Tájékoztató az őstermelők iparűzési adójáról

 Tájékoztató az őstermelők iparűzési adójáról

(Folyamatos szerkesztés alatt!) 

 

Tekintettel arra, hogy az őstermelőkre is vonatkozik az iparűzési adó, így egy kis tájékoztatóval próbálok segíteni az érdekelteknek. Ez nem új dolog, hisz a korábbi években is kellet adóbevallást vagy nyilatkozatot tenni a bevételről, és ennek megfelelően kellett megfizetni az adót. 
Őstermelő lehet a komoly gépparkkal rendelkező termelő is, és őstermelőnek kell lenni a háztáji felesleget értékesítő termelőnek is. Mivel Magyarországon önadózás van, általában nem a hatóság kéri az adózót az adózással kapcsolatos kötelezettségek teljesítésére, hanem az érintett állampolgárnak kell azt megtenni önszántából. A hatóság csak ellenőriz, és rosszabb estben szankcionál, vagyis büntet. Ehhez az is hozzá tartozik, hogy az adózónak kell kiszámolni az dó mértékét. Ez szakértelmet igényel, ezért célszerű ezzel könyvelőt megbízni.  
Szerencsére az őstermelőknél van egy 600 ezer forintos értékhatár, ami felett kell csak adóbevallást készíteni a Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal számára, és minden bizonnyal a NAV számára is. Mi pillanatnyilag csak a kiskunfélegyházi iparűzési adóval foglalkozunk. 
Tehát, akinek a bevétele (nem a haszna) nem haladja meg a támogatás nélkül a 600 ezer forintot, annak csak egy erről szóló nyilatkozatot kell tenni. Ennek a nyilatkozatnak a képét lentebb meg is lehet tekinteni. A tájékoztatóm írásakor ettől kissé eltért a Polgármesteri Hivatal honlapjáról letölthető nyomtatvány, például  az nem kéri a nyilatkozó anyjának a nevét.
Kérm, olvassák el az alábbi hivatalos tájékoztatót!

 

 A munkámban segítségemre voltak Balla László alpolgármester úr és a helyi adócsopotr munkatársai. Köszönöm segítségüket!
(Szerkesztő: Kovács István)

 

 

 

 

 

 


 

 

Az adóbevalláshosz szükséges nyomtatványok képei a következő linkre klikkelve tekinthetők meg: www.kkfhkt.hu/hu/ostermelo_iparuzesiado_bevallas

 

A változásbejelentő nyomtatványok első két oldalának képei a következő linkre klikkelve tekinthetők meg: www.kkfhkt.hu/hu/ostermelo_valtozasbejelento

 

 További nyomtatványok: portal.kiskunfelegyhaza.hu/ugyintezes/ugytipusok/ado_ugyek/helyi_iparuzesi_ado

 Továbbá: varos.kiskunfelegyhaza.hu/index.php/adocsoport/ostermelok

 

A hozzászólás nem válik láthatóvá, csak a szerkesztőnek jelenik meg!