TE Ganz-Röck Zrt. jövőképe XX

 

<<< Ugrás az előző Kovács István által szerkesztett (tizennyolcadik) oldalra

<<< Ugrás az előző a szakszervezettel közösen szerkesztett (tizenkilencedik) oldalra
 

Ugrás a következő (huszonegyedik) oldalra >>> 


A lejátszó elindításával megnézhető Garai úr interpellációja és a rá adott válasz:

  
 

  
 


 Ma este, csütörtökön fogom szerkeszeteni a portál TE Ganz-Röck-kel foglalkozó oldalát, miközben fent leszek  a portál csetjén. Addig is üzenet formájában lehet hozzám szerkesztési tippeket küldeni. 

 Kovács István


 


 

 Már korábban többen jelezték, hogy más helyi közszereplőnek is ki kellene állni a TE Ganz-Röck-ért és az ott dolgozókért. Meg is nevezték a polgármester urat és a választási kampány idején Kapus Krisztián (Fidesz) urat. Kapus Krisztián Garai úr (MSZP) vetélytársa volt a legutóbbi országgyűlési választáson. A választók akarata következtében Kapus úr győzött, és lett többek közt Kiskunfélegyháza országgyűlési képviselője. Garai úr megyei listán jutott be a Parlamentbe.
Eddig nem adtam hangot annak a véleménynek, hogy más helyi közszereplőknek is hallatni kellene a hangjukat a TE Ganz-Röck ügyében, mégpedig azért, mert nem volt időszerű. Természetesen egy esetleges budapesti demonstráció során más lett volna a helyzet. Most viszont eljött annak az ideje, hogy Kapus úr térfelén pattog a labda, vagyis ő is ki tud állni az ügy mellett. 
Mindezt Sárosi úrral és egy vezető fideszes politikussal megbeszéltem, aminek a lényege az volt, hogy én is és Sárosi úr is minden segítséget megad a fideszes politikusoknak, így különösen Kapus úrnak, ha kíván a témával foglalkozni. Mindezt a felajánlást továbbra is fenntartom, az elérhetőség minden oldal alján, valamint a magántelefonszámom ismert a fideszesek körében is.
Ez a kis bevezető után közzéteszem egy csetelő kérését, ami csupán egy a hasonló témájú kérések közül.
 

17/06/2010 19:30:26 * kár csatlakozott ide: Az én szobám
17/06/2010 19:32:41 kár Tisztelt Kapus úr!
17/06/2010 19:33:40 kár Itt a lehetőség, hogy viszonozza megköszönje szavazatainkat!
17/06/2010 19:34:39 kár Kérem tegyem lépéseket értünk dolgozókért, családjainkért a Városunkért !
17/06/2010 19:38:17 * kár kilépett a beszélgetésből
16/07/2010 11:54:26 * Balt csatlakozott ide: Az én szobám
16/07/2010 11:57:44 Balt A Nemzetközi Vegyépszer eladását ugyanott (MH) másnap cáfolták, sőt, további líbiai üzletekről írtak. De biztos oka volt mindkét hírnek...


Garai úr az azonnali kérdések és válaszok keretében hétfőn a TE Ganz-Röck témában fel szándékozott szólalni a Parlamentben, de egyéb okok végett elmaradt. Nos a legközelebbi hétfőn körülbelül 15 óra körül, illetve után tervei szerint be fogja pótolni. Kérdésemre határozottan azt állította, hogy az állami garanciavállalás iratai kint vannak Brüsszelben elbírálásra. Erre én azt javasoktam, hogy lehet akkor fogadásokat kötni arra, hogy a cég megkapja-e Brüsszeltől a hitelfelvételre a lehetőséget.

Sokan érdeklődnek, hogy lesz-e fizetés a jövő héten? Nos az én nem hivatalos értesüléseim szerint, egy havi fizetés várható egységesen. Kérném azonban Önöket, hogy ennek megtörténtéért nem vállalok garanciát, hisz csak hallomásból tudom.

További hír, hogy az eltávozottak leszerelő papírjaiért Sárosi úr tovább küzd. Állítása szerint a Munkaügyi Felügyelőséghez fordolt, aminek nem lett eredménye. Most arra kérte feletteseit, hogy forduljonak a Kormány szervekhez, ha szükséges, akkor személyesen Orbán Viktorhoz.
Ezek szerint az új Kormánynak többszörösen is muszáj a TE Ganz-Röckkel foglalkozni. Ezen kívül Sárosi úr megtette a lépéseket arra, hogy a sajtó nyilvánosságához is fordul a súlyos jogsértés végett.


