Kiskunfélegyházi Kistérségi Szintű Portál

Nagy-nagy szeretettel köszöntöm Kiskunfélegyháza lakosságát és a környékben élő embereket. Most Advent utolsó napjait éljük, és én szeretnék így, az éteren keresztül Istentől áldott, boldog karácsonyi ünnepeket kívánni. Kérdezték, hogy számomra mit jelent: karácsony. Ezt a kérdést már annyi irányból megközelítettük. Én az idén, valahogy leginkább a három napkeleti bölcs példáját látom magam előtt nagyon fontosnak. Ezeknek az embereknek megvolt a maguk kényelmes, fényűző, keleti pompában élő életük, és mégis útra keltek. Valami űzte őket. Egyfajta éhség, kíváncsiság, szomjúság. És útra kelnek, nem találják a választ kérdéseikre, és bemennek Heródes palotájába. Kopogtatnak, zörgetnek, Heródes hívatja az udvari papjait, és ezek az emberek tanácsot adnak. Elmondják, hogy Betlehemből származik a megváltó. És az udvari papok tanítása alapján ezek az emberek célba érnek. Ölbe vehetik a kis Jézust, egy egyszerű barlangban, nincs ott semmi rendkívüli, és mégis találkozhatnak a végtelennel. Olyan érdekes, mert szeretem magam elé képzelni ennek a találkozásnak a részleteit. Ahogy Mária odanyújtja ezeknek az embereknek a karjai közé a kis Jézust, ahogy a kis Jézus beletúr Menyhártnak vagy Boldizsárnak a szakállába, szép, egyszerű ez a jelenet. Semmi rendkívüli nincs bennem. És olyan érdekes, hogy Kölnben, talán a világ egyik legszebb gótikus katedrálisában, a fő helyen, az oltáron ott nyugszanak ezeknek az embereknek a csontjai. Az emberiség értékesnek látja az éhséget, a keresést, azt, hogy valaki útra kel, hogy célba érjen. Na most ebben a pár gondolatban még azt is jó, ha megemlíti az ember, hogy mi lesz Heródessel? Hát ő is hitt! Annyira hitt a saját papjainak a tanításában, hogy a katonáit küldte, hogy kivégezhessen minden kis gyermeket. Ugyanaz a hit, ugyanaz a Szentírás, ugyanaz az igazság a napkeleti bölcsek számára üdvösséget jelent, és Heródesnek egy szörnyű bűnt jelent. És azt gondolom, hogy a mai embernél nem az a probléma, hogy hisz-e, vagy nem hisz, mert lehet, hogy mi mind hisszük azt, hogy igenis van egy Jóisten, s van mennyország, és mindent hiszünk. Tudunk is. Hisz nekünk is megvannak a magunk udvari papjai, akik ha kopogtatunk, tanácsot adnak. A kérdés az, hogy bennünk megvan-e ez a szomjúság, vagy inkább félelem van? Hogy mi inkább a napkeleti bölcsek vagy Heródes útjára lépünk? Melyik a mi útvonalunk? És azt gondolom, minden karácsonykor, tetszik, nem tetszik, a két szereplő közül valamelyik szereplőt el kell játszanunk, vagy talán a harmadikat, a közömbös Heródes papjai szereplőit is eljátszhatjuk, akik talán egy kicsit intrikáznak a dolgokon, aztán hétköznap végzik a maguk dolgát, de ők sem katonákat nem küldenek, sem ők maguk nem mennek el, élik a maguk egyszerű életét. Hát én a kedves testvéreknek azt tudnám tanácsolni, hogy merjenek útra kelni, merjenek felállni, merjenek választ keresni, merjenek kérdéseikre megoldásokat találni. Biztos, hogy van valahol válasz mindarra a kérdésre, ami bennünket nyugtalanít. Jó lenne, hogyha sérelmeinkből, haragunkból, letörtségünkből fel tudnánk állni, és el tudnák indulni. Nem a harag, nem a bosszú, nem a hatalomvágy, nem az erőszak, nem a Heródes útja a mi utunk, és nem is az udvari papok lusta, tunya böfögése a mi megoldásunk, hanem a napkeleti bölcsek keresése, kopogtatása, zörgetése, és eget, földet figyelő kitartó munkája, ez kellene legyen a mi megoldásunk, a mi utunk. És én hiszem, hogyha ezen az úton indul el a mi drága magyar népünk itt a Kárpát-medencében, akkor igenis a 21. században is meg fog születni a mi urunk, Jézus Krisztus, a 21. században is lehet válaszokat kapni a kérdésekre, megoldásokat a problémákra. Ezekkel a gondolatokkal kívánok Istentől megáldott, boldog karácsonyi ünnepeket a drága testvéreimnek.