Ma megtörtént a szakszervezet által kezdeményzett munkásgyűlés, ahol a gyáriakon kívül részt vett Sárosi úr is. A dolgozók a bérkifizetésekkel kapcsolatban egy homályos augusztusi dátumot kaptak Ménes úrtól, ami természetesen számukra nem elfogadható. A dolgozókat a cég vezetése kényszerpályára helyezte. vagy éhen halnak, vagy valamit tesznek. Az egyik csetelő elmondta, hogy nem meri elmondani a családjának otthon a munkásgyűlésen elhangzottakat. Arra kértem, hogy most ne is mondja el, várjon holnapig. Holnap ugyanis történni fog valami, mert ez így nem maradhat. A holnapi munkásgyűlésen bizonyára döntés fog születni a válaszlépésre, ha esetleg a cég vezetősége nem módosítja "ajánlatát". A dolgozók nincsenek magukra hagyva a bajban, hisz ott van a szakszervezet, és én bízok Garai úrban is. A média pedig egyértelműen a dolgozók mellett fog állni. Most ebben a médiaesemény-hiányos időszakban biztosan médiaeseménnyé fog válni a dolgozók minősíthetetlen helyzete. Sárosi úrtól tudom, hogy holnap a maihoz hasonlóan sajtótájékoztatót fognak tartani. Ennek időpontja a munkásgyűlést követően lesz. Én Sárosi úrral pedig valamikor délután fogok telefonos riportot készíteni. Így más médiákból valószínűleg hamarébb fognak információhoz jutni az érdeklődők.
A munkásgyűlésen történtekből többet az alábbi cikkből tudhatnak meg:
Az alábbi cikket az MSZOSZ Dél-alföldi régió honlapjótól vettük át, amit Sárosi Péter régióvezető engedélyezett, sőt hívta fel a figyelmet a továbbközlésre.
Úgy látszik a pofátlanságnak nincs határa, új első hegedűs, régi muzsika....
Ideges egyesek szerint lincs hangulatban kezdődött ma kilenc óra helyett fél tízkor amunkásgyűlés a Ganz Röck kiskunfélegyházi gyárában. (Mindenki ott volt kilenckor csak a vezérigazgató késett ??)
A cég a dolgozók képviselőivel aláírt a három havi bérelmaradást rendező megállapodást immár többszörösen felrúgta, már megint nem fizeti a járandóságokat. Nincs a rendelkezésre álló kapacitást teljes egészben lekötő rendelésállomány, jobb esetben kényszerszabadságra küldenek embereket.
Ménes István vezérigazgató tájékoztatatását esetenként bekiabálások, sűrű tömeg felhördülés, hangos gúnyos nevetés zavarta meg.
A sajtó képviselőit nem engedték be a gyár területére, a sajtótájékoztatóra így csak a gyár előtt, közterületen kerülhetett sor.
A körülbelül másfél órás eseményen a Ménes István vezérigazgató szavait az alábbiakbanlehet összefoglalni:
- a tulajdonosok nem hajlandóak a zsebükbe nyúlni, a gyár munkavállalói beleértve vezetését is - boldoguljanak ahogy tudnak, részükről pénz nincs (az elmaradt három havi bérre sem !!)
- egyébként a követelések kifizetésére még csak körülbelüli időpontot sem tudnak mondani
- a kormány készfizető kezességével kilátásba helyezett (2.071 milliárd forint) hitel felvétele jobb esetben csak augusztus végén történhet meg,
- rendelésállomány után futnak, de nem lehet tudni eredményes lesz-e ?
- a munkavállalóktól azt kérik, hogy folyamatosan dolgozzanak tovább, azonban az elmaradt, illetve a jövőben ledolgozott bérük kifizetésére nem tudnak garanciát vállalni,
- amennyiben valaki vagy valakik felszámolást kezdeményeznek a cég ellen, a vezetésnek módjában áll a felszámolási eljárást, a felszámoló biztos kinevezését hónapokkal kitolni.
