TE Ganz-Röck Zrt. jövőképe XXIX.

 

<<< Ugrás az előző Kovács István által szerkesztett (huszonnyolcadik) oldalra 

<<< Ugrás az előző a szakszervezettel közösen szerkesztett (huszonhetedik) oldalra

Ugrás a következő, szakszervezettel közösen szerkesztett (harmincadik) oldalra >>>

Ugrás a Kovács István által szerkesztett következő (harmincegyedik) oldalára >>> 
 

 

 

 A félrevezetés elkerülése végett közlöm, hogy a tábla egy korábbi adatokat tartalmaz.

 

 Ménes úr azt mondta, hogy nem említette a felszámoló biztosnak az általam kért közösségi helyiséget. Így beszéltem erről a felszámolóbiztos úrral. Azt mondta, hogy ő nem rendelkezik az épületekkel, mert az egy másik cég tulajdona. Mint már írtam és így már mindezt tudtuk, ezzel nem mondott újat. Mondta azt is, hogy ha a portások beengedik az embereket, akkor menjünk be. Ő az épület őrzését is az épület tulajdonosára akarja átruházni. Ebből azt szűrtem le, hogy a tervem "halott dolog".  A lehetőséggel élve megkérdeztem, hogy ez a bérgarancia lapból történő kifizetés amiről nekem Sárosi úr mesélt szerinte járható út, Azt válaszolta, hogy igen, lényegében ő kezdeményezte ezt a megoldást. Mást is kérdeztem, amire lényegében azt mondta, hogy részéről semmi akadálya, de továbbérdeklődtem Molnár úrnál, aki ennek részletesen utánajárt, kiderült, hogy jogellenes. Így erről nem írok, pedig a dolgozók nagy részének jó lett volna ez a megoldásí lehetőség. Rákérdeztem a jelzáloggal terhelt tárgyakra, így mint az APEH által terhelt tárgyakra, hogy a munkabér tudtommal itt is elsőbbséget élvez. Azt mondta, hogy valóban volt hasonló, ugyanis felét kellett csak befizetni ilyen esetben, de ezt szeptemberben megváltoztatták. Mivel a  precedens esetetnél amiből kiindultam, a felszámolást tavaly augusztusban kezdték el, ezek szerint már nem érvényes. Én is olvastam az 50% os régebbi "dologról" meg "rémlett is", hogy hallottam erről a változásról, ezért nem vitatkoztam. Lényegében szinta fél szavakból megértettük egymást, így nem sokáig tartott beszélgetésünk. A budapesti beszámolóját kielemezve és a mostani személyes találkozóm alapján nem lehet rossz szándékot feltételezni a dolgozók iránt.

Bekerült a köztudatba az, hogy a hónap végén pénzhez jutnak a dolgozók. Ez akkor tud megvalósulni, ha mindenki pozitívan áll ehhez, sajnos azonban akad azért gyenge láncszem is. Ezért bízzunk benne, de azért ne bizakogjunk el.
A napokban leírtak egy pesszimista és egy optimista forgatókönyvet, bizonyára emlékszenek még rá. A jelenlegi információm szerint a kettő közti eset várható, vagyis az, hogy a dolgozók 400-600 ezer forint közt kapnak kézhez, meg majd a munkanélküliség esetén jövőben  fizetendő járadékokat. Sárosi úr nyilatkozott a helyi televíziónak két levélről, az egyik majd Orbán Viktor Miniszterelnök úrnak menne, a másik meg a tulajdonosoknak. Erről én is tudok, sőt olvastam is a tervezetet, de ez még a jövő "zenéje".

Sajnos azokkal senki sem foglalkozik, akiknek már egy fillérjük sem maradt, csak az adósságuk.
 

2010. november 2.
Kovács István
 

 Mindenki olvassa el a szakszervezettel közösen szerkesztett oldalon levő felhívást és tegyen annak megfelelően!
Link: www.kkfhkt.hu/hu/jovokep_te_2_27#hit

 


 November 4-én (csütörtökön) legkésőbb este tíz óráig befejezzük a munkát, tehát aki még nem adta be a lapot, holnap délelőtt 10.00 óráig megteheti. (MSZOSZ irodába kell behozni: Kecskemét, Katona J. tér 18. 310. iroda.)

Aki ezt az időpontot elmulasztja, az csak egyénileg tudja majd mindezt megtenni, ami azt jelenti, hogy csak később fog pénzhez jutni.

Pillanatnyilg a szakszervezettel közösen szerkesztett oldal szolgál friss és nagyon fontos információkkal.
Linkje:  www.kkfhkt.hu/hu/jovokep_te_2_27

 2010. november 3.
Kovács István
 


  Kiskunfélegyháza önkormányzata 50 mázsa fát osztott szét a Ganz-Röck szakszervezete által megnevezett családoknak november 4-én a Városfenntartó szervezet szegedi úti telephelyén. Az adományból a Fidó Bácsi Alapítvány is kapott. (forrás: felegyhazitv.hu)

A tulajdonosoknak és a Miniszterelnök úrnak nyílt levelet olvasott fel ma Sárosi úr a TE Ganz-Röck kiskunfélegyházi gyárában. Erről részletes tájékoztatás van at előző, a szakszrvezettel közösn szerkesztett oldalon. Mint ahogy a közzétett képeken is látható, a dolgozók igen nagy számban jelentek meg.
Megemlíteném, hogy az adományokból a megjelent dolgozók elvihettek egy csomag tésztát, és egy csomag kávét, és szükség szerint egyéb megmaradt élelmiszereket.

Hogy őszinte legyek, semi sem úgy alakult, mint ahogy azt én elfogadhatónak tartanék. Persze az újságokban leírva és elmondva a gondoknak egészen más a súlyuk.
Úgy döntöttem, hogy ezen az oldalon is megadom a moderált hozzászólási lehetőséget, igy majd én is elmondhatom gondolataimat. Egyenlőre nem mondok semmit, mert reggel úgy keltem, hogy nagyon szédültem. A vérnyomásom tökéletes volt és semmi szervi okot nem tudtam találni, ezért arra jutottam, hogy bizonyára a történtek, vagy inkább a "nem történtek" megviselték az idegeimet. Az is igaz, hogy nem csak a TE Ganz-Röcknél vannak problémák, hanem szinte mindenütt. Gondolom, ezzel sok érintett is így van azzal a különbséggel, hogy ők nem futamodhatnak meg még ideiglenesen sem a gondoktól. Minden egyes elkövetkezendő napot valahogy túl kell élni úgy, hogy nem jutnak hozzá a pénzükhöz. 

2010. november 4-től.
Kovács István
 


Ma egy kis visszapillantásra, és egy kis elgondolkozásra invitálom a kedves látogatókat archív anyagok felhasználásával.
 

 

Sárosi Péter 2010. október 9-én tárja fel az igazságot portálunkon. úgy érzem, hogy most újból érdemes meghallgatni az általa elmondottakat.


 

 

 

Tavaly a  karácsonyi ünnepek előtt kerestem meg  Böjte Csaba atyát. Emlékszem, akkor is gond valt már a TE Ganz-Röck-nél és a Majorcoopnál pont akkor folyt a felszámolási eljárás. Az atyának elmondtam, hogy egyre többen kerülnek nehéz helyzetbe és kértem, hogy adjon egy kis útmutatást nekünk. Úgy érzem, hogy most is aktuális mindaz, ami tavaly télen aktuális volt. Elsősorban a vallásos érzelműeknek szeretnék segíteni ezzel az általam készített biztatással az atya tolmácsolásával. 
Az atya telefonon keresztül szólt hozzánk:

 

 

Sárosi úr vasaárnap jön haza külföldről. Van egy kezdeményezésem arra, hogy a helyi Munkaügyi Központ a rendkívüli felmondással távozóknak legalább a minimálbérből kiindulva folyósítsa az álláskeresési támogatást. Sajnos úgy tudtam, hogy ez megoldott dolog, de kiderült, hogy mégsem. Nézzék el, hogy nem írok többet, mert csak dühöngeni tudnék. Ha egy kicsit összeszedem magamat, kiértékeljök a jelenlegi helyzetet.


További friss tartalom a szakszervezettel közösen szerkesztett oldalon van.
 

 

2010. november 6.
Kovács István
 


TGM: Orbán Viktor azonnal segítsen a kiskunfélegyházi munkásokon!

A Zöld Baloldal elnöke, Tamás Gáspár Miklós sürgeti, hogy a korábban sztrájkoló, de a bérüket máig nem megkapó kiskunfélegyházi TE Ganz-Röck gyár munkásait azonnal segítse meg a kormányzat. A szociális katasztrófa szélére került dolgozók és családjaik immár hét hónapja nem kapták meg bérüket. A több hónapnyi ingyenmunkát azért is végezték el önként, mert a kormányzat illetékesei több alkalommal tettek ígéretet arra, hogy megsegítik a nehézségekkel küzdő vállalatot.
A csőd mégis megtörtént. A történelmi jelentőségű sztrájkot szervező munkások többsége kisemmizve áll. Számukra nyilvánvaló, hogy egy évek óta zajló pénzügyi ügyeskedés áldozatai lettek, esélyük sincs arra, hogy pénzükhöz jussanak. Az állami bérgarancia alapból követeléseiknek csak töredékét kaphatják meg.
Nyilvánvaló, hogy a tulajdonos nem tudja és nem akarja kifizetni az elmaradt béreket és végkielégítéseket. A korábbi és a mostani kormányzat közös felelőssége is egyértelmű, mert a 2010. áprilisában megígért állami hitelfelvételi garancia megnyugtatta a dolgozókat és emiatt vállalták a további ingyenmunkát. Az Orbán kormány ezt a vállalást vonta vissza. A két kormányzat és a TE Ganz-Röck játszmájának vesztesei a dolgozók.
A Zöld Baloldal nem támogatja a Ganz-Röck feltámasztását, sőt sürgetjük, hogy a gazdasági bűncselekmény gyanúja miatt indult nyomozás hozzon végre valódi eredményt. Mi a gyárat és a munkásokat védjük! Ez egy stratégiai fontosságú, több száz embert foglalkoztató nemzetgazdasági egység. Felszámolásának megakadályozása kiemelt nemzeti ügy, a nemzeti ügyek kormánya viszonyuljon is így ehhez a problémakörhöz.
A Zöld Baloldal a dolgozókkal együtt követeli a bérek és járulékok  kifizetését hét hónapra visszamenőleg, rendezzék a táppénzeket, tegyék lehetővé azt, hogy az érintettek előnyugdíjba mehessenek, az dolgozók jogellenesen visszatartott papírjait adják ki, térítsék meg a dolgozók elmúlt hónapokban keletkezett kárát. A hitelek, árverezések, kilakoltatások költségeit.
Minden vitás problémát rendezni kell, de a legfontosabb feladat, hogy a lehető legrövidebb időn belül induljon újra a gyár. Ami a kormányzatnak evidens volt a jövedelmező timföldgyár esetében, az legyen evidens a kiskunfélegyházi TE Ganz-Röck esetében is.

Tamás Gáspár Miklós
elnök, Zöld Baloldal

 

 

A szerszámok leadásával és a személyes cuccok elviteli lehetőségéről amennyiben lesz döntés, tájékoztatjuk Önöket a portálon is. Legalábbis Molnár úr erre ígéretet tett. Azok a szerencséseebbek, akik el tudnának helyezkedni, azok a papírok hiányában megbízásos szerződéssel megtehetik. Itt nyilatkozni kell arról, hogy mekkora a várható éves jövedelme (nem pontos adat kell), ugyanis az adót ennek alapján vonják le. A munkáltató vonja le a levonandókat, a dolgozónak csak lejelentési kötelessége lesz az adóbevalláskor. Ami ehhez kell, azt a foglalkoztató kiállítja. Ez a megoldás a dolgozónak is és a munkáltatónak is járható út. A papírok kiadására nem érdemes várni, ha valakinek van lehetősége, a javasolt módszerrel éljen vele. Sárosi úr, amennyiben hitetlenkedik az új munkáltató, minden bizonnyal igazolni fogja a munkáltatónak a dolgozó jóhiszeműségét.  

 

 2010. november 7.
Kovács István
 


 

 Tamás úr által leíírtak más médiákban is mgjelentek. Én köszönöm Neki, hogy mindezt leírta, mert így nekem ezzel nem kell foglalkoznom itt a portálon. Ami meglepett benne, hogy nagyon tájékozott a témában.