 

A lejátszó elindításával megnézhető Garai úr interpellációja és a rá adott válasz:

  

  
 

2010. június 21.
Kovács István


Garai urat ma megkérdeztem, hogy ezek után kiáll-e a TE Ganz-Röck ügye mellett? Válasza határozott igen volt. Két hét múlva újból tervez interpellálni. Beszélgetésünk végén abban egyeztünk meg, hogy ha új fejlemény lesz, akkor fog interpellálni. Új fejlemény lehet például az uniós döntés az állami kezességvállalás ügyében. Mivel ez kétesélyes, és az esetlegen nemleges válasz esetén is ki fog állni a gyár további működtetése mellett, vagyis nem adja fel.

Olyan nem megerősített információim vannak, hogy megtörtént a maradék (15%) februári és plusz egy havi bér átutalása. A szellemi állomány lehet, hogy további egy hónappal hátrébb tart a bérkifizetésk tekintetében. Ezt azok is megkapták, akik időközben már otthagyták a vállalatot, sőt ők postai úton megkapták a TB könyvet és a munkáltatói igazolást. Elnézésüket kérem, hogy nem ellenőriztem le az információimat és így tettem közzé, de a megérzéseimre hagyatkozva vállalom az esetleges helyesbítés szégyenét.

Nincs idópont megadva.

 

Nagy érdeklőséssel várom, hogy az Unió hogy dönt az állami kezességvállalásról.

2010. június 29.
Kovács István

 Link: http://www.baon.hu/bacs-kiskun/gazdasag/fogy-a-remeny-312725

 


 Sokan elvárták volna a portáltól, hogy írjuk meg, hogy kikapcsolják-e a villanyt a héten a cégnél? Nos nem kapcsolták ki. Hiába volt információm minderről, de ilyen részletességgel nem írhatok a cég belső dolgairól. Ha esetleg kikapcsolták volna, az már közölhető hír lett volna, de a tárgyalási szintű hírek nem publikus hírek. Kérem legyenek tekintettel arra, hogy vállalati belső ügyek nem taroznak az egász világra.
Az viszont publikus hír, hogy tegnap este beszéltem Garai úrral a brüsszeli düntést illetően. Mint már ahogy arról tájékoztattam a kedves érdeklődőket, hogy az állami garanciavállalás okmánya kint van Brüsszelben jóváhagyás végett. Kérdésemre Garai úr elmondta, hogy Tabajdi Csaba uniós képviselő arról tájékoztatta, hogy ebben a hónapban várható döntés. Garai úr megígérte, hogy portálunkat azonnal tájékoztatja, ha tudomással bír a döntésről.

 

 

2010. július  7.
Kovács István


Két téma is van, amiről beszélnünk kellene itt a portálon. Persze volna még több is, például, hogy mikor lesz újabb fizetés. Az utóbbiról már nyilatkoztam, hogy csak a szakszervezettel megállapodott és hozzám elküldött ilyen irányú információkat közlök szívesen.
Sok személyt foglalkoztat, hogy az egyik tulajdonos eladja a részét, vagyis kiszáll a Vegyépszerből. Erről több  sajtóorgánum is beszámolt.

A másik téma pedig az állami kezességvállalás kérdése.

 Tegnapelőtt beszélem Garai úrral és megbeszéltük, hogy próbál információt szerezni erről az eladási históriáról, és az állami kezességvállalás uniós döntés állásáról. Az utóbbiról elmondta, hogy Tabajdi Csaba (MSZP) uniós képviselőnk igyekszik közbenjárni a pozitív döntés ügyében, és amint döntés születik, értesíti Garai urat, ő pedig minket. Nos mindenesetre a döntés továbbra is kétesélyes, de semmi esetre sem kell biztosnak vanni az államtitkár úr kijelentését. A döntésre brüsszelnek 60 nap áll rendelkezésre, így a válasz erre a hónapra (július) várható.
Garai úrral a hét vége körülre megbeszéltünk egy telefonos riportot, amiben elmondja az addig megszerzett információit.