A Vasas Szakszervezeti Szövetség jelen lévő képviselője kifejtette:
- a Ganz Röck tulajdonosai, vezetése teljesen hiteltelenné vált, az általuk javasolt a helyzet rendezését szolgáló megállapodásokat is folyamatosan felrúgták, felrúgják, ezt tették az legutóbb megkötött április megállapodással is, nem igen van már miről tárgyalni, az érdekérvényesítés más eszközét kell bevetni,
- A Vasas Szakszervezeti Szövetség azt javasolja, hogy a helyi sztrájk- és szakszervezeti bizottság még a mai napi ülésén értékelje a tűrhetetlen törvénysértést.
- A sztrájk bizottság holnap 9 órára hívjon össze ismét munkásgyűlést, ahol tegyenek javaslatot szigorú lépések közös elindítására.
(Azóta a javaslatok megszülettek, azok végrehajtásáról a holnapi munkásgyűlés szavaz és dönt, mint minden korábbi esetben tették)
A Vasas Szakszervezeti Szövetség mint ahogy eddig is, minden szakmai segítséget, a szakszervezet tagjainak ezen felül egyéni képviseletet megad, a munkavállalók érdekvédelme, érdekérvényesítése tekintetében.
A Vasas szakszervezet sztrájk- és szakszervezeti bizottsága holnap 9 órára, munkásgyűlésre várja a gyár dolgozóit.
Ezt követően sajtó tájékoztatóra kerül, amelyen a meghozott döntések a széles nyilvánosság számára is ismertté válnak.
A gyár egyik dolgozója nem érti, hogy ilyen gondok mellett mi indokolja a jelenlegi létszám összetétel fenntartását. Ismeretei szerint az állományi létszám több mint 320 fő, ebből irodista 210 fő, fizikai területen mintegy 110-en dolgoznak.
(Szerkesztőségi megjegyzés: a fentiekhez nem kell kommentár, mi sem értünk sok dolgot, de ki érti ezt ma már ? No comment )
Ma délután beszéltem Sárosi úrral valamivel több mint 20 percet, és néhány perben Garai úrral is kiértékeltük a pillanatnyi helyzetet. Garai úr közmeghallgatáson vett részt, így csak bő 5 percet tudtunk beszélni.
Mindketten nagyon fel vannak háborodva, sőt magamat is beleértve mindhárman, de a felháborodók létszáma legalább százas nagyságrendű.
Garai úrral 8 óra körüli időpontra egy telefonos riportot beszéltünk meg. Nekem elmondott néhány megjegyzést, de nem akarok a dolgok elébe menni.
Dr. Garai István országgyűlési képviselő úr által elmondottak meghallgathatók a lejátszó elíndításával:
Fontos tájékoztatás következik:
A beteg elméből megfogant munkaadói ajánlatra a dolgozók reagálását fogom közölni hamarosan, mégpedig Sárosi úr tolmácsolásában egy riport formájában. Természetesen Sárosi úr röviden a mai munkásgyűlésről is be fog számolni. Kérem, minden érintett térjen vissza 19 óra után ide a portálra a friss, életbevágó információk megismerése végett.
A mai nap folyamaán Garai úr is fog egy írásos közleményt portálunknak elküldeni, ami nem elsősorban a dolgozóknak fog szólni, hanem a másik oldalnak.
Továbbá, egy oldalt fogok nyitni a dolgozói vélemények közlésére és a konzultáció elősegítésére.
Röviden ennyit tudok mondani a mai kínálatból.
Elkészült Sárosi úrral a riport ami körülbelül (3X15) 45 perces. A hosszára való tekintetre 3 részre osztva kerül közzétételre egy külön oldalon. Az első kettő rész az előzményekkel foglalkozik, amit elsősorban az ügybe most bekapcsolódóknak és a médiának szánjuk. A 3. rész a mostani aktualitással foglalkozik, amit minden érintett dolgozónak szánonk mielőbbi meghallgatásra, mert ez a sorsukról fog szólni. Az érintett dolgozókba beleértjük a budapesti és más helyen dolgozó TE Ganz-os dolgozókat. A portál a szakszervezet kérésére teszi mindezek közzétételét, amihez hozzá tartozik egy dokumentum közzététele is.