Ígértem, hogy megpróbálok intézni valamit, ami előrelépés lenne. Be kell vallanaom, hogy semmire sem jutottam, illetve jutottunk.
Megkerestem többek közt Sárosi urat, hogy tenni kellene valamit annak érdekében, hogy akik regisztráltatták magukat az álláskeresési támogatásra, és a munkáltató hibájából nem tudta a megfelelő dokumentumokat leadni, kapjon legelább a minimálbérrel számolva álláskeresési támogatást. Sárosu úr kérésemre magasabb szinten is tárgyalt ebben az ügyben, amire a válasz az volt, hogy nem követnek el törvénysértést. Ez azt jelenti, hogy addig míg a megfelelő papírokat nem tudja a dolgozó leadni a Munkaügyi Központnak, addig nem folyósítanak pénz azzal az indokkal, hogy így nem jogszerű.
Nem akarok senkit sem hitegetni, de én azt sem merném állítani, hogy ebben az évben ki lesznek adva a papírok.  Eddig sokszor tévedtem, remélem, most is tévedni fogok. Én ezt arra alapozom, hogy a program bérlete többször tíz millió forintba kerülne meg ki tudja, hogy mi akadály merül még fel. Molnár úr megerősített abban, hogy a program nélkül nagyon kétséges elvégezni a bérszámfejtési munkát.
Nagyon szeretnék tévedni, amikor azt feltételezem, hogy ebben az évben kicsi az esélye, hogy a dolgozók pénzhez jutnak, kivéve a  segélyeket.
Bármennyire is hihetetlen, ha a dolgozók nem emberek lennének, akkor a törvények értelmében jó néhány személyt már lecsuktak volna. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy az állatokkal ezt nem tehették volna meg bűntetlenül, viszont az emberekkel és családokkal minden szemrebbenés nélkül igen. Sárosi úr is azt mondta, hogy bármit szeretnének tenni, mindig törvényi akadályokba ütköznek.

Magam részéről, de gondolom a dolgozók nevében is megtehetem, hogy köszönetet mondok Sárosi úrnak az áldozatos és lelkiismeretes munkájáért.  Most este 7 ór van, amikor még az irodában levelet fogalmazott meg a Röckösök ügyének előremozdítása végett. Olvassa a portált, és a felmerülő kérdésekre válaszol. A cégnél végzett munkáját gondolom minden érintett ismeri, hisz amikor csak tehette, a szabadidejében is a dolgozók közt volt a válságos és tárgyalásos időszakokban.

A holnapi tárgaláson és az esetleges tájékoztatón Sárosi úr külföldi útja végett nem tud jelen lenni, így Bere Ferenc fogja segíteti az ügy előrehaladását a megye részéről.

Befelyezésül arra hívnám fel a figyelmüket, hogy írják meg ötleteiket, gondolataikat annak elősegítésére, hogy ne az a borús kép valósuljon meg abból amit ma leírtam. Előre is köszönöm, köszönjük segítségüket.  

 2010. november 8.
Kovács István
 


Monár úrtól megtudtam, hogy sokan voltak bent a mai fogadónapon. Kérdésemre elmondta, hogy segélyosztás nem volt. Elmondta, hogy a bérszámfejtés továbbra is problémás, ezért arra jutottak, hogy az áprilisi béreket lekérik a bérgarancia alapból. Mint ahogy azt már korábban elmondtam, a márciusi és az áprilisi bérek voltak bérszámfejtve a számfejtés leállásáig, úgy hogy ez áll egyenlőre rendelkezésre. A márciusi bérek részben vannak kifizetve, így problémás az adóterhe, ezért ezt most kihagyták. Tehát egy teljes havi bér kifizetése várható a belátható időn belül. Kérdésemre elmondta, hogy körülbelül két hét múlva jelenik meg a dolgozók számláján. Legyünk inkább óvatosak: arra lehet számolni, hogy ebben a hónapban megtörténik az április havi bér átutalása. Akinek megváltozott a számlaszáma vagy új számlaszámot akar megadni, az megteheti Molnár Istvánnál a csütörtöki, vagy a jövő heten a keddi fogadóórákban. Gondolom, hogy más időpontban személyesen is meg lehet keresni ebben az ügyben. Felhívom azonban a figyelmet, hogy jól olvashatóan és pontosan rögzített számlaszámot adjon meg az, aki élni kíván ezzel a lehetőséggel, mert nekem az mondta a felszámolóbiztos, hogy ő nem fogja ellenőrizni a számlaszámokat, vagyis ha valaki tévesen adja meg a számlaszámát, az vessen magára.
A legközelebbi fogadóórák időpontja csütörtökön 10 órától és körülbelül 16 órig fog tartani. Én majd megkérem Sárosi urat, hogy kísérje figyelemmel az átutalásokat, így remélhetően pontosabb időponttal fogok tudni szolgálni.

Papírok kiadásáról nem esett szó, sőt másról sem. Továbbra is javaslom azoknak, akik találtak munkát, hogy megbízásos szerződéssel tudnak jogszerűen munkát vállalni.  Megjegyzem, másodállásban is megtehető, de ez csak néhányuknak célszerű megoldás.
 
Emlékeztetőül íme az árilis havi események:  http://www.kkfhkt.hu/hu/jovokep_te_2_16

 

2010. november 9.
Kovács István
 


FELHÍVÁS!

 Felhívjuk azok (elsősorban TE Ganz-Röck-ös dolgozók és volt dolgozók) figyelmét arra, hogy holnap, azaz november 11-én (csütörtökön) 11 órára aki dolgozni szeretne, az jöjjön ki a gyárhoz. Ha nem ér rá, akkor meg figyelje a portálon a tájékoztatásokat. 


Számos munkalehetőség volna, viszont ehhez az kell, hogy legyenek olyanok, akik akarnak dolgozni, és legyenek olyanok, akik megszervezik az egészet. Természetesen olyan is kell, aki majd fizet az elvégzett munkáért, nem úgy mint a TE Ganz-Röck.

A megadott időpontban kint lesz a cégnél Sárosi Péter és valószínűleg egy munkerő kölcsönző cég képviselője, valamint én (Kovács István) is ki szándékozok látogatni. 
Korra, nemre, szakképesítésre való tekintet nélkül számítunk az érdeklődésre.

Aki nem ragad meg minden lehetőséget, például arra számít, hogy januárban majd könyörögnek neki, hogy menjen dolgozni, mert újból termel a cég, annak sajnos most sem, és a későbbiekben sem tudunk segíteni. 
Csak annak tudnak segíteni a segíteni szándékozók, akik maguknak is megpróbálnak segíteni, vagyis közreműködnek. Higgyék el, vannak lehetőségek, csak meg kell szervezni és tenni kell érte.
 
 

 Sárosi Péter és Kovács István

 Ma késő délután még beszéltem Sárosi úrral, aki arról tájékoztatott, hogy nem biztos, hogy ki tud holnap jönni, de tájékoztatjni fogja a helyi szakszervezeti vezetőket a munkalehetőségekről.
megkérdeztem, hogy a táppénzes papírt kinek kell leadni? Azt mondta, hogy a felszámoló biztosnak, Molnár úr pedig vállalta, hogy neki is le lehet adni, gondolom ő pedig továbbítja a felszámolóbbiztosnak. Én itt egy kicsit elgondolkoztam azon, hogy nem volna-e jobb megoldás? Hisz a felszámoló mivel nem mondott fel a dolgozóknak, ezért lassan tőle is járna a fizetés, de erről meg még biztatót sem hallottam.

Beszéltem a volt könyvelőmmel, aki kicsit másként mondja a dolgokat.
Ő azt mondta, hogy a cégnek vagy a felszámoló biztosnak fel kellett volna mondani az Országos Egészsségügyi Pénztár-nál a kifizetőhelyet, vagyis a cég a továbbiakban nem kifizetőhely. Ezért a dolgozónak egyénileg kell venyújtani az OEP felé a táppénes papírokat a táppénz igényléshez, és ezt már csak én gondolom, hogy meg kell adni egy bankszámlaszámot, ahová majd utalni fogják. Ez valóban érdekes kérdés, ugyanis az OEP ha a cég számlájára küldi, ami felszámolás alatt áll, - nem tudom, jó dolog lenne-e? 
A másik kérdésem pedig az volt, hogy most ki alkalmazza a dolgozókat. A szakszervezetis anyagokból én azt szűrtem le, hogy a felszámolóbiztos a jogfolytonosság elve alapján. Igen ám, de a felszámoló nem alkalmazza szerinte a dolgozókat, így most nem állnak munkaviszonyban. Ígaz, nem kaptak erről papírt, de majd megkapják. Nos ezt én nem hiszem el. A könyvelőm szerint, aki mellékállású vállalkozó, az most már főállású vállakozó, hisz a felszámolóbiztos az ő állítása szerint valószínűleg nem alkalmazza. De újból azt mondom, hogy én szerintem alkalmazásban vannak a dolgozók, de mivel ehhez nem értek, jó lenne utána járni.

Tehát máris van két tisztázásra váró kérdés. Én még megtoldom azzal, hogy ha valaki tud a szeptemberben (gondolom tavaly szeptemberben) módosított felszámolási törvénynél arról amit a felszámolóbiztos korábban nekem mondott, az jelezze. Hogy mit mondott, az megtalálható a portálon.

 Na jó, nem idegesítem tovább magamat, közzéteszem még azt, amit Sárosi úr este 6 óra után küldött.
 

Kedves Kollégák !
 


Kecskemét megyei jogú város Önkormányzatának kezdeményezésére , a Mercedes
kecskeméti gyárának illetékes humánpolitikai vezetői valamint a Vasas
Szakszervezeti Szövetség Dél-alföldi Regionális Képviselete - bevonva a
kiskunfélegyházi önkormányzatot és a munkaügyi kirendeltséget -  egyeztető
tárgyalást fog tartani.

A tárgyalás célja:

A Mercedes gyár munkaerőigényének egyeztetése a TE Ganz Röck Zrt.
dolgozóinak álláskeresési szándékával, felmérésével.

Mellékelten megküldöm az "Álláskeresési lap"-ot.
Kérésem, hogy fénymásoljátok le és osszátok ki az érdeklődő szakszervezeti
tagoknak.

(Kovács Istvánt arra kérem, hogy a portál hírei között szerepeljen ez az
info és az "Álláskeresési lap" letölthető formátuma.)

Kérem továbbá, hogy pénteken 14.00 óráig - a kollégák tájékoztatásával,
kiértesítésével - gondoskodjatok arról, hogy a mellékelt lapot az érdeklődők
töltsék ki, gyűjtsétek össze.  (Pénteken - nov. 11-én - 14 órára kimegyek a
lapokért.)

Természetesen a lap kitöltése nem jelent felvételt a Mercedes-hez, csak egy
esélyt az esetleges foglalkoztatásra.

Aki kitöltötte a lapot, annak egyenlőre nincs más feladata mint a válaszra
várni.

Továbbra sem javasoljuk senkinek, hogy beadja rendkívüli felmondását
mindaddig, amíg számára nem biztosítják a törvényben szereplő igazolások
azonnali kiadását.

Ha további kérdésetek van, hívjatok telefonon.

Üdv.

Sárosi Péter

 Álláskeresési lap letöltési linkjei két formátumban:

Link (doc): www.kkfhkt.hu/TE_Ganz_Rock_ALLASKERESESI_LAP.doc
Link (pdf): www.kkfhkt.hu/TE_Ganz_Rock_ALLASKERESESI_LAP.pdf

 

 Akit nem alkalmaznat a Mercedes gyárban, azoknak is lennének lehetőségek. Erre az igény felmérése ügyében szándékozok holnap 11 óra körül kilátogatni.

Én is hallottam azokról, hogy milyen cég, sőt milyen cégek fognak sok dolgozót alkalmazva működni a mostani cég helyén.
Sőt én még olyanról is hallottam, hogy néhány napon belül történni fog valami szenzációs. Szrencsére erről nem sokat tudok. Azt sem tudom, hogy be fog-e következni ,és hogy milyen hatással lesz az előbbi feltételezésekre.
Én erre azt mondom, hogy ez a "nagy halak" dolga. Az embereknek munka kell és majd annak fejében pénz. Minekünk, "kis halaknak" ezzel kell foglalkoznunk. Tudom, hogy valószínűleg rosszabb lesz az új munkahely, ha lesz egyáltalán, de meg kell próbálni. A jó után jöhet jobb, de ha nem jön, akkor azal kell megelégedni, azt kell megbecsülni ami van.

A portál igyekszik úgy tájékoztatni, hogy aki nem tud bemenni rendszeresen az eligazításokra, az sem maradjon le az informálódásban.
Holnap elsősorban igényfelmérés lesz, de például akinek targoncavezető vizsgája van, annak valószínűleg már holnap tudnak ajánlatot adni.  Minden törvényes pénzszerzési lehetőséget meg kell ragadni, persze annak, akinek pénzre van szüksége. 
 

 

2010. november 10.
Kovács István
 


Sárosi úr 10 óra körül elindult Félegyházára, így részt vett a mai fogadónapon. Közel negyven dolgozó és volt dolgozó jött el a mai fogadónapra. Azt nem tudom, hogy hányan adtak le álláskeresési lapot, azt viszont igen, hogy 3-4 fő érdeklődött az általam ajánlott munkaerő kölcsönző cég ajánlata iránt. Az utóbbiaknak javasoltam, hogy keressék meg a cég munkaerő-szervzőjét. Az elérhetőségét megadtam.
Ebben a témábn volna mondinavalóm, de majd ha több időm lesz, majd akkor fogom elmondani, illetve leírni.
Megjegyzem, a portálnak is van álláskeresési oldala.