 

2010. július 14.
Kovács István


Ma délőtt 9 órára munkásgyűlést hirdettek meg a kiskunfélegyházi üzemben a dolgozók tájékoztatása céljából.

Az ott ehangzottakról igyeszek információt szerezni, amit Önökkel is meg fogok osztani itt a portálon.

Ma igyekszem megkeresni telefonon Garai urat is, kérve őt, hogy ossza meg velünk a céggel kapcsolatos információit.

 

Csetes beszélgetésből:

15/07/2010 21:27:54 kandúr Nagy Elek eladja Vegyépszert, és vele együtt a Ganz-Röck 45%-át. Kérdezem én mi folyik itt?
15/07/2010 21:28:42 kandúr Talán süllyed a hajó?
15/07/2010 21:32:08 kandúr És mi van a másik tulajdonossal? Szabó  András -Rezonátor. Neki mi a szándéka, ő mire készül?
15/07/2010 21:38:03 kandúr Nagy a csend. (kimoderálva) nagy a csend. 
 

Megtudtam a mai munkásgyűlésről, hogy Szentkúti Gábor, a kiskunfélegyházi üzem igazgatója rartotta. 
Elhangzott, hogy a megígért (ha jól tudom) két havi fizetés egyéb okokra hivatkozva előreláthatóan 2 hetet késni fog. Most már megértik, hogy miért tértem ki a fizetéskkel kapcsolatos tájékoztatás elől. Pillanatnyilag annyi pénz van a bérekre, hogy minden dolgozónak körülbelül 25 ezer forint jut.
Két lehetőség vetődött fel:
Az egyik az, hogy szociális szempontok figyelembe vételével a dolgozók egy része kap 60 ezer forintott, míg a többiek nem kapnak most fizetésrészletet.
A másik viszont az, hogy mindenki kap 25 ezer forintot. Minderről majd döntés fog születni, de az  a valószínű, hogy a 25 ezer forintos változat fog megvalósulni. Ehhez én még azt is hozzáteszem, hogy ha nem történik addig valami más döntés.

 Egyenlőre úgy néz ki, hogy az Alstrom cég továbbra is partner lesz az előleg fizetésére a bérek részbeni finanszírozására.
Arra is vannak jelek, hogy a politikai döntésgozók nem hagyják caerbe a gyárat, csak egy kis időnek kell ehhez eltelni.

A tulajdonosi mizériába most sem szándékozok belebonyolodni, mert én mindezt taktikai játszmának tartok.
majd a végeredményről beszámolok, vagy ha esetleg garai úr elmond erről valamit, akkor azt önök is megismerhetik, de ebbe továbbra sem célszerű túlságosan belemélyedni.

Van információm arról is, hogy Kapus Krisztián (Fidesz) országgyűlési képviselőnk is beszállt a TE Ganz-Röck ügybe. Továbbiakban igyekszek ezzel a vonallal is foglalkozni, remélem, hogy megkapom hozzá a partnerséget és segítséget.


 

2010. július 16.
Kovács István

 

 A Garai úrral a riportot kissé elhalsztottuk, 19-20-a körül tervezem elkészíteni.
Felhívom a kedves látogatók figyelmét, hogy Kiskunfélegyháza válságos helyzetével is foglalkozik portálunk. Az erre a cálra létrehozott oldalakon kényelmesen és hitelesen szerezhet információt. A még jelenleg is szerkesztés alatt álló anyag végigkövetésével alakítsa ki mindenki a saját véleményét és szűrje le belőle a várható következményeket. Annyit azért előre elárulok, hogy a rengeteg mozgóképes felvétel végigkövetéséhez sok idő szükséges.


Ma beszéltem Garai úrral, és abban állapodtunk meg, hogy a hét közepére halasztjuk a riportot. Ennek fő oka, hogy eddig kevés publikálható információ gyűlt össze. Kérem megértésüket.

 

2010. július 19.
Kovács István


Köszönöm "B" kezdőbetűjű személynek az információt.

Információim szerint holnap csak 10 óráig fognak dolgozni a dolgozók, hogy utána sztrájkolnak-e vagy egyszerűen nem dolgoznak, - nem tudom. Sőt azt sem tudom, hogy a hír mennyire lesz igaz.
 