A Sárosi úr által elmondottak közzététele nem időrendi, hanem fontossági sorrendben fog megtörténni 3 formátumban (wmv, mp3, swf). Nem tervezünk szöveges változatot, de ha valaki vállalja egy-egy rész elkészítését, kérem jelezze, nehogy párhuzamosan dolgozzonak rajta a segítő önkéntesek.
2010. május 14.
Kovács István
Csetelők véleményei
14/05/201017:41:28‹spartakus›3-hónapot fizetés nélkül nem birok ki
14/05/201017:42:45‹spartakus›hétfőn mindenki adja be a rendkívüli felmondását ez az egyetzlen reményünk
********************
21:47:45‹kandúr›Gyerekek itt az idő lépni kell!! Nincs tovább miért várni. Megvárjuk még totálisan kiéheztetnek bennünket. A türelemnek vége!!!
Tájékoztatom a kedves látogatókat, hogy a magam által szerkesztett tartalom itt lesz lérhető.
Ugyancsak közlöm, hogy SOS segítséget kértem. Agy megbeszélt időpontban, délután 3-4 óra között fogok ebben a témában tárgyalni. Magam részéről nem fogom cserben hagyni a dolgozókat, a gyárat, és nem fogom a homokba dugni a fejemet, mint ahogy azt sokan teszik!
2010. május 15.
Kovács István
Ma beszéltem Garai úrral és természetesen Sárosi úrral.
Garai úr mint ahogy azt már mondta, nem ez volt a megállapodás, - így nem érti a mostani helyzetet. A megállapodás ugyanis az volt, hogy a termelést és a kifizetéseket a tulajdonosok állják a hitel megérkezéséig. Ez az érem egyik oldala.
Az érem másik oldala pedig az, hogy kevés a munka, a kilátások pedig ez miatt bizonytalaonok. Természetesen bármelyik pillanatban keletkezhet kedveező fordulat a megrendelések tekintetében.
Magam részéről fontos tényként nevezem meg, a Kormányváltás okozta bizonytalanságot. Nagyon fontosnak tartom, hogy a leendő Fidesz Kormány foglaljon állást ezzel a stratégiai jelentőségű céggel kapcsolatban.
A további elképzeléseket és kilátátásokat ezen állásfoglalás függvényében lehet kialakítani.
Helyi tekintetben szükség van a cégre, hisz magas a munkanélküliség, és szüksége van a városnak az elmaradt iparűzési adóbevételre.
A helyi érdek így nem vitás, az országos érdek vár egyenlőre tisztázásra.
A dolgozók tekintetében a vállalat vezetése felrúgta azt a megállapodást, hogy június közepére rendeznek minden bérelmaradást és innentől a kollektív szerződésben rögzített módon történnek a bérkifizetések. Így marad a munkáltató részéről a törvénysértés. Továbbá tetőződik a gond azzal, hogy a munkáltató csak legközelebb augusztusban ígér bérkifizetést, amire semmi garancia nincs. Nyilvánvaló, hogy ez a dolgozók többségének felvállalhatatlan, ezért a szakszervezet egy javaslattal állt elő, miszerint a dolgozók tömegesen mondjonak fel rendkívüli felmindással a munkáltatónak. Ennek a technikai és jogi kivitelezését az érdekképviseleti szervezet magára vállalta.