Felhívnám annak a néhány személynek a figyelmét, akik élneak az általam javasolt munkalehetőséggel, hogy jelezzenek vissza nekem, hogy mire jutottak. Ezt megtehetik maguk, vagy valakit megkérve a portál üzenű oldaláról. Persze én is fogok érdeklődni Csányi Móninál.
Nagyon sajnálom, hogy nem olyan volt a hangulat, hogy minden pénzkeresési lehetőséget meg kell ragadni, ki kell próbálni. A bérgarancia alapból előbb vagy utóbb meg fog érkezni a pénz, viszont addig is kell élni valamiből, meg majd utána is, hisz az a 4-5 százezer forintnak már mindenütt meg van a helye. Aztán meg ha majd álláskeresésin lesznek, nem vállalhatnak munkát. Tehát míg alkalmazásban vannak a cégnél, addig tudnak jogszerűen munkát vállalni.


Egy cikk a kialakult helyzetről: http://kis-kunsag.hu/hun/s_!news/i_kis_kunsag_12/i_karacsonyra_varva_15463
 

2010. november 11.
Kovács István

 


Egy személyes történettel kezdem a mai mondanivalómat. Akit nem érdekel, nyugodtan kihagyhatja, ezért ís írom dőlt betőkkel.

Édesanyám tavaly decemberben halt meg. Maradtak utána többek közt tyúkok is, amiket én becsületesen gondoztam, ők meg mindezt tojásokkal hálálták meg. Néha volt velük nézteltérésem, amikor kirekültek a számukra készített igen tágas kerítésbő, de néhány kergelészés után megértették, hogy nekik bent a saját kerítésükön belül a helyük, ott biztonságban vannak. Azt is sikerült velük megértetnem, hogy a fészekbe tojjonak, mert én nem szeretem a tojásokat keresgélni, mégpedig úgy, hogy néhány pinponglabdát tettem nekik csalogatóul.
Így békében elvoltam velük, mindenki tette a dolgát, én elláttam őket, ők pedig engem láttak el tojással.
A múlt hétvégén azonban arra mentem ki hozzájuk, hogy valami lemészárolta őket. Öt szép tyúk, mert annyian voltak, fetrengett, a hátuk csupa vér. Bevallom, nem voltam ilyen látványra felkészülve, telefonáltam gyorsan egyik rokonomna, a képviselőmnek és a mezőőrnek. A képviselőmmel és a mezőőrrel leszűkítettük a bűnjelekből a lehetséges elkövetőt. Vagy róka, vagy pedig kutya lehetett.
De a gonddal ott maradtam egyedül, el kellett döntenem, hogy mi volna a helyes cselekedet ilyenkor. 
Az egyértelmő volt számomra, hogy a sérülések közép távon nem egyeztethetők össze az élettel, így le kell őket minél hamarébb vágni, megrövidítve ezzel szenvedésüket.
Erre a feladatra egyik távolabbi szomszédomat bíztam meg, aki elvégezte azt a munkár, amire én nem lettem volna képes. Egyik tyúk még szaladgált véres háttal. Kérdezte a szomszéd, hogy ezzel mi legyen. Úgy ítéltem meg, hogy halálos a sebe, így bármilyen nehezemre is esett kimondanom a számára azonnali halálos döntést, muszáj volt azt mondanom, hogy őt is.
Bevallom, nagyon megviselt a tyúkok elveszítése, azért meg méginkább, mert azok az anyám tyúkjai voltak.
A tettesről annyit mondanék el, hogy két kerítésen kellett neki behatolni. A szomszédom tovább szűkítette az elkövető személyét, mert azt mondta, hogy ez csak kutya lehetett. Első lábival lenyomta őket, és a hátát a fara felől kirágta. Mindezt élvezetből, hisz csak eggyet vitt el, gondolom azzal a szándékkal, hogy megossza gazdájávan.
A másik közeli szomszédom az elhullott tollakat követve fel is lelte az orvgazdát.

Akikkell találkoztam, mindenkinek elpanaszoltam káromat és bánatomat. Egy harmadik, közeli szomszédom erre azt mondta, hogy jobban jártam volna, ha eladtam volna neki őket, mármint a tyúkokat mielőtt a kutya lemészárolta volta őket. Hiszik, ha nem, napokig ez a mondat hatása alatt voltam, ugyanis nagyon rosszul érintett. Teljesen elvesztettem a hitemet az emberekben, még a portál szerkesztését is fel akartam függeszteni legalább negyed évre.

Mivel kétlaki életet élek, a mésik otthonomban is elpanaszoltam a szomszédnak. Elmondtam, hogy gondolkozok, hogy talán venni kellen helyettük, de nem oda ahol továbbra is veszélyben lennének, hanem ide. Itt azonban nem túl jó helyet tudnék a számukra biztosítani. És képzeljék el, hogy mi történt ma amikor hazaértam a munkából, mert nekem minden második vasárnap dolgoznom kell a munkahelyemen, hát az, hogy azzal fogadott a szomszédom, hogy csinált nála helyet a tyúkoknak, ugyhogy most már vehetek tyúkokat. Azt is ígérte, hogy segít őket gondozni.
Így eldőlt, hogy veszek tyúkokat, hisz most már nem csak rólam van szó, hanem róla is. Kérdés csupán az, hogy mennyit? Mindenképpen az anyagi keretem, a tyúkok ára, meg az ésszerűség függvénye fogja meghatározni. Ez 4-10 darabot jelent. Ha  a nagyobb szám felé megyek el, mindenképpen vennem kell közéjük kakast is, ugyanis tyúkéknál többnejűség van és a családi harmóniájukra is tekintettel kell lennem.
Így hát a szomszédom segítő szándékénak köszönhetően veszek tyúkokat és visszanyertem az emberekbe vetett hitemet. Ennek köszönhetően megpróbálok válaszolni az azóta felgyülemlett kérdéseikre és értékelni fogom a mostanára kialakult helyzetet.

Elnézését kérem annak, akit untattam történetemmel, de mínt ahogy írtam, ki lehetett hagyni. Nem öncélúlag szándékoztam mindezt elmondani, hanem egyrészt azért, hogy próbáljuk megtalálni az értékeket, másrészt, hogy bevezessem a további mondanivalómat.

 

 Legelőbb a cseten és személyesen felrakott kérdésekre próbálok regálni illetve válaszolni.

Mit takar a napokban feltett felhívás?
Talán sokak számára erős kifelyezés a "felhívás" szó arra, hogy igyekszünk munkalehetőségeket keresni és felajánlani. A bérgarancia alapból a pénz előbb vagy utóbb meg fog érkezni, viszont az a pénz nagyon kevés lesz arra, hogy az eddigi áldozatokat fedezze. Az álláskeresési támogatás sem lesz magas, men beszélve arról, hogy az mindig csökken és aztán meg más jön a helyébe, olyan, amit gondolom senki sem akar igénybe venni ha nem kényszerül rá.
A gyárban nagyon sok értékes munkaerő volt, és most bele vannak kényszerítve egy olyan helyzetbe, ami senkinek sem jó. Mindenki ért valamihez vagy valamikhez, ezért nagyon jó volna olyan állást találni, ahol mindezt kamatoztatni tudnák. Az senkinek sem volna jó, ha hosszabb távon olyan munkák elvállalására kényszerülnének, amihez nem az adott szaktudásra és tapasztalatra van szükség. Fontosnak tartom, hogy közösen felleljük az olyan lehetőségeket, amelyekkel élve megfelelő jövedelemhez jutnak, és azt csinálják, amihez valóban értenek. 
Ez egy egymást segítő közös munka kell hogy legyen. Magam részéről kész vagyok ebben továbbra is segíteni, felhasználva az internet adta lehetőségeket is. Fontosnak tartom, hogy beszéljük meg, hogy hogyan tudnánk ebben előre lépni? Nagyon örülnék ötleteiknek, tanácsaiknak. Sajnos pillanatnyilag azt sem tudom, hogy ki mit akar, mit szeretne hosszabb távon.
Annyit tudok, hogy minél előbb szeretnének hozzájutni pénzükhöz elsősorban a bérgarancia lapból, aztán meg valamilyen más forrásból.
Azt is tudom, hogy nagyon sokan szeretnének bemennni a gyárba és dolgozni szeretnének űgy mint sok éven, évtizeden keresztül, persze megfelelő kifizetett bérért. Amikor lehetőségem akadt a felszámolóbiztossal beszélni, előtte megkérdeztem a dolgozókat, hogy mit szeretnéneK? Gondoltam, hogy ha lesz lehetőségem, akkor próbálok ebben az irányban is tárgyalni. Azt mondták, hogy bemenni és dolgozni. Ez a mondat nagyon mélyen bevésődött a fejembe, és bármennyire is messze állunk most ennek a megvalósulásátúl, mégis ebben az irányban kell tolni a szekeret.

Sokan kérdezik, hogy mi indul be a gyár területén, mi várható és mikor? Erre nagyon nehéz válaszolni, hisz előbb fel kell számolni a céget, viszont az igaz, hogy a gyár a fizikai valóságában megmarad, valószínűleg senki sem fogja eldózerolni. Az épületeknek meg van a tulajdonosa. Kérdés, hogy az, vagy az azt vezőrlők mit akarnak? Én is hallottam különböző forgatókönyveket amiknek bizonyára van is alapjuk. Azt azonban tudni kell, hogy a gyár helyén a termelés beindításához független a profiltól, sok pénz kell. Egyenlőre a világgazdaságban nem nyüzsögnek a befekttők úgy mint régebben. Ismeretes, hogy napjainkban a bankok jóval nehezebben adnak hitelt. Azt is tudjuk, hogy az államnak sincs pénze, az a gazdaságpolitika megbukott, hogy az államháztartás hiányának terhére egy nagy gazdaság fellendülési folyamat fog beindulni. Ezt sem az Európai Unió, sem az IMF nem hagyta jóvá, így jön a szűk mozgásteres kényszerpálya. Ezzel nem azt mondom, hogy nem tud beindulni majd a termelés, hanem azt, hogy jóval nehezebb gazdasági körülmények vannak most, mint régebben volt.
Úgy érzem, ezt a kérdést nem igazán sikerült megválaszolnom, így marad a remény.

Elhangzott olyan kérdés is, hogy mi van Garai úrral?
Garai úr jelenleg próbál alkalmazkodni az ellenzéki politizáláshoz. Mint tudjuk, rendszerváltás óta három cikluson keresztül is MSZP Kormány volt hatalmon, akkor sem nagyon tudott ellenzéki politikus labdába rúgni, most sem van ez másként, csak neki még szokatlan ez a szerep.
Ha megnézzük a parlamenti honlapot: www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_kpv.kepv_adat , tapasztalhatjuk, hogy nagyon aktív. Ami számunkra most új az, hogy 11-én benyújtott egy önálló indítványt, (illetve azon a napon kettőt is) azt kérdezve a nemzetgazdasági minisztert, hogy "Mi lesz veled Ganz-Röck? Mikor kapják meg a munkások immár 7 havi elmaradt bérüket?".
Erre tudtommal két héten belül kap majd írásos választ.

Kérdezték még azt is, hogy mi lesz az a szenzáció amit bejelentettem? Sőt volt aki felelősségre vont, hogy miért hergelem ezzel az embereket? Nos én ezt  az informátor felhatalmazásával tettem közzé, és azt is megírtam, hogy lehet, hogy az egészből nem lesz semmi.
Itt nyilvánosan nem, de cseten egy kicsit többet mondhattam el erről. A most következő hét közepére állítólag kiderül, hogy mi lesz ebből a kezdeményezésből. Arra is ígéretet kaptam, hogy megkapom, hogy hol lesz publikálva. Ha nem kapok jelzést, akkor szerdán este elkezdek érdeklődni ebben a témában. Mindezt azért tettem közzé, hogy felhívjam a figyelmet, hogy várható egy fontos hír, ha egyáltalán megvalósul az ami a hírt képezi. A hír nem az lesz, leglábbis ebből a forrásból biztosan nem, hogy elzavarják a felszámolóbiztost és beindul a gyárban a termelés. Ezt azért írtam, mert hallottam ilyen feltételezést is. Bevallom én is ma legalább fél napon át próbáltam megfejteni a rejtélyt, de nem sikerült. Azokat viszont sikerült megcáfolni, amiket néhány nappal ezelőtt feltételeztem. Tehát számomra is eléggé rejtélyes ez a dolog, nem is firtatnám, ha nem kérdeztek volna rá.

Úgy gondolom, hogy ezzel megválaszoltam, már amennyire tudtam, a kérdéseket.
Az egyik hozzászóló megírta, hogy Ménes úr átadta a felszámolóbiztosnak az áprilisi bérszámfejtést, így izgulhatunk azon, hogy milyen akadályokba fog ütközni az átutalás. Merem remélni, hogy semilyenbe, de én már nem merek ígérni, hisz engem is sokszor becsaptak. Legutóbb Ménes Úr, aki ígéretet tett, hogy közvetít és segít abban, hogy a kisemmizett dolgozók kapjonak egy közösségi helyiséget, ahol rossz idő esetén is össze tudnának menni.      
Fontos információnak tartom, és tudtommal nem köztudott, hogy további három hónap bérszámfejtése van előkészítve az én információim szerint. Ez annyit jelent, hogy következő lépésben ezt a további három hónapot lehetne lehívni a bérgarancia alpból. A további időszak előkészítése további időt vesz igénybe. Mindezt azért teszem közzé, mégpedig nem ellenőrzött információként, hogy ennek a lehívását kellen a következő lépésben meglépni, mert ha további hónapokat is kérnének, akkor nagy eséllyel csak később lehetne újabb pénzhez jutni. Tudom, most olyan dologba ütöttem az orromat, amibe nem kellett volna, de nekem az a célom, hogy minél előbb pénzhez jussonak a dolgozók még akkor is, ha az több részletben érkezik. A nagyobb pénzűek amúgyis ezzel a négy hónappal "kivégzik" a bérgarancia alapot, a kisebb pénzűeknek pedig minden nap, sőt minden óra számít.

