látom. Én tájékoztatást kaptam a banki dolgokról, de azt csak felhatalmazással tehetném közzé. Viszont nem kérek felhatalmazást, mert ez belső üzleti információ.   

Bocsánatot kérek, mert nem ellenőrzött anyag alapján adtam értesítést a dolgozók tájékoztatása ügyében. Magam sem tudom, hogy mi itt a valóság, de nem is szándékozok utána érdeklődni. Úgy gondolom, hogy Sárosi úrral a riportban minden kérdésre választ fog adni.
Amennyiben a helyi szakszervezet ad ki sajtóanyagot, vagy riprtot szeretne adni, az előzőt teljes terjedelemben közzétesszük, az utóbbiban pedig partner vagyok. 


Ma voltam kint a gyárban, iszonyú a hangulat. Azt az elkeseredettséget ami átcsap dühbe és haragba, egyszerűen nem lehet leírni.
A sztrájkot nem hagyták abba a dolgozók.
Felszólítom az illetékeseket (igaz ehhez nincs jogom), hogy mindent tegyenek meg a helyzet rendezésére.

Sárosi úr elindult Kiskunfélegyházára a TE Ganz-Röckhöz, minden bizonnyal most ott van a dolgozókkal. 
 Sárosi úrral a riport 16 órára van megbeszélve, közzététel 17 óra körül várható.

Sárosi úrnak kicsörög a telefonja, de nem veszi fel, nem tudtam meggyőződni arról, hogy tart-e a gyűlés.
Sikerült elérni, eléggé elhúzódott a gyűlés, a riport 17óra 10 perckor kezdődik, vagyis , durván egy órát késik.

A riport elkészült és meghallgatható a következő oldalon.

2010. február 19.
Kovács István




 

<<< Ugrás az előző (nyolcadik) oldalra

Ugrás a következő (tizedik) oldalra >>>