TE Ganz-Röck Zrt. jövőképe XV.

<<< Ugrás az előző (tizennegyedik) oldalra

Ugrás a következő (tizenhatodik) oldalra >>> 
 

 

 

Dr. Garai István Levente Országgyűlési képviselőnk mondja el legfrissebb információit a TE Ganz-Röck ügyéről, és említést tesz a városunkat érintő 20-25 millió forintos segítségről:

 

 

 


 
 

2010. március 11.
Kovács István
 


Legközelebbi hír szerdán este várható, amikor reményeim szerint információval tudunk szolgálni a kormányülésen történtekről. Abban reménykedünk, hogy meg fogja kapni az állami garanciavállalást a hitelre, ami a folyósítás elengedhetetlen feltétele.

Egyenlőre az várható, hogy az áprilisig tartó teljesítés (munka ill. projekt) fedezi a béreket, sőt, némi bérhátralék csökkentésre is elég. Amennyiben valakinek más információja van, kérem tájékoztasson.
Azzal, hogy mi várható utána, szerdát követően célszerű foglalkozni.

Tehát, ha előbb nem, szerdán este találozunk itt a portálon. Addig is ajánlom, hogy nézzenek szét portálunkon és használják annak csetjét. Javaslom, hogy mindenki 19 órakor próbáljon elsősorban csetelni, így nagyobb valószínűséggel találnak társalgó partnert illetve partnereket.

 

2010. március 14.
Kovács István
 


Ma délután többször is hívtam Garai urat, hisz remélhetően tőle tudhatjuk majd meg  a mai kormányülés végeredményét, vagyis, hogy megkapta-e a TE Ganz-Röck Zrt. az állami garanciavállalást a hitelfelvételhez? Sajnos eddig nem sikerült elérnem, nem vette fel a telefont. Délutánra beszéltem meg beszélgetést és telefonos riportot Font Sándorral (FIDESZ-es országgyűlési képviselő), így ma két feledattal is fogok foglalkozni.
Elkészítettem Font úrral a riportot, ami a mezőgazdasági támogatási rendszer jövőbeni módjáról szól. Lesz SPS, vagy nem lesz SPS?
Sajnos Garai urat eddig nem sikerült elérnem telefonon. Megtapasztalhattam, hogy képviselőink nagyon el vannak foglalva, nem könnyen tudnak időt szakítani az őket keresőkre. Érthető is, hisz folyik a választási kampány.
Reménykedek abban, hogy előbb-utóbb eredménnyel járok Garai úrnál is.

Sikerült Garai úrral beszélnem, és abban állapodtunk meg, hogy holnap egy riport formájában fogja bejelenteni a portálunkon a kormánydöntést. Vagyis, hogy megkapta-e a cég az állami garanciavállalást, vagy nem a hitel felvételéhez. Kérjük megértő türelmüket.

2010. március 17.
Kovács István
 


Sajnos eddig nem sikerült beszélnem Garai úrral, hogy egyértelműen közölhessem azt, hogy megkapta-e a cég az állami garanciavállalást. Egyszerűen én úgy fogalmaznék, hogy az állam kezességet vállalt-e a hitelhez, amit majd a cég fel szándékozik venni.
Ezt sem tudom egyenlőre megmondani, hogy mikor válik publikussá a döntés. 

Egyeztettem Garai úrral, aki elmondta és felhatalmazott azzal, hogy közzétegyem a következőket: tegnap a kormányülésen elfogadták az állami kezességvállalást, másképpen fogalmazva az állami garanciavállalást a cég hitelfelvételére. Ennek az a további folyamata, hogy a tulajdonosoknak is el kell fogadni, amit aláírásukkal jeleznek. Utolsóként pedig a miniszterelnök látja el kézjegyével, ami holnapra várható. Mindebből az következik, hogy holnapra várható, hogy  minden szempontból befejezettnek tekinthetjük ezt az ügyletet.
Bizonyára megkérdezik, hogy mekkora az esélye annak, hogy mégsem jön létre mindez? Egy szerződést elölször alaposan megtárgyalnak, majd utána ellátják kézjegyükkel. Most az utóbbinál tart az ügy.
Én úgy fogalmaznék, hogy száguldó vonat elé ép eszű ember nem ugrik. Tegnap elindult a vonat, és holnap a végállomásnál fog megállni.

