Kiskunfélegyháza csődközelben

 

Bizonyára tájékozódtak már arról, hogy Kiskunfélegyháza város válságos anyagi helyzetben van. A hitelező pénzintézettől ultimátumot kapott, amit szerdán a képviselőtestület részben elfogadott, így valószínűleg megkapja az újabb hitelt, vagyis jelenleg 300 millió forintot. Ezáltal valószínűsíthető, hogy a közalkalmazottak megkapják fizetésüket, viszont az ultimátum számos megkötést tartalmaz. A sok közül most csak a Városi Kórház feladását említem. Fontosnak tartom az utóbbi események dokumentum típusú közlését, ezért tárgyalást folytattam a helyi televízióval, aki felvette a lényeges eseményeket. Ennek eredményeként várható, hogy az elkövetkezendő napokban a szokásos módon és formátumban mi is közzétesszük az általuk készített anyagot. Ezúton előre is köszönöm segítségüket. Hangsúlyozom, hogy mindez nagyban érinti a kistérségi településeket és azok lakóit, így fontosnak tartom a nem manipulált teljes terjedelmű tájékoztatást. 

A történet nem előzmények nélküli. Íme egy cikk linkje, ami Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatának lapjában jelent meg még 2008. augusztusában: www.kiskunfelegyhaza.hu/files/kozlony/2008/kozlony_31.pdf

Egy a témával foglalkozó újabb link: kis-kunsag.hu/hun/s_!news/i_kis_kunsag_12/i_a_csod_szelen_all_kiskunfelegyhaza_6902/t_KIS-KUNS%C3%81G%20-%20A%20cs%C5%91d%20sz%C3%A9l%C3%A9n%20%C3%A1ll%20Kiskunf%C3%A9legyh%C3%A1za/index.html

Nindenképpen egy új történet fog kezdődni Félegyháza életében, sajnos az a tapasztalatom, hogy ezzel nem sokan vannak tisztában, de nem akarok a dolgok elejébe menni, alakítsa ki mindenki maga a saját véleményét, és az információk birtokában tervezze további életét.

A témával portálunk részletesen foglalkozik. Elérhetőség linkje: www.kkfhkt.hu/hu/jovokep_kkfh_2010_1

Tisztelettel: Kovács István

 

További későbbi anyagok találhatók a portál "Jövőképünk" rovatában.