Kedden minden bizonnyal meg lesz izzasztva a felszámolóbiztos a fűtetlen, hideg irodában azért, mert nem a megfelelő tempóban halad a bérek kifizetése, illetve a kifizetéshez szükséges előkészület. Ezt Sárosi úrtól tudom.

Sajnos azt kell megállapítanom, hogy telnek a napok, és a dolgozók továbbra sem jutnak a bérükhöz, mitovább, egy fillérhez sem. Már az is kétséges, hogy ebben a hónapban megkapnak egy havi bért a bérgarancia alapból.
Docsássonak meg azért amit most írni fogok, de nem tudom megcáfolni. Nekem van olyan érzésem, hogy a dolgozók problémáját kihalásos módszerrel akarják megoldani. Az én szemszögemből szerencse, hogy az időjárás nem kedvez ehhez a módszerhez. Emlékezetem óta nem volt ilyen kellemesen meleg ősz illetve télelő, így még a fűtetlen szobában is el lehet valahogy lenni. Legalább az időjárás tekintettel van a teljesen pénztelen TE Ganz-os dolgozókra. Olyat jósolnak, hogy hamarosan beköszönt a kemény hideg. Akkor mi lesz az emberekkel? Kérném a kedves olvasókat, hogy adjonak nekem válszt, hogy ez az eset nem meríti ki az emberiség ellen elkövetett bűntettet? Egyáltalán van ilyen jogállás? Olyan van tudtommal, hogy emberiség ellen elkövetett háborús bűn. Az elévülhetetlen. Nagyon kemény büntetésket szoktak ott kiszabni. De itt nem volt háború, még ternészeti katasztrófa sem, és mégis...

A keddi megbeszélésen történtekről egy, a  Sárosi úrral készített riportban szándékozok beszámolni. Értesítettem a helyi televíziót az eseményről, így várható, hogy ők is kint lesznek és egy összeállítást készítenek. Valószínűleg műsoruk este a televízióban, esetleg a honlapjukon megtekinthető lesz, de nem szándákozom átvenni tőlük.

Ma kérdeztem Sárosi urat, hogy érkezett-e válasz a nyílt levelekre?  Azt válaszolta, hogy nem. 
Bevallom, én nem is várok érdembeni választ, hisz akkor másból nem is állna a sajtó, csak a nyílt levelezésből.
Mint már leírtam, én utánajártam és kiderült, hogy Orbán Miniszterelnök úrnak naponta két zsák levél érkezik. Így el is ment a kedvem attól, hogy én is írjak neki. Igaz, ezeket valakik megválaszolják, de nem a címzett.
 

2010. november 14-15.
Kovács István


15/11/2010 22:15:28 * B??? csatlakozott ide: Én szobám
15/11/2010 22:16:53 ‹B??? Hasonló helyzet: http://www.baon.hu/bacs-kiskun...-343945

 

A mai beszámolómat egy csetelő figyelemfelkeltő hozzászólásával kezdem.
 

Kora délután beszéltem Sárosi úrral tlefonon, aki néhány szóval elmondta a mai tárgyalás lényegét.
Azt mondta, hogy a felszámolóbiztos 5 havi munkabért szándékozik lehívni a bérgarancia alapból most pénteken, vagy a jövő héten hétfőn. Mindkét fél meg fogja sürgetni az ezt követő jóváhagyást és átutalást. Így van még esély arra, hogy ebben a hónapban megkapják bérük egy részét a dolgozók.
Sárosi úrral egy telefonos riportban egyeztünk meg 17 óra után, amiben mindezt el fogja mondani kiegészítve a papírok kiadásával kapcsolatos megállapodással. Én előzőleg majd meg fogom kérdezni, hogy az öt hónapban a március hónap benne van-e?
A helyi televízió jelenlétéről nem kérdeztem.

Ma este érkezett e-mailben Sárosi úrtól egy emlékeztető a mai tárgyalásról.  Mivel ezáltal feltételeztem, hogy bent van az irodában, felhívtam telefonon. Elmondta nagyvonalakban amik amúgy is megérkezett hozzám, meg néhány dologban kiegészítette az általa írtakat. Rákérdezett, hogy vettem-e tyúkokat? Azt kellett válaszolnom, hogy sajnos nem, mert elfogyott az a fajta, amilyet szerettem volna venni. Csak olyan tyúkok érdekelnek (vörös kettőshasznú), amilyen anyámnak voltak. Ha nagyon akartam volna, talán lett volna annyi protekcióm, hogy próbálkozzak, hogy nem-e lehetne mégis? Viszont nekem protekcióval nem kell, úgy nem tudtam volna nekik örülni. Ha nem tudunk valaminek örülni, akkor meg ugyebár nem is érdemes erőfeszítéseket tenni a megszerzéséért. Majd figyelem a hirdetéseket, és ha újból lesz ilyen alkalom, akkor majd mgpróbálok vele élni, hisz a hely már meg van számukra. Ennyit a tyúkkérdésről.
Végül is Sárosi úrral abban állapodtunk meg, hogy értelmetlen hangos anyagot készíteni, hisz az írásosban minden benne van.
Úgy gondolom, hogy majd a jövő héten kedden mindenképpen hangos anyagos beszámolóval fogok szolgálni önöknek, mert addigra ki fog derülni, hogy a felszámolóbiztos kikényszeríti-e Sárosi úrtól a renbírság kiszabásának kérését. Ha nem lesz addig eredmény, akkor sajnos Buga úrnak kell elvinni a balhét, azt a balhét, amit nem is ő akozott, - legalábbis ez derült ki Sárosi úr szavaiból.

Az emlékeztető a szakszervezettek közösen szerkesztett következő oldalon olvasható, melynek linkje: emlékeztető

 

Sárosi úr elmondta kérdésemre, hogy a Mercedes gyárba 53 TE Ganz-Röck-ös dolgozó jelezte "érdeklődési" szándékát. Ezzel kapcsolatban lesz a héten tárgyalás, aminek a végeredményéről ugyancsak kedden fogunk beszámolni. Én kértem, hogy ha lehet, terjesszük ki más kiskunfélegyházi munkát keresőknek ezt a lehetőséget. Ígéretet tett, hogy amennyiben mód lesz rá, támogatja az ötletet. Így reménykedek abban, hogy még a környező településekből is sikerül munkához segíteni a dolgozni akarókat, mert elsősorban kistérségi szinten igyekszem segíteni az embereket.
A kistérségről jutott eszembe, hogy nagyon szégyenlem magamat a környező települések lakói előtt, hogy Félegyháza ennyire elsüllyedt. Tegnap a helyi televízió kórház témás műsora után rám is rontott egy csetelő, hogy állítsuk vissza a kórházat az aktív betegellátással. Ígyekeztem megfogalmazni neki gondolataimat ebben a nagyon összetett kérdésben, látszólag meg is értett, de továbbra sem tiszta teljesen ebben a témában a lelkiismeretem.
Ma meg a munkahelyemen sokkoltak azzal, hogy a TV2-ben volt, hogy 2013-tól huszonegynéhány ezer forintok leszenek a mai értéken számolva a nyugdíjak, ezt mondta ott egy személy. Rákérdeztem, hogy nem talán dr. Tóth András volt? Bizonytalanul igent válaszolt az egyikük.
Íme a műsor linkje: http://tv2.hu/naplo/video/igy-spajzoljunk-ha-nyugdijaskent-is-elni-akarunk
Cikk linkje :http://www.delmagyar.hu/belfold_hirek/lelombozo_csak_ennyi_nyugdijra_szamithat_a_tobbseg/2188921/
Azt válaszoltam, hogy én már ezt rég tudom, mégpedig Tóth úrtól. Tőle nagyon sokat tanultam, sajnos további sokkoló dolgokat tudnék mondani. Fel merül bennem a kjérdés, hogy fel kellene világosítani a dolgokról az embereket? Valóban az volna az érdekük? Vagy jobb, ha nem tudnak a várható gondokról? Esetleg fel kellene készíteni őket a várható jövőre?

Az emlékeztetőből és a beszélgetésünkből számomra kidomborodik, hogy témává vált a termelés is. Ennek azért örülhetünk, mert csak munkával lehet értéket teremteni, csak a megtermelt javak tudnak biztos jövedelmet biztosítani.

Sárosi úr most 19 óra 30 perc körül küldött egy apró kiegészítést az emlékeztetőjéhez, akkor, amikor én meg szerkesztem a portált. Közben az a gondolat kerített hatalmába, hogy vajon mások is mindent megtesznek azért, hogy "alakuljonak" a dolgok? Nem hinném. Bizonyára sokan vannak olyanok is, aki arra várnak, hogy a sült galamb a szájukba repüljön. Vagy arra várnak, hogy mások kaparják ki nekik a gesztenyét. Ezzel nem szeretnék senkit sem megsérteni, de kérnék mindenkit, hogy ahol tud, ott próbáljon tenni azért, hogy mindannyiunknak jobb, könnyebb legyen!

 

2010. november 16.
Kovács István


Érdekelődtem Molnár úrnál a holnapi fogadónappal kapcsolatban, aki elmondta, hogy a megadott időpontban jelenjenek meg azok, aki nem kapták még meg a papírjaikat (ők sokan vannak), ugyanis egy listát fog összeállítani, amit a felszámolóbiztosnak át fog adni. A hiánylista összeállításában ő is segít. Ettől remélhetően az várható, hogy körülbelül egy hét múlva meg fogja kapni az érintett a papírjait.

Úgy tudom, hogy a rendkívöli felmondást is Molnár úrnál lehet intézni, mégpedig  dátumot nem ráírva, vagy talán még aláírás nélkül, ugyanis csak ha korrektül megkap mindent a felmondó, akkor kell az adatot véglegesíteni. Így elkerülhető a felemás felmondás.
A felszámolóbiztos, hogy mikor mond fel, -nem tudom. Egyenlőre még nem rendelkezett a dolgozói adatokkal, ezért is húzódik a munkáltatói rendes felmondás, meg amúgyis el szeretné kerülni a csoportos elbocsájtást. Ezért is kérte, hogy a dolgozók mondjonak fel rendkívüli felmondással.
Azt sem tudom, hogy lejelentette-e a Munkaügyi Központnak a csoportos elbocsájtást (keddig az "emlékeztető szerint nem"), mert attól számított egy hónap után mondhat csak fel csoportosan. Ő arra vár, hogy a dolgozó mondjon fel, de ez meg csak néhány dolgozónak lehet érdeke.

Én felhívnám a majdnem nyugdíjasok figyelmét, hogy a portálon a szakszervezettel közösen szerkeszetett oldalon mondják el gondjaikat, kérdéseiket és kéréseiket. Persze ezt megteheteik elsősorban Sárosi úrnak e-mail formájában, vagy telefonon is.
Úgy érzem, hogy eljött az ideje annak, hogy kedden ezzel a felszámoló bizutossal tárgyaljonak, ha eddig ez nem történt meg. Én a keddi Sárosi riportban szeretnék erről valami elfogadható megoldást hallani.
 

Továbbra is javaslom a tanulmányozását az emlékeztetőnek, mely a szakszervezettek közösen szerkesztett következő oldalon olvasható. Linkje: emlékeztető




Ügyfélfogadási időpontok:

  • Kedd: 8 - 12
  • Csütörtök: 10 - 14

 

2010. november 17.
Kovács István


A mai fogadónapon körülbelül négyen keresték meg Molnár urat. Minden bizonnyal a keddin majd többen lesznek, hisz a mostani keddin több mint 40 személy vett részt.
Ma kérdeztem Molnár urat, hogy van-e közölnivaló, mire azt válaszolta, hogy nincs. Majd jövő héten kedden tudunk többet mondani.

Az alkalmat megragadva kérdezem Önöket, hogy milyen kérdésekre válaszoljon kedden Sárosi úr?
Mivel kellene foglalkozni a portálon?
 

2010. november 18.
Kovács István

 


Harminc nap telt el a sztrájk felfüggesztése óta, és még most sem kaptak a ganzos dolgozók  pénzt!!!

 

 Mint már bejelentettük, ma Szabó András úr beszélgetett a dolgozók szakszervezetis képviselőival. Erről érdeklődtem Molnár úrtól, aki elmondta, hogy nem történt érdembeni előrelépés. Talán sokan vártak ettől a találkozótól valami szenzációsat, hát őket ki kell ábrándítanom, mert semmi hírértékű bejelentés nem történt. Állítólag Szabó úr elmondta eddigi életútját, meg hogy nagyon sokat veszített anyagilag. Erre a dolgozókat képviselők is elmondták az itteniek veszteségeit. Én úgy ítélem meg, hogy a körülbelül másfél órás beszélgetést az egymás melleti elbeszélgetés jellemezte, nem alakult ki közös  beszédtéma, nem tutottak közös nevezőre. Ha nem látom jól, gondolom majd a szereplők még kiegészítik, vagy módosítják az általam leírtakat.
Végül Molnár úr pozitív gesztusként ítélte meg, hogy Szabó úr legalább leült egy asztalhoz a dolgozók képviselőivel.