Reményeim szerint, holnap délután Garai úr a portálunkon egy új oldal kezdéseként fogja hivatalosan bejelenteni az állami garanciavállalás tényét.

2010. március 18.
Kovács István
 


Sajnos, mint ahogy az már sokszor megtörtént, nem bírtam elérni Garai urat telefonon.
Így nincs arról információm, hogy a tulajdonosok aláírták-e az állami garanciavállalást a TE Ganz-Röck Zrt. hitelfelvételéhez.
Természetesen arról sincs információm, hogy Bajnai miniszterelnök úr aláírta-e.

Kora délután (imént) beszéltem a kormányszóvivői iroda munkatársával, információkérés végett. Azt kérték, hogy e-mailben tegyem fel a kérdést "sürgős" jelzéssel. Én ezt az e-mailt elküldtem, amiben természetesen az állami garanciavállalás aláírásáról érdeklődtem. Folyamatosan keresem Garai urat is, de eddig nem sikerült vele beszélnem. Most tehát két forrásból várjuk a legfrisebb információkat.
A kérdésemet a kormányszóvivői iroda megkapta, mint ahogy erről az imént tájékoztattak, viszont a válaszra várni kell. Mivel hétvége van, nem vagyok nagyon bizakodó a válasszal kapcsolatban.

Sikerült beszélnem Garai úrral, Kovács László társaságában volt, gondolom kampányrendezvényen. Nos, a következőket mondta el. Információi szerint a Pénzügyminisztériumban tárgyalnak a részleteken. A bank, a cég felső vezetése és a tulajdonosok részvételével folyik a részletek kimunkálása. (A résztvevők tekintettében nem vagyunk teljesen az információ birtokában.) A tárgyalás végeztével Garai urat tájékoztatni fogják a történtekről, aki aztán elmondja nekünk információit. Reméljük, hogy el tudja majd mondani, hogy a tulajdonosok aláírták a dokumentumot. De ne menjünk a dolgok elébe, várjuk ki ezt a néhány órát. Kérdeztem, hogy miről tudnak még tárgyalni? Véleménye szerint az ütemezésről, hogy ki, mikorra, mit kell, hogy teljesítsen. Kérdeztem, hogy meghiúsulhat-e az aláírás? Vélemyénye szerint, ennek csak elvi lehetősége van.
Én tegnap a száguldó vonattal példálóztam, most annyit vagyok kénytelen módosítani, hogy a végállomás időben kicsit távolabb van, vagyis Bajnai miniszterelnök nem ma írta ill. írja alá a dokumentumot.
Utúlag írom meg azt, hogy megkérdeztem Garai úrtól azt is, hogy mi történik, ha nem írják alá a tulajdonosok a dokumentumot? A választ nem merem közzétenni, nem azért mert csunyákat mondott, hanem más végett. A válaszát nagyon jól lefedi a száguldó vonatos hasonlatom.

Néhány perccel 21 óra előtt, kezdem elveszteni a türelmemet. Garai urat nem bírom elérni telefonon, hisz ő kap értesítést a mai tárgyalás végeredményéről. Legalábbis ezt az ígéretet kapta, és én is ezt az ígéretet kaptam. Nekem a rendelkezésemre álló hivatalos úton csak a jövő hét elején válszolnak, legalábbis ez várható. Megértem, hogy a kormányszóvivői iroda munkatársai ma nem tudtak információval szolgálni, mivel ez nem országos, nyilvános ügy. Nekik is utána kell majd érdeklődni. 2130 körül fogom Garai urat keresni legközelebb.
Az interneten addig meg fogom nézni Tölgyessy Pétert a péntek 8-ban. Nagyon okosakat szokott mondani. www.hirtv.hu

Bocsánat, tovább tartott a műsor, sohasem stoppoltam, így nem tudtam előre, hogy meddig fog tartani. Nagyra becsülöm Tölgyessyt okos gondolatai végett, mert maximálisan reálisak. Ajánlom mindenkinek, hogy ha teheti, hallgassa meg beszédeit. Garai urat felhívtam, mielőtt nekikezdtem írni ezeket a sorokat. Sajnos nem volt elérhető. Bevallom izgulok, azért, hogy mi a hír? Azt is bevallom, hogy aggódok. Nem ok nélkül írtam a vonatos példát.