A törvény értelmében ilyenkor eléggé sok juttatás járna a dolgozónak, így a végkielégítés is. Ehhez azonban valószínűleg csak fél-, egy év múlva juthatnának hozzá, peres úton meg még később. Amennyiben a cég mégis felszámolás alá kerül, abban az esetben csak a bérgarancia mértékéig várható jövedelem a dolgozóknak, de ez is fél éven belül nem valószínű. Addig is kellene valamiből jövedelem a munkavállalóknak, ami csak az állástámogatási segély lehet. Nos, ezért vannak belekényszerítve a dolgozók abba, hogy rendkívüli felmondással felmondjonak. Ismétlem, ebbe bele vannak kényszerítve. Nyilván vannak akik másként döntenek, vagyis maradnak a cégnél és dolgoznak. Bizonyára ők meg tudnak élni fizetés nélkül is. Nekeik majd augusztusban lesz gondjuk, ha mégsem fizet a munkáltató, de az majd egy új felyezet lesz.
Felmerült a felszámolás kifelyezés írásomban. Nos, mivel a cég megkapta az állami 100%-os garanciavállalást a Kormány részéről a majdani hizelfelvételéhez, ami feltételezhetően augusztusig realizálódhat, nem ésszerű a felszámolást feltételezni. Annyiban azonban véleményem szerint megegyezhetünk a kedves olvasóval, hogy tovább tart a TE Ganz-Röck körül a bizonytalanság.
Sárosi úr enekem elmondta, hogy az a kérésük, hogy a szakszervezeti tisztségviselők nem adják be a rendkívüli felmondást, mert akkor nem lesznek olyanok, akik helyileg képviselni tudják a munkavállalói érdekeket.
Ha belegondolunk, ez érthető is, hisz ha minden tisztségviselő beadná a felmondást, akkor megszűnne a szakszervezeti érdekképviselet a gyárban. A helyi szakszervezetre vár illetve vártt volna az a feladat, hogy harcoljon azért, hogy az elment dolgozókat vegyék vissza elsőként abban az esetben, ha a növekvő megrendelések lehetővé tennék a létszámbővítést.
Sárosi úrtól érdeklődtem a remdkűvüli felmondással élők létszámáról. Elmondta, hogy délig beadott felmondók létszámából azt lehet következtetni, hogy nem lesz tömeges méretű felmondás.
Kérte a helyi szakszervezetet, hogy tájékoztassa a dolgozókat a rendkívüli felmondással élők létszámáról, és az datok birtokában adják meg a lehetőséget a dolgozóknak a döntésük megváltoztatására.
Magam részéról megállapítom, hogy valószínűleg nem lesz tömeges kilépő. Mi várható ez után? Fizetés az biztos, hogy nem. Viszont, mivel kevés a munka a jelenlegi állománynak, minden bizonnyal a létszámfelesleggel próbál valamit kezdeni a vezetés. Mivel nem akarom ötletekkel segíteni a vezetőket a "probléma" megoldásában, csak annyit tudok megállapítani, hogy minden bizonnyal az érintettek rosszabb helyzetbe kerülnek, mintha most rendkívüli felmondással elmentek volna. A rendkívülivel felmondók létszámáról 18 óra körül fogok tudni tájékoztatást adni. Bízok abban, hogy valóban hozzájutok ehhez az adathoz.
2010. május 17.
Kovács István
Tájékoztatom Önöket, hogy friss tartalom a szakszervezettel közösen szerkesztett (következő) oldalon található.
Természetesen a csupán általam szekesztett oldalon (ezen az oldalon) is publikálok, de a fő hangsúlyt pillanatnyilag a közösen szerkesztett oldalra helyezem, itt csak a saját gondolataimat, és nem a közösen szerkesztett oldalra való információimat közlöm.
Tehát a két oldal egyidejű használatát javaslom a téma iránt érdeklődőknek.
Továbbá, elnézést kérek a helyesírási és egyéb hibákért, sajnos önmagában a tényközlés is meghaladja a portál erőforrásait, hisz támogatást vagy segítséget nem kap. Csupán egy önkéntes segít a szöveges változat elkészítésében, de annak a hibajavítására sincs energiánk. Köszönöm megértésüket.
Bocsánatot kell kérnem, ezért bocsánatot kérek azoktól, akiknek magánbeszélgetéseim közben azt állítottam, hogy a fizetési hátralékok lecsökkennek 2 hónap alá. Sajnos ez téves állítás volt részemről. Nem mentegetőzök, hanem bocsánatot kérek.
