Az alább közölt tájékoztatót az MSZOSZ Hírlevél III. évfolyam (2010.) 6. számából vettük át.
A Vasas Szakszervezeti Szövetség kiáll a munkavállalók jogos
követelései mellett
A TE Ganz-Röck Zrt.-nél, Kiskunfélegyházán dolgozó kollégáink tavaly
november óta küzdenek munkahelyükért, megdolgozott bérükért. Az elmúlt
idoszak bovelkedett fordulatokban, újabb és újabb helyzethez, körülményhez
igyekeztek alkalmazkodni a dolgozók, hogy fizetségüket megkapják. Sajnos,
átlagosan, több hónapnyi fizetéssel maradnak el a tulajdonosok. Nagyon nehéz
úgy ellátni egy munkát, hogy létbizonytalanságban van a család. A
szakszervezet helyi és regionális vezetoi ezekben a hónapokban rendszeresen
tárgyaltak a menedzsmenttel. Amikor szükséges volt a Vasas Szakszervezeti
Szövetség legfelso szinten képviselte magát a tárgyalások során, és amikor a
nyomásgyakorlás legsúlyosabb eszközét kellett igénybe venni, sztrájkba
léptek a dolgozók.
2010. február 19-én került sor arra a tárgyalásra, amelyen azt várta a
TE Ganz-Röck Zrt. munkatársai, a Vasas szakszervezeti és sztrájkbizottsága,
hogy a munkáltató képviseloi - ígéretüknek megfeleloen - egy megállapodás
tervezetet adnak át tárgyalópartnereinek, amely az elmaradt bérek
kifizetésének menetrendjét és garanciáját tartalmazza. Ez azonban nem
történt meg. A tárgyalást követoen a Vasas sztrájkbizottság - a dolgozók
egyetértésével - úgy döntött, továbbra sem veszik fel a munkát. Követelik
elmaradt több hónapos bérük kifizetését, ha ez megtörténik, azonnal munkába
lépnek, ellenkezo esetben fizetési felszólítást nyújtanak be a céggel
szemben. Ha a törvényben meghatározott idon belül - a felszólítás ellenére -
sem kapják meg elmaradt fizetésüket, a felszámolási eljárást megindítják. Az
érdemi tárgyalásokra továbbra is nyitottak.
A Vasas Szakszervezet Dél-alföldi Regionális képviselete kihelyezett
jogsegély szolgálati fogadóórát szervezett a dolgozók számára. Dr. Kiss
Sándor, a szakszervezet ügyvédje, tájékoztatta a jelenlévoket a felszámolási
eljárás megindításának törvényben szabályozott eloírásairól. Kengyel Gábor
szakszervezeti titkár átvette az eljárások megindításához szükséges
formanyomtatványokat. A szakszervezeti jogsegélyszolgálat térítésmentesen
biztosítja a vasas szakszervezeti tagok bíróság elotti képviseletét.
Kiskunfélegyházi Kistérségi Portál
Riport Sárosi Péterrel
A Kiskunfélegyházi Kistérségi Portál (http://www.kkfhkt.hu/)
foszerkesztoje, Kovács István a kezdetektol krónikása az üzemben
történteknek. Rendszeresen beszámol a fejleményekrol, és szólítja meg az
érintetteket. 2019. február 19-én Sárosi Pétert az elmaradt megállapodás
kapcsán kialakult helyzetrol kérdezte meg.
Sárosi Péter: sajnos, mindezideig nem érkezett javaslat írásos
megállapodásra. A munkavállalóknak, a szakszervezetnek, a
sztrájkbizottságnak szinte egységesen, továbbra is az a követelése, hogy a
cég biztosítson garanciát a fennálló tartozásainak a kifizetésére. Amíg
nincs írásos garancia, addig a helyi kollektívának az döntése, hogy nem
veszik fel a munkát. Természetesen, ha lesz ilyen garancia, abban a
pillanatban ismételten munkába állnak. Magyarul, vége a türelemnek, nincs
hová visszavonulni, nincs bizalom a vezetés felé. Elmondták kinn a gyárban,
mikor délután kimentünk az ügyvéd úrral, Dr. Kiss Sándorral egy kihelyezett
jogsegély szolgálati órát tartani, hogy nemhogy adtak volna valamiféle
garanciát, vagy megállapodási javaslatot, hanem fenyegetések is
elhangzottak, amelyek abban fogalmazódtak meg, hogy tulajdonképpen a
munkavállalók lesznek a felelosek azért, ha ezt a gyárat be fogják zárni. A
sztrájkbizottság ezt visszautasította. Úgy gondolom, azok az emberek, akik
hónapok óta folyamatosan dolgoztak anélkül, hogy megkapták volna a bérüket,
rájuk hárítani a felelosséget ez lehetetlen, elfogadhatatlan, mert
igazságtalan.