Írtam Garai úrnak e-mailt. Engedélyezve van nála a visszajelzés, Így azt is megtudom, hogy mikor nézi meg. Holnap talán jól jön ez az információ.

2010. március 19.
Kovács István
 


Garai úr ma reggel olvasta el üzenetemet, amire válaszolt is. Válaszának lényeges részét most közzéteszem:

Este beszéltem az illetékesekkel. A lényeg az, hogy nincs semi
koncepcionális, vagy egyéb lényegi probléma. A Kormánydöntés végrehajtása,
"aprópénzre váltása" folyik oly módon a tulajdonosokkal, a bankokkal, és az
illetékes 2 minisztériummal, ami megfelel a jogszabályoknak és nem
utolsósorban pl. az uniós direktíváknak is. A végső dokumentum elkészültét
most hétfő-keddre jósolják.

 

Ígéretet kaptam arra, hogy közölhető tájékoztatást küldenek a helyi szakszervezettől a fizetések utalásáról. Nos, a lényege az lesz, hogy 24-ig érkezik meg a dolgozók számlájára a pénz. Tudtommal a decemberi megmaradt 10%, és a januári 90%, vagyis gyakorlatilag egy hónap. Erről hamarosan (amikor megérkezik) hiteles információt fogunk közzétenni.

********

 ********

 Molnár István, a sztrájkbizottság elnöke a következő kiegészítést küldte el pertálunknak:

 

Ebből az iratból pontosan kiderül, hogy mikor kell a dolgozók számláján lenni a decemberi 10% és a januári 90% bérüknek.
Tegnap 1430-kor tárgyaltunk az Alstrom és a TE Ganz-Röck képviselőivel.
Jóvá hagyták a gyártmány készültségi szintjét. A cégünk számlájára átutalták a szintnek megfelelő összeget, jómagam láttam az átutalási számlát, így garantált a március 24-ére ígért bér.
Március 22-ére tervezzük a további bérek rendezésének tárgyalását.
Elszeretnénk érni, hogy május 10-én helyre álljon a bérfizetési rend.


Molnár István, a sztrájkbizottság elnöke.

 ********

 

Köszönjük a korrekt tájékoztatást.

2010. március 20.
Kovács István
 


22-én közlöm. hogy nincs újbb hír a dokumentummal kapcsolatban. Immár minimum három forrásból várjuk a remélhetően kedvező hírt. 
Eddig az történt, hogy a Kormány a szerdai kormányülésen szabad utat adott a TE Ganz-Röck hitelfelvételéhez nélkülözhetetlen állami garanciavállalásnak. 

Amikor ezeket a sorokat írom, 19 óra elmúlt. Eddig nem bírtam elérni Garai urat telefonon. 
2130-kor még nem sikerült elérnem, kicsörgött a telefonja, de nem vette fel. Nem ismerem a programját, így nem tudok mit mondani.
Annyit tudok csupán, hogy délután testületi ülés volt, a félegyházi televízió is ott volt.
Újból küldök e-mailt a kormányszóvivői irodának, hogy tájékoztassonak az állami garanciavállalásaos okmány aláírásáról. 
Információt holnap elfoglaltságom végett csak délután tudok közzétenni.

 
Hamarosan Garai riportot fogok készíteni és aztán közzétenni.
 

2010. március 22.
Kovács István

 


Sajnos nincs újabb információm a TE Ganz-Röck hitelfelvételéhez az állami garanciavállalás ügyében. Ma már délelőtt elkezdtem hívogatni Garai urat, de nem sikerült vele beszélnem.  
Mint már írtam, legalább három teljesen kölön forrásból várok információt ebben a témában. A másik forrásból sem értesítettek még. A harmadik forrást, mármint a kormányszóvivői forrást próbáltam egy kicsit "körbejárni". Beszéltem a főosztályvezető-helyettessel, aki tudott az e-mailban elküldött kérdésemről, és ígérte, hogy amint sikerül információhoz jutnia, válaszolni fog. Köszönjük, hogy személyesen foglalkozik az üggyel, és reméljük, hogy általa hiteles és publikálható  információhoz jutunk.
Én szeretem a kihívásokat, és szeretem a megoldhatatlannak tűnő feladatokat, de ez az ügy már kezd engem is megviselni. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy ha információhoz jutok, közölni fogom Önökkel.