Viszont azt megbántam, hogy közzétettem a 25 ezer forintos kifizetést, hisz tudtommal a 25 helyett csak 20 ezer lett, és az sem mindenkinek. Állítólag ennyi jutott.
A dolgozók állítása szerint a vezetők közül többen szabadságra mennek és külföldre mennek nyaralni. Azt mondják, hogy nem az a baj, hogy kimennek, hanem az, hogy visszajönnek. Ezzel azt hiszem, nagyon jól érzékeltetem a hangulatot.
Nos én nem megyek sehová sem nyaralni, nem is telne rá, pedig igen sokat dolgozok. Nekem a vajdasági aratóverseny jutott, de oda is dolgozni mentem. De haggyuk mindezt.
Inkább azt írom le, hogy állítólag Szentesiné csütörtökön fog valamit mondani a dolgozóknak.
A magam részéről Garai urat kértem meg az információszerzésre. Sajnos nem igazán akar összegyűlni az információ, a legutóbbi (mai) megbeszélésünkben csütörtökre, péntekre tolódott el a beígért riport. Tehát a hét közepén, illetve második felében várható információ a TE Ganz-Röck-ről portálunkon. Addigis használják a portál csetjét, de titkos dolgokat ne tegyenek közzé. A bizalmas beszélgetéseket inkább privát szobát nyitva folytassonak megbízható partnerrel.
Kérem bocsássonak meg, hogy bármennyire is szeretnék, nem tudok segíteni. Tisztában vagyok a minősíthetetlen helyzettel, de sajnos nem egyedi esettel állunk szemben. Elég ha csak a Kiskunfélegyházával foglalkozó témánkat említem.
Köszönöm megértő türelmüket, hogy végigolvasták az általam leírtakat.
 

2010. július 27.
Kovács István


Tegnap írtam a munkabeszüntetésről. Nos, azt a figyelmeztetést kapták a dolgozók, hogy ha önkényesen beszüntetik a munkát, jogsértést követnek el, és ennek rájuk nézve hátrányos következményei lesznek. Kicsit nevetségesnek tűnik, amikor nem kapnak fizetést, de ez így van.
Aki úgy dönt, hogy nem dolgozik tovább ilyen körülmények közt, az jogszerűen tegye. Ennek a módja pedig a rendkívüli felmondás. Aki nem ezt az utat válsztja, tesz egy "szívességet" a munkáltatójának és kitol a családjával és önmagával. Sőt ilyen esetben a munkaügyi központ sem tudja fogadni, és mégnagyobb gondot okoz megint csak önmagának és családjának, nem pedig a munkáltatójának. Kérek mindenkit, hogy erről világosítsa fel munkatársát, sőt ezt kéri Sárosi úr is. Ugyanis az imént beszélgettem több témában is Sárosi úrral, és mindketten fontosnak tartjuk a dolgozók ilyen irányú felvilágosítását.
Sárosi úr a saját információja alapján megerősítette azt az áltaélam már közölt hírt, hogy csütörtökön Szentesiné tájékozttást fog tartani a dolgozóknak.

 

2010. július 28.
Kovács István

 


 Szentesiné a tárgyalásaira hivatkozva nem jött el Kiskunfélegyházára, ezért a szakszervezet képviselői mentek el hozzá. Tudtommal pénzt nem ígért konkréten, viszont folyik ennek előteremtéséhez a munka.
 

Három dologról szeretnék Önöknek írni.  Az egyik, a munkaerőkereslet térségünkben, a másik Garai úr által megígért tájékoztatás, valamint jósolni fogok Önöknek. Azt, hogy ezt a három témát mikor fogom megírni, pontosan nem tudom megmondani, nem kizárt, hogy még ma este.
A Garai úr általi tájékoztatást ne értsék szó szerint, mert már egy ideje nem az ő térfelén pattog a labda, sőt Garai úr helyét is egy másik játékos vette át, értsék ezt csupán témameghatározásnak.

