Bizonytalan londoni előrejelzések az októberi magyar inflációra

Bizonytalan londoni előrejelzések az októberi magyar inflációra

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti:
 London, 2011. november 10., csütörtök (MTI) 

Lassuló, változatlan és gyorsuló októberi magyarországi inflációt egyaránt jósoltak londoni felzárkózó piaci elemzők a pénteki adatismertetés előtt, attól függően, hogy az egyes szakértők egy-egy befolyásoló tényezőt milyen súllyal vettek figyelembe prognózisaikban.

    Az MTI felmérésébe bevont citybeli házak szakértői széles sávban mozgó, 3,4-3,8 százalék közötti előrejelzéseket tartanak érvényben az éves összevetésű októberi fogyasztói inflációra. Szeptemberben 3,6 százalékos éves inflációt mértek Magyarországon.
    A Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni felzárkózó piaci közgazdászai adták a legmagasabb, 3,8 százalékos éves inflációs előrejelzést a múlt hónapra. A ház elemzői szerint az általuk várt gyorsulás fő oka a szeptemberben és októberben végbement 13,5 százalékos forintgyengülés az euróval szemben, amely felhajthatta az energiahordozók és az élelmiszerek importárát.
    A GS szakértői úgy vélekedtek, hogy az infláció még nagyobb ütemben gyorsult volna a múlt hónapban, ha nem lép be az egy évvel ezelőtti inflációs gyorsulásból eredő bázishatás, és ha nem stagnálna továbbra is a hazai kereslet, amelyre szintén hat a forint gyengesége, valamint a devizaalapú hitelek törlesztési költsége.
    A JP Morgan bankcsoport londoni elemzői ugyanakkor változatlan, 3,6 százalékos éves inflációt jósoltak októberre szóló előrejelzésükben. A ház szakértői szerint összességében csökkenhetett az élelmiszerek áremelkedésének üteme és a maginfláció is, ezt azonban ellensúlyozhatta a múlt hónapban az üzemanyag-összetevő esetében érvényesülő, felfelé ható éves bázishatás.
    A 4cast pénzügyi-gazdasági elemzőház szakértői 3,7 százalékos előrejelzést adtak a múlt hónapra, kiemelték ugyanakkor, hogy a következő időszakban az infláció nagyobb mértékű gyorsulása várható a jövedéki adók, majd az áfa-emelés hatására. A 4cast elemzői közölték: nem tartják kizártnak, hogy 2012-ben az éves átlagos infláció meghaladja az 5 százalékot Magyarországon.
    A Barclays Capital befektetési bankcsoport londoni elemzőinek várakozása szerint 3,4 százalékra lassulhatott az éves összevetésű magyarországi infláció októberben. A ház szakértői szerint az általuk várt lassulásban szerepe lehetett a jó termésnek, és az összességében "valamelyest kedvező" bázishatásoknak.
    A Barclays Capital elemzői is úgy vélik azonban, hogy csak átmeneti lassulásról van szó, mivel az adóemelések a következő hónapokban várhatóan felhajtják az infláció ütemét.

 

MTI 2011. november 10. 
Közzétéve: 2011.11.10.