 Néhány perccel 22 óra után olvasta Garai úr e-mailomat, majd válaszolt rá. Felsorolta rengeteg ma (pesti, kecskeméti és sportcsarnoki) programját. Mi tagadást, javában folyik a választási kampány az egyéb elfoglaltságok mellett.
Válaszának további részét idézem: "Tovább tárgyalgatnak az MFB-vel a különböző
részleteken." 

Befelyezésül reményét felyezte ki, hogy holnap többet tudunk.
Köszönjük a választ, és a tárgyalással kapcsolatban pedig eredményes tárgyalást kívánunk.

 

2010. március 23.
Kovács István
 


Sajnos nem érkezett információ.
Ma megkaptam az előfizetéses telefonszámlámat, több mint 36 ezer forint. Ez nem a magántelefonálások végett magas, hanem  az információszerzés és kapcsolattartás költsége. Nos, ha az alacsony fizetésemből kivonom ezt, és édesanyám halála végett a hagyatéki eljárási költségeket (kb. 60 ezer forint), kiderül, hogy nem marad pénzem sem a rezsire, sem az étkezésre, sem semmire. Felháborító, hogy mindenütt ennyire "lenyúlják az embert", legalább 50 ezer forintos órabérért járnak el egy egyszerű adminisztrációval járó űgyben.  Mindezt nem azért írom, hogy sajnáljonak, hisz sajnos vannak nálam  sokkal rosszabb helyzetben levők, sőt azok vannak igazán sokan, sőt lehet, hogy ön is rosszabb helyzetben van. Mindezt azért írom, hogy tudják, én is hasonló gondokkal küzdök, mint mások.  Nekem is minden forintért meg kell dolgoznom, nekem sem osztogatják az adófizetők pénzét, tehát úgy vagyok, mint a nagy többség. Mindezzel arra szeretnék kilyukadni, hogy sajnos bármennyire is szeretném, nem tudom állni a telefonos információszerzés és kapcsolattartás költségét.

Mos tudtam meg a portál csetjén, hogy holnap fizetés várható.

Írtam Garai úrnak egy e-mailt, kérve, hogy ossza meg velünk legfrisebb információit.

Kérm, haszmálják a portál csetjét. Az ingyen van.

Az imént cseteltem Törökországban dolgozó TE Ganz-Röck-ös dolgozóval, illetve dolgozókkal. Ők is nagyon várják a fizetést, aggódnak, hogy mennyit kapnak

 

2010. március 24.
Kovács István
 


Hajnal három óra húsz perckor közlöm, hogy Garai úr válaszolt e-mailomra. Azt írta, hogy pillanatnyilag az MFB-nél (banknál) akadt meg az ügy. Ma délelőtt az illetékes államtitkároktól fog további információkhoz jutni.
Remélem, mi is tudjuk tájékoztatni Önöket az ott elhangzottakról. 

 Hamarosan 15 óra lesz, és nincs információm.
Elküldtem két SMS-t, amiben kértem a címzetteket, hogy amennyiben van információjuk, tájékoztassonak.
Ha nem kapok tájékoztatást, akkor lehet, hogy holnap megpróbálok információt szerezni a banktól és a kormányszúvivőtől. Ekkor viszont még ma este e-mailt kell küldenem, hogy holnap ne érje váratlanul őket, ha telefonon érdeklődök.
Én úgy ítélem meg, hogy ez az időhúzás a kilátásban levő munkák elvesztését okozhatja. Engem nagyon felháborít, hogy ... nem is írom tovább.

 Tudomásom van arról, hogy tegnap a Kormány további 39 kiemelt projekt támogatásáról döntött, ami több mint 51 milliárd forint értékű. Eddig 196 projekt került elfogadásra, összeren 246 milliárd forint értékben. Ezek közcélú projektek, hogy ezeknek van-e közük a TE Ganz-Röck megsegítéséhez? Nem tudom.

A következő oldalon, egy riport formájában számol be Garai úr a lgfrissebb eseményekről. 

2010. március 25.
Kovács István
 


 

<<< Ugrás az előző (tizennegyedik) oldalra

Ugrás a következő (tizenhatodik) oldalra >>>