Próbálom most magam a beszélgetés helyszínére képzelni, és olyan gondolataim támadtak, hogy én megkérdeztem volna tőle, hogy milyen üzleti tervei vannak, milyen beruházásokat tervez? Megpróbáltam volna arra rábeszélni, hogy itt Félegyházán ruházzon be, itt próbáljon új munkalehetőséget teremteni. Felhívtam volna a figyelmét a most közművesített ipari parkra, kértem volna, hogy segítsen kapcsolatai révén abban, hogy munkahelyeket teremtő befektetők jöjjönek Félegyházára. Mindezt annak ellenére tettem volna, hogy nagyon át lettek verve az itteniek. Persze valljuk be, nem csak a dolgozók, hanem a város is, és az üzleti partnerek is, - tehát mindenki.  
De gondoljunk arra is, hogy sok éven át nagyon sokan a cégnél találták meg boldogulásuk lehetőségét, hisz a dolgozóikkal viszonylag korrektül viselkedő cég volt mindaddig, míg az anyagi bajok be nem következtek.
Ma reggel éppen arról beszélgettem, hogy a dolgok mennyire sokrétűek és összetettek. Az utóbbi esetben az új városvezetés témában kapcsolatban be a beszélgetésbe.
Visszatérve az eredeti témára, bízok abban, hogy nem támadnak le azért, hogy elmondtam az én gondolataimat is. Viszont e-mailben várom az Önök gondolatait is ebben a témában. Hangsúlyozom, hogy e-mailben, mert nem szeretném, ha a történet rólam szólna. Amennyiben e-mailben reagálnak a dölt betűs gondolataimra, valószínűnek tartom, hogy majd közösen kiértékeljük úgy, mint ahogy eddig csináltuk. Azt hiszem, hogy lassan eljutunk odáig, hogy levonjuk a tanulságokat. Érdemes lesz elgondolkoznunk azon, hogy hogyan tudjuk elkerülni azt, hogy ilyen minősíthetetlen helyzetbe kerüljünk mint a TE Ganz-Röck-ös dolgozók, De sajnos, nem ők az egyedüliek, másutt is voltak, vannak és valószínűleg lesznek hasonló és egészen más esetek. Arra kell rádöbbennünk, hogy mennyire kiszolgáltatottak és sérülékenyek vagyunk.

 Nem rég említettem, hogy várható egy szenzációs hír, igaz azt is írtam ha jól emlékszem, hogy lehet, hogy semmi sem lesz belőle. Még azt is írtam, hogy sokat találgattam, hogy mi is lesz az a hír. Nos, most már tudom. Sajnos az egészből szinte teljesen biztos, hogy nem lesz semmi, így ezzel ne foglalkozzunk. Kértem egy néhánysoros tájékoztatót a "dologról", ha megérkezik, majd közzéteszem. Lényegében egy jószándékú kezdeményezés lett volna, amiből szinte biztos, hogy nem lesz semmi. Sajnos nem vagyok felhatalmazva, hogy beavassam Önöket a részletekbe, de higgyék el, nem veszítenek vele. Minderről azért írtam most, hogy nem feledkeztem meg róla.

Egy másik adósságomat próbálom törleszetni azzal, hogy hírt adjak a Mercedes által a TE Ganz-Röck-ös dolgozóknak és volt dolgozóknak lehetőséget biztosító lehetőségről. Nos ez immár publikus, miszerint:

 

Megegyeztünk a MERCEDES kecskeméti gyárának igazgatójával, hogy NOVEMBER 30-án (kedden) 11.00 ÓRAI KEZDETTEL a kiskunfélegyházi városházán " Tájékoztató előadást" tartanak a gyár tevékenységéről, munkaerő igényéről.

A TALÁLKOZÓ ZÁRTKÖRŰ !!!AZON CSAK RÖCK-ÖS DOLGOZÓK VEHETNEK RÉSZT.(A KORÁBBAN OTT DOLGOZÓK IS !)

A kitöltött "álláskereső lapokat" átadtuk a multhéten a Mercedes HR vezetőjének.

Kérem, hogy a meghívást mindenkivel közöljétek, főleg azokkal akik nem látogatják ezt a portált !!

Üdv.
Sárosi Péter
vasas

 Felhívnám a figyelmet arra, hogy a rendezvény zártkörű lesz!
Szeretném, ha nem járnánk hasonló módon, mint Czomba államtitkát úr látogatásakor, amikor csak fél órát tudott szánni a probléma megismerésére. Hogy miért? Ennek is meg van a története. 10 órára Kecskemétre ment előadást tartani. Lényeg az, hogy mindenki magának szerette volna azt a fél órát, viszont akkor a ténylegesen érintettekre nem jutott volna ideje. Bosszant, hogy még most is beszédtéma az eset a picon.

 

 Máris van csetelői vélemény a mai találkozóról:

22/11/2010 18:15:34 * ... csatlakozott ide: Eloszoba
22/11/2010 18:16:56 ... Ha jól értelmezem, a Szabó Andris gazdi megzizzent??
22/11/2010 18:18:02 ... Ganzos dolgozókkal teázgat, ahelyett hogy fizetne!!!
22/11/2010 18:18:44 * ... kilépett (időtúllépés)

 

 Eljátszadoztam a gondolattal, hogy mi lett volna, ha Szabó úr most azt mondta volna, hogy kifizeti a dolgozóknak a cég adósságait?

Abban az esteben mivel tudtommal inkasszó van, vagy volt a cég számláján, azonnal lehívja például az APEH vagy bank, vagy akárki más. Tehát nem jutnának pénzükhöz a dolgozók. Ha ez mégsem történne meg, abban az esetben az adóterhek vitték volna el a legnagyobb részét, vagyis inkább az éllamnak fizetet volna mint a dolgozóknak. De ha magánpénzből fizetett volna, akkor minden bizonnyal adózott jövedelemből tehette volna, amiből megint a többet az állam kapta volna. Tehát többszörösen adózott pénzből kaptak volna egy töredéket a dolgozók. Egyáltalán elgondolkozott azon valaki, hogy a tulajdonosok hogyan tudnának pénzt adni a dolgozóiknak ilyen körülmények közt törvényesen? A Bérgarancia Alapból történő kifizetés is láthatjuk, hogy mennyire körülményes, nem beszélve a papírok hiányában az álláskeresési támogatásról. A mostani helyzetben törvényesen egyáltalán hogyan tudná kifizetni a gyár tartozásait a tulajdonos?
Tovább játszadozok nem hozzáértőként a gondolattal, hogy ha ... de itt be is felyezem. Mindezt azért nem írtam dőlt betűkkel, mert valóban elgondolkoztató, és reménykedek abban, hogy talán valaki meg is tudja válaszolni.
 

Amit hírnek tekinthetünk és reméljük, hogy megarősítést nyer, hogy:

Buga úrral (felszámolóbiztos) történt személyes megbeszélésem alapján:

MÚLT HÉTEN CSÜTÖRTÖKÖN (NOV.18) BENYUJTOTTÁK A BÉRGARANCIA ALAPHOZ A KÉRELMET !!!!

EZ AZT JELENTI, HOGY - KÖVETELÉSÜNKNEK MEGFELELŐEN NEM KARÁCSONY ELŐTT, HANEM NOVEMBER VÉGÉN (DEC. ELSŐ NAPJAIBAN ?)AZ EGYSZÁMLÁKON LESZ A PÉNZ !!!

Buga úr tájékoztatása szerint folyamatosan küldik a "leszerelő" igazolásokat is.

A hírt valószínűleg Sárosi úr közölte a hozzászólásoknál.


Úgy érzem, hogy a több mint egy év óta tartó ügy nagyon sok tanulsággal jár. Az a tervem, hogy közösen megfogalmazzuk a tanulságokat, hogy nehogy ilyen vagy hasonló módon ennyire rossz helyzetbe kerüljön egy vagy több alkalmazott, mint amilyenbe az itteni dolgozók jelentős része. Magam részéről fel fogom használni a dr. Tóth Andrástól (pénzügyi tanácsadó) tanultakat. Hiába volt már két évtizede rendszerváltás, sajnos nem tanultuk meg az új rendszer törvényszerűségeit és szabályait, különös tekintettel a magyar viszonyokra.

 

 

 

"A múlt héten kedden, amikor"  hozzászólóásra regálva elmondom, hogy én is csak azt tudtam közzétenni, amit nekem közöltek, meg amire felhatalmazást kaptam. Sajnos ez mindig így van. Bevallom, én is valami komolyabb fejleményre számítottam. Pont ezért reggel fel is hívtam Sárosi urat, hogy megosszam az információimat, amiket a tárgyaláson talán fel tud használni. Megjegyzem, a telefonszámlámat magam fizetem, tehát olyan szándékkal tettem mindezt, hogy segítsek, nem pedig kedvtelésből. Arról pillanatnyilag nem tudok, hogy volt-e valami titkos része a tárgyalásnak. Ilyen esetben bizalmat kell tanúsítanunk a küldötteknek. Bíznunk kell abban, hogy a dolgozók érdekeit képviselik és csak azt mondják el, ami a dolgozók érdekeinek megfelel.

Kritika ért bennünket, hogy a hozzászólásoknál név nélkül kritizálnak a hozzászólók. Nos, itt két ellentétes véleményem van. Az egyik, hogy akinek gyenge az idegzete, ne olvasson hozzászólásokat. Én a saját szám íze szerint nem fogom a hozzászólások közzétételét válogatni, így a mások szája íze szerint sem. Emlékszem, amikor engem a nézetkülönbségünk végett igen kemény kritika ért, azokat is lehoztam. Utólag elmondták a dolgozók, hogy azt bcsülték bennem, hogy korrekt voltam. Régebben kevésbé lehetett hozzászólni a témához, mert akkoriban inkább tájékoztatás történt. Most viszont óriási tragédia van. Ilyenkor nem tudok mit tenni, széttárom a kezeimet, és mondja mindenki a véleményét. Mást sajnon úgy sem tud tenni.
Büszke vagyok a portál olvasótáborára, és arra, hogy gyakorlatilag nem kell moderálnom a hozzászólásokat. Sajnos nekem nem könnyű ilyen igényes olvasók igényeinek megfelelni, de azért nem adom fel.
A másik véleményem pedig az, hogy nem jó, ha a témát egyáltalán nem ismerők szétforgácsolják a témát. Nálunk ez szerencsére nincs így.
Ha így lenne, akkor beszüntetném a hozzászólásokat, visszatérnék az üzenetes és e-mailos megoldáshoz.
Tehát a hozzászólókat arra kérném, hogy információikat és gondolataikat közöljék a hozzászólásoknál, ne pedig indulataikat. Ne kicsinyítsék le mások munkáját abban az esetben, ha maguk tétlenek.
Lehetne regisztrációhoz kötni a hozzászólásokat, de azzal a fürdővízzel a gyereket is kiöntenénk. Én inkább azt szeretném, ha legalább a tisztrégviselők regísztrált felhasználóként szólnának hozzá, nehogy valaki visszaéljen a nevükkel.

Úgy tudom, hogy Sárosi úr holnap nem jön Félegyházára. Nem kizárt, hogy én el fogok látogatni a céghez, mert Molnár úr egy riportot ígért.
Én azt szeretem, hogy a szereplők maguk mondják vagy írják le gondolataikat, én csupán közzéteszem, mert ennél hitelesebb közlés nincs.



2010. november 22.
Kovács István
 


 

Ma, azaz 23-án két riportot is készítettem, és nagyon sok új anyaggal fogok szolgálni. Ezért várom a kedves portállátogatókat este a számítógép elé.

 Molnár ürral készített riport elérhető a szakszervezettel közösen szerkesztett oldalon: http://www.kkfhkt.hu/hu/jovokep_te_2_30

Kolláth úrral készített riport is hamarosan elérhető lesz.

Ma beszélgettem kétszer is Buga úrral, sőt még Gobcsa úrral is. Szándékozok ebből is közzétenni néhány gondolatot.

Bocsánatot kérek, de úgy döntöttem, hogy elhalasztom az általam írtak közzétételét.
Sajnos egy másik médiában nem helyesen jelentek meg dolgok, így mindenképpen erőt kell venni magamon, és megírni az általam összegyűjtött információt.
 