A Vasas Szakszervezet továbbra is jogi, szakmai segítséget nyújt
minden dolgozónak, az egész kollektívának, beleértve természetesen a
szakszervezeten kívüli kollégákat is.
Mire lehet számítani?
A kollektívának az volt a döntése, hogy fizetési felszólítást küldenek
a cégnek. Ezt követoen a cégnek 15 napja van, hogy válaszoljon a
hitelezoknek a felszólításra. Amennyiben 15 napon belül nem reflektál a
felszólításra, akkor hivatalosan megindítjuk a felszámolási eljárást. A
felszámolási eljárás beadását követoen a cég 30 napig még kérhet haladékot a
bíróságtól, magyarul addig megpróbálhatja teljesíteni a követelést.
Amennyiben nem történik teljesítés, akkor a bíróság elrendeli a
Ganz-Röck-nek a felszámolását. Természetesen, abban a pillanatban, amikor a
cég teljesíti a jogos követeléseket, akkor a dolgozók visszavonják a
felszámolásra beadott papírjaikat. Ok dolgozni szeretnének, és nem
pereskedni! Szeretnék, ha megmaradnának a munkahelyek, csak már nem hisznek
az ígérgetéseknek. Oket egy érdekli, hogy kapják meg jogos bérüket.
A közösség nagyon nehéz döntést hozott meg, hiszen mindenki tisztában
van azzal, hogy egy felszámolási eljárás a munkahelyeik, a munkaviszonyuk
végét is jelentheti. A dolgozókkal együtt abban reménykedem, hogy minél
hamarabb hozzá jutnak elmaradt béreikhez, megmarad munkahelyük, és ez a nagy
tradíciókkal rendelkezo gyár, megint érjen el nagy sikereket belföldön és
külföldön egyaránt.
Friss hír:
Szombaton (2010. február. 20.) a városházán folytatódott a tárgyalás a
sztrájk bizottság és a munkáltató között. Ezen részt vett dr. Garai István
országgyulési képviselo is, aki hónapok óta nyújt érdemi segítséget a
kialakult helyzet rendezésében. (Négyszer interpellált a Parlamentben,
folyamatosan közvetít az érintett felek, bankok, tulajdonosok, állami
szervek, szakszervezet...stb. között.)
A tárgyalások most is folynak a gyárban. Új fejlemény, hogy az egyik
nyugati megrendelo, termékei folyamatos gyártása esetén heti
rendszerességgel fizetné a termelésben résztvevok bérét. Az elvárt termék
darabszám teljesítése azonban a mai körülmények között írreálisnak tunik.
A korábban ledolgozott teljesítmény után, azonban az elmaradt két havi
járandóság továbbra is a levegoben lóg....
Az egyeztetés jelenleg is folyik, a vasas sztrájkbizottság a délutánra
igért újabb tájékoztatást.
Forrás: MSZOSZ Hírlevél III. évfolyam (2010.) 6. szám
A www.kkfhkt.hu szerkesztőjének megjegyzése: Két állítás ütközik egymással, mégpedig a Sárosi úr állítása, miszerint nem kapott a szakszervezeti oldal a bérek kifizetésére ajánlatot. Mászáros úr viszont azt állította, hogy adtak ajánlatot. Szerinetem ez az, amin nem érdemes vitatkozni, hisz legkésőbb vasárnap délután megismerhették a dolgozókat képviselők, sőt bárki, hisz közzétettük a portálon.