Kovács István
Egyik dolgozó üzenetet küldött Garai úrnak a portálró (hisz ezt is lehet), amiben aggaodalmának adott hangot és segítségét kéri. Ezt az üzenetet, és a választ a szakszervezettel közösen szerkesztett (következő) oldalon olvashatják el. Eredetileg itt volt elhelyezve a válasz, de Sárosi úr kérésére át lett helyezve a (következő) a közösen szerkesztett oldalra.
2010. május 19.
Kovács István
Elterjedt az a hír, hogy kedden fogják közölni azokkal, akik munkájára nem lesz szükség a közeljövőben. Molnár Istvánt, a sztrájkbizottság elnökét kerdeztem erről. Kérdésemre elmondta, hogy szó nincs erről, pontosabban ez így nem igaz.
Készül egy olyan terv, ami alapján a létszámot a szükségletekhez próbálják igazítani, de ez nem így fog megtörténni.
A létszámleápítés az érem egyik oldala, a másik pedig az, hogy új munkák lehetnek. A kérdés véleményem szerint annyira összetett, hogy most hozzá sem fogok ennek tárgyalásához.
2010. május 21.
Kovács István
Többen akik rendkívüli felmondással otthagyták a TE Ganz-Röck-öt elpanaszolták, hogy nem fognak álláskeresési támogatást (munkanélküli segélyt) kapni, mert a volt munkáltató nem adta ki a kiszámolásához szükséges adatokat. Az én lehetőségeim mint már többször elpanaszoltam szűkösek, ezért megkértem Garai urat, hogy beszéljen Hevér Terézzel a helyi Munkaügyi Központ Kirendeltség vezetőjével. Erről a beszélgetésről pedig egy riport formájában számoljon be mindannyiunknak. Garai úr vállalta mindezt, amiért előre is köszönettel tartozok, tartozunk. Kérdezhetik, hogy miért Garai úrhoz fordultam ezzel a gonddal? Azért, mert úgy ítélem meg, hogy ez a célszerű és nem utolsó sorban, ő áll velem szóba. Sárosi úr a héten és a jövő héten Németországban tartózkodik, így egyenlőre hozzá nem tudtam fordulni segítségért, hisz ő is minden segítséget megad a dolgozók érdekeiért folyó küzdelemhez. Sárosi úr korábban elmondta nekem, hogy Hevér Terézzel megbeszélte, hogy nem lesz fennakadás az állástámogatási segéllyel kapcsolatban. Ezért is vagyok dühös, hogy ebben az országban miért van ennyi hátramozdító, sőt azon méginkább mérgelődök, hogy miért vannak olyan pozícióban, ahol mindezt megtehetik?
Tehát a héten, de akár már ma is, tájékoztatással fogunk szolgálni a témában.
Sajnos van több probléma is, így a kis csoportokban történő létszámleépítés kérdése. Molnár úr biztosított, hogy nem lesz létszámleépítés, mert erről neki tudni kellne. Én ebben kételkedtem, mert a 10%-nál kisebb leépítést a vállalat saját hatáskörben minden egyeztetés nélkül megtehet. Ha ezt a kiscsoportos létszámleépítést többször megismétli, akkor jogilag nem történik tömeges létszámleépítés, a valóságben pedig igen. Legalábbis én így tudom.
Akik a létszámleépítés áldozatává váltak, válnak, ne fogják fel olyan tragikusan a helyzetet, hisz senki sem tudja megmondani, hogy azok jobban járnak-e, akik továbbra is bizonytalan jövedelemért alkalmazásban maradnak. Az állástámogatási segélyért pedig nem kell aggódni, hisz most is azon dolgozunk, hogy ebben ne legyen fennakadás. Állítom, hogy ez viszonylag könnyen megoldható probléma.
2010. június 2.
Kovács István
Garai úr az imént azt az SMS üzenetben küldte nekem, hogy "A Fidesz ejtette a gyárat".