2010. november 23.
Kovács István
 


 Erőt vettem magamon, és megpróbálom  megírni Önöknek a beszámolómat.
Mindjárt egy régi adósságomat szeretném törleszetni, amiért már értek kritikák. Talán emlékszenek még rá, de jobb volna ha nem, hogy írtam, hogy várható egy szenzációs hír, ha egyáltalán lesz belőle valami. Nos, ez a hír Garai úrtól származott. Kérte, hogy csak akkor számoljunk be részletesen róla, ha aktuálissá válik. Mivel az idő nagyon előrehaladt, kértem, hogy néhány soros e-mailben ő számoljon be róla, amit én változatlanul közzéteszek. Mivel ez az e-mail nem érkezett meg, így nem várok tovább, leírom én. Igaz, én nem tudom olyan jól megfogalmazni, de a lényeg azért biztosan kiderül az én megfogalmazásomból is.
Mindezt az önkényes közlést ért is teszem, hogy ma kaptam meg a telefonszámlámat, és ha mindent ki akarok fizetni, akkor kényszerfogókúrára kényszerülök, pedig magáncélra maximun 10%-ot használtam. Az ember megpróbál tenni a közért, viszont az meberek sunyi módon itt is kitolnak vele, meg ott is. Persze ráérnek minderre, mert ők nem tevékenykednek a köz javára, csak...
Ilyenkor egy felnőttképzéses osztálytársam kijelentése jut eszembe, aki azt mondta, hogy "reggel amikor felébred, mindig az az első gondolata, hogy ma ki veri át, ki tol ki vele?". Most egy kicsit dühös vagyok Garai úrra is, hogy tavaly belevitt ebbe a TE Ganz-os témába, ami  sosem akar vége lenni, mindig történik valami, vagy pedig ha nem történik, akkor meg azért kell vele foglalkozni. Nagyon sajnálom azt a sok embert, akikkel nagyon csúnyán kitolt a sors.
Nos miután egy kicsit kimérgelődtem magamat, térjek vissza a témára. Mint már írtam, blog stílusban közlöm mindazokat, amiket szükségesnek gondolok, így talán belefér alkalmanként a személyes megnyilvánulás is. Talán nem baj, ha az olvasó érzi, hogy amit olvas, azt is ember írja, nem pedig csupán az MTI híreit közli le gépiesen.
Nos, Garai úr többedmagával, gondolom a költségvetési tervezet kapcsán a többi anyag közé beillesztve valami olyasmit akartak, hogy ilyen esetben, amikor a cég ennyire nem tesz eleget a kötelességeinek a dolgozi felé, az állam vállaljon kezességet, 100%-osan kártalanítsa a dolgozókat, aztán meg hajtsa be azon, aki a bűnös, meg azon, akin tudja. Tudtommal ez konkrét a TE Ganz-Röc esetére volt kihegyezve. Mindez állítólag olvasgató volt vagy még most is a parlament. hu-n. Kérdés az, hogy ilyen közemberek hozzá tudnak-e férni? Állítása szerint igen, csak egy kicsit keresgélni kell. Nézzék el nekem, hogy én meg sem próbáltam ennek utána nézni. Mivel ez ellenzéki indítvány, szerintem esélye sem volt illetve van annak, hogy ebből lesz valami. Magam részéről köszöntet mondok ezért a jószándékú kezdeményezésért, viszont valóban jó lenne törvényt hozni az ilyen esetek orvoslására. Sajnos nem valósult meg Garai úr szándéka, terve, így viszont bármerre tekintek, csak veszteseket és áldozatokat látok. 

Utólag, azaz november 25-én kiegészítem a fentieket, ugyanis Garai úrtól megérkezett a válasz, valamint kérdésemre a viszontválasz is.
Garai úr módosító javaslatának linkje:  http://www.parlament.hu/irom39/01498/01498-0405.pdf
 

 

Szia!
 
Ok, köszi. Megvan. Feltettem a portálra. Szerintem ez már idejétmúlt, de azt kérdezném, hogy mikor lesz erről szavazás?
Mikor utasítják el, mert az várható?
 
Üdv.: K. I.

 

A kissé pimasz kérdésemre a válasz:

Szia!
Először az illetékes bizottságokban fogják le/megszavazni, aztán kerül a plenárisra, ami még odébb van/lesz. A kórházas 275 milliós javaslatomat a bizottságban már leszavazták.....
Üdv.: Garai Pista

**********


Az egyik hozzászólásban említés történt a különböző helyekről érkező elsősorban anyagi jellegű segélyek kiosztásáról. Mivel én szinte napi kapcsolatban állok Sárosi úrral, aki minden a szakszervezetet érintő témában tájékozott, nem hallottam olyan támogatásokról, amikről mindnyájan ne tudnánk. Hallottam tőle, hogy megpróbál nagyobb szakszervezetekhez fordulni, hogy esetleg a felgyülemlett tagdíjakból tudnának-e a TE Ganz-osok megsegítésére áldozni, de nem hallottam eddig tőle érdembeni visszajelzést. Én mindenképpen érdeklődni fogok, hogy a támogatói listát naprakésszé tudjam tenni.

A további közléseimet egy új oldalon, a XXXI. részben fogom leközölni.
Minel Sárosi úr Romániába utazott egy kongresszusra, ezáltal nincs aki megválszolja azokat, úgy döntöttem, hogy megnehezítem, regisztrációhoz kötöm a kérdések, vélemények közlését. Sajmos Sárosi urat lefogta a nátha, ezért innen is mielőbbi meggyógyulást kívánunk.
Hozzám természetesen tobábbra is könnyen tudnak üzenetet küldeni.

2010. november 24.
Kovács István
 

 


Felhívom a csetelni szándékozók figyelmét, hogy a TE Ganz-Röck-ösöknek külön szobát alakítottam ki a társalgásra. Használják bátran!
 

 <<< Ugrás az előző Kovács István által szerkesztett (huszonnyolcadik) oldalra 

<<< Ugrás az előző a szakszervezettel közösen szerkesztett (huszonhetedik) oldalra

Ugrás a következő, szakszervezettel közösen szerkesztett (harmincadik) oldalra >>>

Ugrás a Kovács István által szerkesztett következő (harmincegyedik) oldalára >>> 
 

Szilágyi D. tér

Kieg.: a Szilágyi téri irodák korábban (2006 előtt), azaz még ma is látható módon a GYESEV irodái voltak. (Amely cégben Szabó András érintett, akárcsak ugyanitt a MÁV Cargo privatizációban.)

Vegyépszer

"- A cég (Vegyépszer) irodája a Szilágyi Dezső térről a Mogyoródi útra költözött."

Ez félreértés lehet, mert a Szilágyi Dezső téri bérlemény alatt a TE Ganz-Röck székháza volt. A Mogyoród útjára való kiköltözés még a felszámolás előtt megkezdődött - gondolom a többségi tulajdonos tudtával és beleegyezésével -, ezen irodákat pedig a kisebbségi tulajdonos továbbra is ingyen és bérmentve biztosítja a felszámolási eljárás idejére. (Mint ahogy a VT-Soft és Libra céget ill. szoftverlicencet is egymaga finanszírozta, amivel végre lehetővé vált a bérgarancia lehívása.)

Semmi közöm egyébként a Vegyépszerhez - azon túl, hogy közvetve az alkalmazottja voltam Ganz-Röckösként -, de ezek a tények elhangzottak a különböző közelmúltbeli tájékoztatókon, igaz, ez is csak sejtetve. Szabó András szóba sem állt a felszámolás finanszírozása kérdésében sem a cégvezetéssel, sem a felszámolóbiztossal, de úgy látszik, a szaxervezetben partnert vél találni...)

FELHÍVÁS, Álláskeresők Figyelem !!!!

Megegyeztünk a MERCEDES kecskeméti gyárának igazgatójával, hogy NOVEMBER 30-án (kedden) 11.00 ÓRAI KEZDETTEL a kiskunfélegyházi városházán " Tájékoztató előadást" tartanak a gyár tevékenységéről, munkaerő igényéről.

A TALÁLKOZÓ ZÁRTKÖRŰ !!!AZON CSAK RÖCK-ÖS DOLGOZÓK VEHETNEK RÉSZT.(A KORÁBBAN OTT DOLGOZÓK IS !)

A kitöltött "álláskereső lapokat" átadtuk a multhéten a Mercedes HR vezetőjének.

Kérem, hogy a meghívást mindenkivel közöljétek, főleg azokkal akik nem látogatják ezt a portált !!

Üdv.

Sárosi Péter
vasas

Benyujtották a bérgarancia alaphoz a kérelmet,+kérdések

Buga úrral (felszámolóbiztos) történt személyes megbeszélésem alapján:

MÚLT HÉTEN CSÜTÖRTÖKÖN (NOV.18) BENYUJTOTTÁK A BÉRGARANCIA ALAPHOZ A KÉRELMET !!!!

EZ AZT JELENTI, HOGY - KÖVETELÉSÜNKNEK MEGFELELŐEN NEM KARÁCSONY ELŐTT, HANEM NOVEMBER VÉGÉN (DEC. ELSŐ NAPJAIBAN ?)AZ EGYSZÁMLÁKON LESZ A PÉNZ !!!

Buga úr tájékoztatása szerint folyamatosan küldik a "leszerelő" igazolásokat is.

Valóban igaz a hír, ma délután találkozunk a Vasas Székházban - Bpesten - Szabó Andrással. Ő kérte a találkozást, tehát még nem tudjuk, hogy mi az amit mondani akar. Mindenesetre mi tudjuk, hogy mit akarunk !

Teljesen egyértelmű, hogy az elmaradt bérek, járandóságok haladéktalan kifizetését követeljük, a késedelmi kamatokkal együtt !! Tehát a bérgarancia alapon felül megmaradt tartozásokat.

A nagy kérdés az, - valaki kérdezi is - "hol ez a vagyon" amiből fizetnének ? Ismereteim szerint már minden vagyont "elpasszoltak", esetleg ami van az meg jelzáloggal terhelt. Én nem tudok a tartozásokra forrásként felhasználható vagyonról. Legutóbbi nyilatkozatakor a felszámolóbiztos úr sem tudott.

Ne felejtsük el azonban , hogy nem csak a Szabó úr tartozik a munkavállalóknak, hanem Nagy Elek is. Ő még találkozót sem kért. Ebből látszik, hogy borzasztó lelkiismeret furdalása lehet.

A feltett kérdések mindegyikére én sem tudom a választ.

- A cég (Vegyépszer) irodája a Szilágyi Dezső térről a Mogyoródi útra költözött. A dolgozók számára ez már közömbös, mert a munkáltató ma már a felszámolóbiztos, vele kell tárgyalni.

- Felszámolóbiztos - Buga Tamás Imre - címe:

Kelet-Holding
Gazdasági Tanácsadó ZRt.

1024. Budapest, Retek u. 10. I/3.
Telefonszám: 06 1 315-1250

Büntetőfeljelentést már vizsgálják. Ismereteim szerint ügyészségi szakaszban van.

- Btk hatálya alá tartozó jogsértések szinte mindenkinél vannak, a bérjegyzékek tanulsága alapján levonták a különböző járulékokat, adót de nem utalták át hónapok óta.

- rendkívüli felmondások igazolásainak kiadása.
"Hatszázszor" követeltük a kiadást, minimum ötször le is írtuk...." ugyanaz a helyzet mint a bérekkel, folyamatosan törvényt sértettek felszólítás ellenére.
Remélem mostmár kiadják, megindult a postázás..

A részletekről Molnár Pista többet tud, arról egyeztünk meg, hogy összegyüjti az érintettek nevét amelyet továbbított a felszámolóbiztoshoz, azok meg nagyon gyorsan kiadják a papírokat. Pista tudja, hogy áll napra készen az ügy.

- akinek kell másik ügyvéd, már korábban leírtam meg kell bízni valakit, akinek ilyen igénye van tegye meg.

Kérdések a többségi tulajdonoshoz

Jórészt "költői érdések", de hátha vannak rá érthető és elfogadható válaszok:

Miként lehetséges, hogy a cég közelmúltbeli legnagyobb volumenű (egyetlen fővállalkozási) projektjét évek óta a kisebbségi tulajdonos kizárólag (de legalábbis messze a tulajdonrésze felett) finanszírozza, ahogy most a felszámolás költségeit is egyedül fedezi?

Idejétmúlt kérdés: megmenthető lett volna-e a cég (és munkahelyek százai), rugalmasabb és felelősebb többségi részvényesi magatartással?

Érez-e személyes (pláne anyagi) felelősséget a megnyert(!), majd pü. garanciák hiányában meghiúsult projektek elvesztésében és ezáltal a vállalkozás végső piaci ellehetetlenülésében?

kérdezném Szabó úrtól?

Mit kérdeznék?

Gondolt-e arra, hogy a közel 300 dolgozóját hogy kívánja kártéríteni?
Közel 10 havi bér, számfejtett,de ki nem adott érkezési utalvány, bérből 2009. október hótól levont, de át nem utalt önkéntes nyugdíj, 2010 évi fel nem használt szabadság. Gondolom, ezek emberenként már bőven több milliós összegek. A garanciaalap csak ezen összeg töredéke, és még nem beszéltünk a felmondási időre járó bérről és a végkielégítésről. Nem túl régen valahol azt nyilatkozta, hogy ezt a felszámoló ki tudja fizetni, maradt annyi vagyon. Hol ez a vagyon?
Nem tartja érdekesnek, hogy Magyarországon egy állatkínzásért éveket lehet kapni, a fenti dolgokért pedig az utolsó pillanat után kell kapcsolatot keresni az emberekkel?

A tábla tartót vigyétek

A tábla tartót vigyétek magatokkal !
/ Kanyó Imit /

HOL A BÉRÜNK?

Én mit kérdeznék Szabó Andrástól?

Hétfőn délután a szakszervezet és az ÜT képviselői Budapestre utaznak Szabó András meghívására.A találkozás tárgya számomra homályos,de a meghívásnak eleget teszünk.Arra kérek minden érdekeltet,hogy írja le itt
a kérdéseit és véleményét!Az elhangzott kérdéseket a képviselők személyesen fogják feltenni a találkozó során (moderálva).

Előre is köszönöm a segítséget!
Szakszervezeti vez.tag

//A hozzászóló önmérsékletet tanúsítot, azért írta oda, hogy "moderálva". Tehát nem én moderáltam.
Az ebben a témában itt feltett kérdések eljutnak a kérdezőkhöz, hisz olvassák a portált.(szerkesztő)//

Milyen kérdésekre várnék választ?

- Mi a cég pontos postacíme?
- Mi a felszámolóbiztos pontos postacíme?
- Mi a cég telefonszáma?
- Mi a felszámolóbiztos irodájának telefonszáma?
- Tett valaki már büntető feljelentést a céggel szemben és minek okán?-----Hol tart az ügy?
- Van olyan alkalmazott, akivel szemben Btk hatálya alá tartozó jogsértéseket követett el a cég, vagy a cég egyik alkalmazott főnöke?

Most csak ennyi.
Ha valakinek ötlete van, hogyan lehetne a tárgyalóterembe csalogatni a hitvány alakokat, nosza!
Gondolkozzatok!

Kérdések

"Az alkalmat megragadva kérdezem Önöket, hogy milyen kérdésekre válaszoljon kedden Sárosi úr?
Mivel kellene foglalkozni a portálon?"

Ha a bérgarancia-lehívás végre megy a maga útján, a további elmaradt járandóságok se maradjanak feledésben.

Nyilván kiderül (reméljük) hamarosan a bérgaranciából kifizetett pénzek elszámolási lapjaiból, hogy milyen közterheket vontak le belőle. (Adó és tb., netán munkáltatói befizetések is levonandók?) Ha jól tudom, csak azt az időszakot fogja lefedni tb. szempontjából, amennyi kifutja, tehát nem fedezhetők belőle a tavalyi elmaradt befizetések utólag. Ez nyilván a nyugdíj előtt állók számára jön különösen rosszul, de őszintén remélem, hogy nem mondtunk le erről a pénzről végleg.

Ha csak peres úton van remény a bérgarancia által nem fedezett járandóságok behajtására, és a szakszervezet ennek élére áll, lehet-e perközösségben csatlakozni az eljáráshoz szakszervezeten kívüli munkavállalóknak? (Máshol, más szakmában nem látom értelmét egy névleges vasas szakszervezeti tagságnak - pláne esetleg más szakszervezet tagja részéről -, noha természetesen én is megköszönöm az eddigi hathatós szakszervezeti közreműködést.)

A követelések a benyújtáshoz képest 5 év múlva évülnek el? Vagy a felszámolási eljárás befejeztével nem is lesz kit perelni...?

Ezeket a jogi ügyeket jó lenne kicsit körüljárni, meg az esetleges esélyeket; mert ezt nyilván csak jogvégzett ember tudja érdemben megítélni.

Mit csináljak? A "VASAS" SEGÍT?

Egy hónapja beadtam a rendkívüli felmondásomat, és rögtön elmentem máshova dolgozni. Ezektől.............azóta sem kaptam semmi papírt........... Ilyenkor mi van?
Mielőtt bárki megkérdezné: a felmondás szabályos, személyes volt, írásban átvette a BIZTOS.
Még most sem kellene egy MÁSIK ÜGYVÉD?...... FIÚK! EZ NAGYON LANGYOS, AHOGY ITT MENNEK A DOLGOK!

Itt az ideje, hogy komolyan....

A magam részéről nem javasolnám, hogy bárki is éhségsztrájkba kezdjen. Egészsége tekintetében komoly következményei lehetnek.

Mindenki előtt ismeretes azonban, hogy az elmaradt hét havi "bérek" számfejtése kulcskérdés !!!

Ha ez megtörténik, akkor 15 napon belül utalják a bérgarancia alapból a járandóságot !!!
Ennél ma fontosabb célt nem lehet kitűzni.
Valaki írta, hogy ráérősen kezelik valakik a bérszámfejtést. Ez viszont tűrhetetlen ! Azon valóban el kell gondolkozni, hogy mi az a határidő amíg ezt tűrjük/tűritek ? Szerintem november 13 vagy 14-e.
Ekkor még november 30-ig - törvény szerint - az átutalás meg fog történni.

A lecke az, ha nov. 14-ig nem számfejtik a béreket, akkor mi legyen ? Nekem vannak ötleteim, de a döntés továbbra is a dolgozóké/hitelezőké.

Sárosi Péter
vasas

Ki alkalmazza most a dolgozókat ?

Természetesen a dolgozók továbbra is - érvényes munkaszerződésük alapján - a TE Ganz Röck Zrt. állományában vannak.
Azonban ettől meg kell különböztetni a munkáltatói jogok gyakorlását.
A felszámolás beindítása után - okt. 18. - már nem Ménes István a munkáltatói jogok gyakorlója, hanem Buga felszámoló biztos úr.
Ezt úgy kell érteni, hogy minden olyan jogkörrel, amely korábban Ménes urat megillette - sőt még annál is többel, de ebbe most ne menjünk bele - most Buga urat illet meg.

Sárosi Péter
vasas

Mikor bízunk már meg egy Független, jő ügyvédet ...?

Nem értem miért kellene megbízni egy "független" ügyvédet. A dolgozókat jelenleg a Vasas Szakszervezeti Szövetség ügyvédje (is) képviseli.
Mi függetlenek vagyunk a cégtől, semmilyen jogviszonyban nem állunk a TE Ganz Röckkel, tulajdonosaival, felszámolójával.

Megértem a türelmetlenséget, de egy másik "független" ügyvéd sem tud mit kezdeni a most kialakult helyzettel. A jelenleg érvényben lévő törvényeket ő sem tudja megváltoztatni. Ő sem tudja a törvényeket átlépve lehívni a garancia alapból azonnal a bért.
Az ő felszólítására sem lesz holnapra kész a bérszámfejtés.
Nem hiszem, hogy a tulajdonosok egy másik ügyvéd felszólítására azonnal fizetnének. Kaptak már elég felszólítást tőlünk (vasas) és a dolgozóktól (sztrájk), még csak válaszra sem méltatják a dolgozókat.

Persze aki úgy gondolja ennek ellenére, hogy új ügyvédet kíván felfogadni, megteheti. Ki kell próbálni, hogy a jelenlegi vasas által térítésmentesen biztosított ügyvéd helyett mennyit kérne az a "független" ügyvéd ? Gyanítom térítésmentesen szóba sem áll senkivel !
Egy ilyen "bonyolult" ügyben az ügyvédi díj százezer forintokban mérhető. Persze aki bizalmatlan a vasassal és van pénze keressen fel egy "független" ügyvédi irodát.

Megjegyzem, egyesek valószínűleg erre is fognak kényszerülni - ha a pénzükhöz akarnak majd jutni - mert a jelenlegi (mai) szakszervezeti tagnyilvántartás szerint a gyárban 115 fő rendelkezik érvényes vasas tagsággal. A hiteligény követelést - november 5-én - 226 fő részére nyujtottuk be a felszámoló biztosnak. Figyelmeztetésként már többször elmondtam, hogy a jövőben - nov. 1-től - a vasas csak a szakszervezeti tagsággal rendelkezők részére nyújt térítésmentes jogi képviseletet. Tehát az a 111 dolgozó aki nem tagja a szakszervezetnek, - nov. 11-i állapot szerint - valóban önállóan kell, hogy intézze a jövőben saját ügyeit vagy felfogadott "független" ügyvéddel.

Sárosi Péter
vasas

Ki a felelős, azért, hogy a

Ki a felelős, azért, hogy a jól működő félegyházi bér osztályt szétverték és a munkát kiadták egy külsös cégnek
a /kimoderálva/ nak?
Akik most pár millió forint tartozás miatt nem hajlandók 300 félegyházi munkás bérét számfejteni! - és ezzel családok tönkretételében vállalnak szerepet!
A szakszervezetnek és a médiának nyomást kellene gyakorolnia /kimoderálva/ - ra.
Nem lenne jó reklám a /kimoderálva/, ha azt lehetne olvasni a médiákban, hogy akadályozza a bérek kifizetését.
Nem lennék meglepődve, ha kiderülne, hogy a /kimoderálva/ szorosan kapcsolódik valamelyik tulajdonosunkhoz....

Mikor

Mikor bízunk már meg egy FÜGGETLEN, jó ügyvédet az EGÉSZ ügy feldolgozásával?
Csak akarni kell. Ahogy most látom, a dolgok jelenlegi menete szerint úgy át...nak megint minket a palánkon, ahogy akarják.
Mindenki csak asszisztál nekik, aki nem támad vissza!
Írjátok meg, mi a véleményetek!

"Az áprilisi bérünket már rég

"Az áprilisi bérünket már rég lekérhette volna a biztos úr, ha hajlandó lett volna a Ménes, Kun Ági duó prezentálni az adatokat, aminek hónapok óta birtokában vannak!"

Maga a biztos mondta, hogy ennyivel nem mer előállni Félegyházán, tehát a cél minél több hónapnyi, vagy lehetőleg az maximum lehívása a bérgar. alapból. A napokban derült ki, hogy a "hitelezői igény" alapján nem tudnak törvényesen pénzt folyósítani, tehát maradt az előző verzió.

Persze, hogy világbotrány ez az egész, egyetértek, de én is szenvedője vagyok a dolognak, még csak nem is bér- vagy HR, hanem műszaki vonalon. Ellenben látom, hogy az érintettek közül mindenki a megoldáson van, még az egyik tulajdonos is, pedig abban eléggé biztos lehet, hogy ezzel csak egy újabb táska bankót hajít a feneketlen kútba...

Március

Tudtommal a márciusi bér nettójának 85%-át kifizették a többségnek (aki az Alstom munkán dolgozott), más részének (pl. nekem) a 45%-át. Áprilisra kaptunk 20 ezer Ft "előleget" (naná, júliusban...), bár ezt sem mindenki. Tehát nehogy az legyen a vége, hogy a márciusi bérszámfejtés után még valakinek be kelljen fizetnie valamennyit...

" S a nép hajdan csak eledelt

" S a nép hajdan csak eledelt kivánt,
Mivelhogy akkor még állat vala;
De az állatból végre ember lett,
S emberhez illik, hogy legyen joga.
Jogot tehát, emberjogot a népnek!
Mert jogtalanság a legrútabb bélyeg
Isten teremtményén, s ki rásüti:
isten kezét el nem kerűlheti.

S miért vagytok ti kiváltságosok?
Miért a jog csupán tinálatok?
Apáitok megszerzék a hazát,
De rája a nép-izzadás csorog.
Mit ér, csak ekkép szólni: itt a bánya!
Kéz is kell még, mely a földet kihányja,
Amíg föltűnik az arany ere...
S e kéznek nincsen semmi érdeme? "

Petőfi Sándor

Válasz Áprilisnak

Nagy tévedésbe vagy.Mivel duplán van az adó levonva,igy visszajár.Inkább nyugodtam kifizethették volna a márciust is.

Itt az ideje, hogy komolyan

Itt az ideje, hogy komolyan elgondolkozzunk azon, hogy milyen lépést kell tennünk, azért, hogy a döntéshozók /esetleg a média/ felkapják a fejüket és cselekedjenek!
Hallottam olyan hangokat, lennének akik éhség sztrájkba kezdenének.
Speciel, én már rég abban vagyok csak nem értesítettem a médiát.

Kedves Márci! Az áprilisi

Kedves Márci!
Az áprilisi bérünket már rég lekérhette volna a biztos úr, ha hajlandó lett volna a Ménes , Kun Ági duó prezentálni az adatokat, aminek hónapok óta birtokában vannak!
K. Ágin látszik, hogy nincsenek anyagi problémái, de a félegyházi dolgozók krízis helyzetben vannak!
Arra hivatkozott az említett hölgy, hogy Pesten sincs áram!
-meg, hogy nincs számítógépe!
VÉR LÁZÍTÓ!!

1,27x

Nem tudom, hogy a vonatkozó adótörvényeknél mi a helyzet ilyen elmaradt-átnyúló kifizetéseknél, de úgy hallottam, (bármely év) jan. 15. után már az aktuális év szerint adózik. Ez még önmagában nem lenne rossz feltétlenül, tekintve az idei szerény jövedelmekre. Tehát jövőre jócskán fogunk adó visszaigényléseket benyújtani a bevallásokkal, de hát addig ki kéne bírni valahogy... És persze így is mérhetetlen veszteség ez az év mindenkinek, annak is, akihez még nem kopogtatott a végrehajtó...

március

Nem tudom van-e olyan köztünk, még állományban lévő (vagy mostanában kilépett) dolgozók közt olyan, akinek ne haladná meg a követelése a bérgarancia kb. 1 milliós maximumát, de én boldog lennék, ha a március maradékán kívül minden egyebet megkapnánk hiánytalanul...

(Még mindig Márci)

Ácsi gitár

Én ugyanúgy szenvedője vagyok a dolgok ilyetén alakulásának, de egyébként ugyanebben a cipőben járunk mind, a bérszámfejtés, Ménes, mindenki. Nekem is kb. 1 millió bankhitelem halmozódott fel a rendszeres bér hiányában. (Rezsi + koszt + napi költségek, tehát semmi egyéb különleges kiadás.) De ez nem ide tartozik.