Előzményként elmondom, hogy tegnapelőtt Garai úr azt írta nekem e-mailben, hogy azonnali kérdés formájában a Fidesz vezetés figyelmét fel fogja hívni a Parlamentben a gyárra. Nos ez megtörtént, és az államtitkár válaszának a lényege az volt, ami az üzenetben szerepelt. Este telefonon majd igyekszek részleteket megtudni, és tájékoztatni a kedves érdeklődőket.
Kérném a gondokat, problémákat üzenet vagy e-mail formájában elküldeni hozzám, mert állítólag Sárosi úr holnap fel fog hívni engem telefonon, hogy egyeztessünk az aktuális feladatokról.
Érthetetlennek tartom, hogy senki sem írja le a gondjait, problémáit. Így úgy tűnik, hogy minden a legnagyobb rendben van, pedig tudom, hogy semmi sincs rendben.
2010. június 7.
Kovács István
Garai úr e-mailben válaszolt megkeresésemre, amiben arról tájékoztatott, hogy a jövő héten újból fel fog szólalni a témában a Parlamentben. Telefonos megkeresésésemre kérdésemre válaszolva elmondta, hogy az állami garanciavállalás okmánya kint van Brüsszelben jóváhagyás végett.
Ma délelőtt (8-án) azon dolgoztam, hogy az álláskeresési támogatást megkapják azok akik ebben érintettek. Ezzel mint már írtam Garai urat kértem meg, de nem jutott eredményre. Pontosabban kapott ígéretet, de ez önmagában kevés. Sárosi úr sem tudta eddig elintézni, de mivel most Németországban van, nem számíthatunk rá. Így most én próbálkozok vele. Erre rá fog menni a hét, de rosszabb esetben is a jövő héten eredményt szeretnék elérni.
Tudtommal azok akik az álláskeresési támogatásba menekültek, meg fogják kapni az esedékes támogatást. Azok akik el szeretnének helyezkedni, tudtommal nem kapták meg az ehhez szükséges okmányokat. Beszéltem a Németországban tartózkodó Sárosi úrral, hogy a jövő héten minden eszközt bevetnek, ha nem történnek meg az adminisztratív tennivalók. Engem pillanatnyilag kissé megnyugtat, ha a jövő héten, illetve az esedékességkor megkaoják az álláskeresési támogatást kérők járandóságukat.
Tekintettel arra, hogy nagyon információszegények vagyonk azen csoport helyzetéről, kérném, hogy a portálon üzenet formájában tájékoztassonak helyzetükről. Ezt az információt a megbeszélésünk szerint, megosztom Sárosi úrral. Így akár neki is címezhetik az üzenetet, mert vállalom annak továbbítását.
Azok akik jelenleg is munkaviszonyban állnak mikor kapnak fizetést? Erről nincs biztos információm. Kaptak ígéretet, amit aztán elhalasztottak egy héttel, de ez is csak ígéret. Majd Sárosi urat megkérdezem, hogy van-e ezzel kapcsoaltban megállapodás, és ha van, akkor abban mi áll. Az én imformációm magragadt az augusztusi ígéretnél annak tudatában, hogy a cég biztosan megkapja a hitelfelvételéhez szükséges állami kezességvállalást. Mint már írtam, az új Kormány ezt a kezességvállalást nem tartja megalapozottnak.
Viszont van olyan információm is, hogy ha minden a tervek szerint megy, akkor a hónap legvégén márciusig bezáróan ki lesznek fizetve a dolgozók, függetlenül attól, hogy az új Kormány kétségbe vonta az állami garanciavállalást az ősszel történő hitelfelvételhez. Az egyéb körűlmények az utolsó megállapításomat támasztják alá, de ezt biztosan nem merem kijelenteni.
Türelmüket kérem, de jelenleg nincs biztos infóm a legközelebbi bérkifizetésről.
A XX. részben megtekinthető garai úr interpellációja és az új Kormány államtitkárának válasza.