Üdv: Márci

Válasz Áprilisnak

Annyira jó érzékkel tudjátok csűrni-csavarni!
Tehát a lényeg szerinted, hogy örüljünk, hogy nem kaptunk egy vasat sem az elmult időszakban, mert ugye adó szempontjábol így járunk jól?!
Jól kitanultátok a szakmát emberek hülyítéséből!

hihetetlen

leadtuk a szerszámokat most megint menjünk be a gyárba de miből? nekem nincs pénzem üzemanyagra esetleg biciklivel bemegyek de ha semi értelmes dolog nem történik minek járunk be?Aki ráér bemegy hisz unalmába is megteheti de aki eljár dolgozni azt ne idegesítsék már ilyenekel. bocs de már nincs türelmem ÜDV: egy harcos

április

Ez nem igy van,mert a februári és márciusi fizetéshez hozzá van adva a tavaly november és december,ez a két hónap fel van szorozva 27%-kal,és az adó igy van levonva.A tavalyi hónapokat nem szabad lett volna felszorozni a 27%-kal.Tehát több adó van levonva,amit korrigálni kellene.Erre figyeljetek oda!

Anonymous,2010.11.10

Észrevétel a felhíváshoz

November 10. ma van, csütörtökön november 11. lesz.
//Köszönöm az észrevételt, kijavítottam. (Szerksztő)//

Táppénz

Az (is) érdekelne,hogy most a táppénzes papírt hová kell elküldeni,hogy a táppénzt fizikai valójában is megkaphassuk,és szabályos is legyen???

április

Vélhetően arról van szó, hogy az 1 havi bérrel kínos lett volna a dolgozók elé állni, így amíg látszott esély többet is lehívni a bérgarancia-alapból, az volt a csapásirány.

Mindeközben a cég kiköltözött a székház-bérleményből, az új helyen - menet közben alakítva most már a felszámolás igényeihez - az irodák kialakítsa mára készült el, beleértve az informatikai rendszereket. A VT-Soft kapcsolat még további egyeztetést (és forrást) igényel.

Talán az sem lehetett nyilvánvaló, hogy a bérgarancia-igénylésből "ki lehet hagyni" a márciust, mert ha nem lehetett volna (ahogy a "rendes" bérfizetés esetén nem is lehetett), a március-április hónap közterhei miatt jószerivel alig maradt volna kifizethető rész...

Jó reggelt!

Az áprilisi elszámolás már kb. 3 hónapja rendelkezésre áll.
Nem értem miért nem adták már át a felszámolónak a kedves munkatársaink!
MIÉRT SZÓRAKOZNAK VELÜNK MÉG MINDIG ??

"Ha jön a nép, hé, nagyurak, mi lesz?
Rablóváraitokból merre fut
Hitvány hadatok? Ha majd csörömpöléssel
Lecsukjuk a kaput?"
Ady Endre

Sárosi úr valóban megérdemli

Sárosi úr valóban megérdemli a köszönő szavakat !
A dolgozók hálásak a közreműködéséért.
- és még mielőtt valaki, azt mondaná, hogy naná hisz ez a dolga, ezért fizetjük!
Elcsíptem egy olyan beszélgetését, ahol a kérdező nem szakszervezeti tag volt és készséggel válaszolt minden kérdésére.
Én csak azt mondom le a kalappal !

A felszámolóbiztos úrnak meg nem sok ideje maradt, hogy November 10-én átutalja a számláinkra az Okt.18-31-ig járó állásidő utánni bérünket!
Mindenesetre én várom, hogy "pittyegjen" a telóm, nem szeretném azt hinni, hogy Buga úr ott folytatja, ahol a tulajdonosok abba hagyták!

kommunista szombat

Kommunista szombat. Csak egy kicsit hosszúra nyúlt...

Kiegészítés az előző válaszhoz

Ami a rendszerváltást illeti sokan mondják ma már, hogy nem ilyen "lovat" akartunk. Hát ilyet ami félegyházán történt, rémálmaiban sem feltételeztem. Egy biztos - ez tény - a rendszerváltás előtt ilyen nem történhetett meg. Talán a Rákosi rendszerben ? Akkor még gyerek voltam, 69-ben álltam munkába, ezt követően nem emlékszem, hogy bárhol is előfordult volna a bérfizetés elmaradása.

Üdv.

Sárosi Péter

Utsításra fel kell venni a munkát ?

Sajnos nem tudok mást mondani, igenis - ha el akarja kerülni a fegyelmit - fel kell venni. Munkaviszonyban lévő dolgozó utasítást nem tagadhat meg. Kivéve ha munkavédelmi szempontok az szükségessé teszik.

Egyébként az nem tudom, hogy miből fog Buga úr fizetni, de október 18-a óta az elrendelt munka után mostmár neki kell átutaltani a járandóságot.
Ha ezt nem teszi meg akkor ő is törvényt sért.
A nagy baj, hogy ezt a törvénysértést is - a mai törvények alapján - bíróságon keresztül kellene behajtani. Szóval ilyenek a törvényeink. Elképesztő !!!

Bízzunk (?) abban, ha munkát rendel el, teljesíti a bér átutalását a következő hónap 10-ig. Ez a törvényben előírt kötelessége.

Tudom, hogy nem elfogadható a válasz, de a törvény sem.

Üdv.

Sárosi Péter
vasas

"Tehát utasításra a munkát

"Tehát utasításra a munkát fel kell venni !!!"

Ezek szerint Buga úr folytathatja, azt a jogsértő magatartást, amit a tulajdonosok?
A felszámoló jelezte, hogy nincs pénz a cégnél és úgy tűnik nem is lesz, de ennek ellenére kötelezhet munkavégzésre?
Ha meg, azt merészelem mondani, hogy tisztelt uram bér nélkül nem vagyok hajlandó dolgozni, fegyelmivel kirúg!?
Ki érti ezt?
Amikor anyira óhalytottuk a rendszerváltozást, biztos ezt akartuk?

Kérdésekre válaszok - létszámleépítés, munkaviszony

Ki a főnök ? Ki utasíthat ?

Valóban okt. 18-tól kezdődött meg a felszámolási eljárás.
Ettől a naptól Ménes István korábbi vezérigazgató úrnak
a munkavállalók munkaviszonyával kapcsolatos ügyekben (pl. munkaviszony megszűntetése ..stb) nincs rendelkezési joga.

Október 18-tól a dolgozókkal kapcsolatosan minden jogot a felszámoló biztos (Buga úr) gyakorol. Természetesen a munkaviszonyból származó jogokat is.

A jelenlegi helyzet szerint a dolgozók állásidőn vannak.
Ez azt jelenti, hogy mindaddig amíg a felszámoló biztos nem rendel be munkavégzésre, az állásidő utáni bér jár. (Ez jelenleg azonos mindenkinek a saját személyi alapbérével.)

Amikor valakit Buga úr (vagy megbízottja) munkára berendel, a végzett munka után a munkaszerződésben szereplő bér jár. Ez nem alku kérdése, a korábban megkötött munkaszerződések hatályosak, munkavégzés esetén ennek megfelelően jár a bér.

Természetesen ha valaki közös megegyezéssel munkaszerződést módosít, és belemegy abba, hogy csökkenjen a bére, akkor a kevesebb bér jár. De aki ilyet tesz az - leírom - hülye. Ahhoz, hogy valakinek változzon a bére, a dolgozónak is alá kell írnia. Egyoldalúan a munkáltató (felszámoló biztos) senkinek sem csökkentheti a bérét.

Összegezve: a felszámoló biztos bárkit utasíthat munkavégzésre, az elvégzett munka után a munkaszerződés szerinti bér jár. Ha valaki nem veszi fel a munkát, fegyelmivel (rendkívüli felmondás) megszüntethetik a munkaviszonyát. Ez azzal jár, hogy: - elveszíti a végkielégítést, nem jár felmondási idő, három hónapig nem kap álláskeresési járadékot !!!
Tehát utasításra a munkát fel kell venni !!!

Felmondásokról:

A felszámoló biztossal történt első találkozáskor Buga úr bejelentette, hogy mindenkinek fel fog mondani, csoportos létszámleépítés keretében. Mint már korábban megírtam, ezt csak akkor teheti meg, ha a felmondást megelőzően (30 nappal előzetesen) bejelentést tesz erről a szándékról a szakszervezetnél, illetve a munkaügyi kirendeltségen. Ez még nem történt meg.

A második találkozón bejelentette, hogy neki az lenne a jó, ha a dolgozók mondanának fel rendkívüli felmondással. Ezt azért mondta, mert neki ez a könnyebb megoldás. Nem kell kivárni a 30 napot. A dolgozó azonnal felmondhat. Kérdés, hogy miért mondana fel addig amíg nincs új munkahelye ? Ráadásul amíg nem adják ki a leszerelő igazolásokat még álláskeresési járadékot sem kaphat. Persze ha a dolgozó beadja rendkívüli felmondását, a papírjait nem kapja meg, ettől még regisztráltathatja magát munkanélkülinek, de pénzt csak akkor fog kapni – a regisztráció időpontjától – amikor megkapja a leszerelő papírokat és beviszi a munkaügyi kirendeltségre. A leszerelő papíron lévő adatokból számítják ki, hogy mennyi az álláskeresési járadék összege. Amíg ilyen adatok nincsenek nem tudják számfejteni.

Buga úr nem csak abban az esetben mondhat fel, ha az elmaradt béreket kifizeti.
Ha nem tömegesen mond fel, hanem egy-egy embernek, ezt akár már ma is megteheti.
Tehát a felmondás és a bérfizetés nem együttes feltétel, egyenként is meg lehet tenni.

Én személyesen csak azoknak javaslom a rendkívüli felmondással történő munkaviszony megszüntetést, akiknek van lehetősége elhelyezkedni és az ehhez szükséges leszerelési papírokat azonnal kiadják.

Egyébként a második megbeszélésen Buga úr megígérte, hogy a leszerelő papírok ügyében azonnali intézkedéseket tesz.
Nem akarom őt védeni, de amíg ő nem kapja meg az átadás-átvétel során a szükséges nyilvántartásokat (létszám, személyzeti nyilvántartás, bérszámfejtés okt. 18-ig) ő sem tud mit tenni. Az átadás Ménes István vezérigazgató feladata – ennek november 18-ig kell eleget tennie – az átvétel Buga úr feladata.

Sárosi Péter
Vasas

leszámolás?

Most akkor, be kell menni kedden?
Az elmult héten kedden lejött Kis János az irodaházból és azt mondta , hogy nem lesz szerszám leadás!
Csütörtökön meg azt mondta, hogy lesz csak nem tudja, kifizetik- e neki a szervezését.
"Péz híjján én nem csinálom" - mondta .
/Mintha nélküle ezt nem lehetne megoldani/ , na mindegy!

Tehát, le kell adni a szerszámokat kedden vagy nem ?

Ha igen ez azt jelenti, hogy mindenki leszámolt hivatalosan?
Felmondás nélkül?

felmondás

10.25-én Sárosi Péter nyilatkozatából tudjuk,hogy a felszámolóbiztos mindenkinek fel fog mondani.Erre nov.02-én azt olvashatjuk a portálon,hogy csoportos létszámleépítést el szeretné kerülni. Vajon miért???? Október 18 után ki fizeti a bért? Ha nem mond fel, a munkaviszony él!? Ha igen, akkor ki fizet a felszámolás bejelentése utáni napokra??
Azt hittük nagyon naivan,hogy ha elkezdődik a felszámolás, rendeződik a dolgozók lehetetlen helyzete. Vagyis a felszámolóbiztos felmond (ahogy az elején ígérte), a dolgozó pedig az ilyenkor szükséges iratok birtokában kezdhet "új életet' Akkor Most mi is van??

A bért a biztostól lehet

A bért a biztostól lehet követelni, és nyilván a többi - bérgarancia által vélhetően nem fedezett... - követeléshez lesz írva.

Papírt talán még novemberben, de mindenképpen az idén produkálnak, ha jól sejtem. Ezek ugyanúgy jár(ná)nak rendkívüli felmondás esetén is.

Ez tényleg érdekes, jó lenne

Ez tényleg érdekes, jó lenne egy hivatalos válasz erre a kérdésre.
Én is azt gondolom, hogyha törvényesen akar felmondani akkor el kell ismernie az összes járandoságunkat fillérre lebontva, legalább papíron!

Lenne egy kérdésem! Okt.18 a

Lenne egy kérdésem!

Okt.18 a felszámolás kezdete, ha jól tudom.
Ettől a dátumtól kezdve a felszámolóbiztos a"főnök" ugyebár.
Tehát, ettől a dátumtól kezdve egészen odáig még Ő fel nem mond nekem, az állásidő után járó bért tőle kell követelnem?

Jól tudom, hogy csak akkor mondhat fel, ha az összes hivatalos papírt mellékelni tudja?
/De jelen helyzetben most úgy tűnik esélye sincs erre!/
Lehet, hogy ez miatt szeretné, ha minél többen beadnák a rendkívüli felmondást?- hisz ebben az esetben nem kötelessége a szükséges papírokat azonnal prezentálni?
Köszönöm a választ! /már ha lesz/