2010. július 29.
Kovács István

 

16:35:07 * marika csatlakozott ide: Az én szobám

02/08/2010 16:36:14 marika mi lessz veled ganz röck???
02/08/2010 16:57:49 * aaa csatlakozott ide: Az én szobám
02/08/2010 17:01:01 aaa az önkormányzatnak már fel kellett volna számoltatni
02/08/2010 17:01:53 aaa a dogozók  helyzete rosszabb,mint a rabszolgáké
02/08/2010 17:02:30 aaa ók legalább kaptak enni
02/08/2010 17:03:49 aaa A képviselő urak és a felügyeleti szervek pedig asszisztálnak
02/08/2010 17:04:48 aaa nem ők kerültek lehetetlen helyzetbe

********

02/08/2010 21:26:47 k??? Szabó András: Rezonátor! Nagy Elek: Vegyépszer! Mi a szándékotok a Ganz-Röck-el?
02/08/2010 21:29:04 k??? Jó lenne ha szinrelépnétek és elmondanátok a szándékotokat.
02/08/2010 21:35:45 k??? Vitás problémáitokat a tárgyaló asztalnál, vagy a korahajnalban egy mezőn oldjátok meg, de ne többszáz család tönkretétele utján! 
 

Ma találkoztam Garai úrral a volt Haleszi Ikola, most többfunkciós építmény felújításának átadásán, ahol elmondta, hogy megérkezett a válasz a beadványára. Tudtam róla, de nem számoltam be arról, hogy adott egy parlamenti beadványt, amiben érdeklődik a TE Gaanz-Röck-el kapcsolatos Kormány-állspont iránt. Nos a válasz hasonló volt, mint a két utóbbi interpellációjakor, vagyis semmi biztatót nem tartalmazott. Mivel valamilyen technikai hiba végett nem értem el a parlament.hu-n a választ, a részleteket nem tudom. Ezek után az Unió-s válasz érdekelne, de nem értem el telefonon, hogy erre rákérdezehettem volna akkor, amikor ezeket a sorokat írom. Szárnyra kaptak olyan vélekedések, hogy ki sem jutott Brüsszelbe az állami kezességvállalás engedélyezését kéró dokumentum. Most már valóban jó lenne megtudni, hogy mi az igazság? Vagy talán fogalmazhatnék úgy is, hogy mi a gazság? Tudtommal a cég sorra veszíti el lehetséges megrendeléseit a finanszírozási gondok végett. Ez felháborító számomra, hisz ma a gazdaságaban alig van olyan szegmens, ahol volnának lehetőségek, itt pedig hagyják elszállni.  

Tudom, adós vagyok Önöknek három témában, kérem bocsássanak meg a késlekedésért. 

 

Garai úr írásos kérdése: http://www.parlament.hu/irom39/00896/00896.pdf

Válasz Garai úr kérdésére: http://www.parlament.hu/irom39/00896/00896-0001.pdf

// bocsánat, hogy nem tudok mit írni, de előbb "észhez kell térnem" (ezek szerint ezidáig a bolondját járatták velünk) // 

 

2010. augusztus 6 és 9.
Kovács István


Ma volt a félegyházi űzemben Ménes úr, aki munkásgyűlést tartott. Vele volt Garai úr is. Ménes úr semmit sem ígért. Az ott történtekről többet nem kívánok közölni. Engedjenek meg egy személyes véleményt: megítélésem szerint nagyon gyomorforgató szituáció volt az egész. Olyan emberek állnak ki, akiknek tele van a zsebük olyanok elé, akiknek már négy havi fizetéssel tartoznak. Arról nem is beszéjve, hogy a jövedelemkülönbségek ordítóan nagyok. Az én értékrendem szerint térden mászva kellett volna bocsánatot kérni a dolgozóktól, hogy állandóan becsapták őket. Persze ezt nem lehet megbocsájtani, de legalább a látszat kedvéért. Számomra érthetetlen, hogy miért lehet ezt megtenni a dolgozókkal? Én mindezért nagyon szégyenlem magamat. Megértem a fiatalok vélekedését, amikor azt mondják, hogy ők nem akarnak élni ilyen társadalomban. Minden társadalom olyan, amilyenné tesszük. Így mindnyájan bűnösök és cinkosok vagyunk. Nem találok szavakat, hogy tehetetlen dühömet leírjam. Állandóan csak "etették" a dolgozókat azzal, hogy a hitellel majd jobb lesz. Ha az udvaros vagy takatítónő ilyen munkát végezne, nagyon gyorsan megszabadulnának tőle. Egy bizonyos szint felett miért nincs jog, erkölcs, tisztesség? Azt viszont tapasztaljuk, hogy sokan nagyon igyekeznek felkapaszkodni arra a magasabb szintre. Ott már nincs felelősségrevonás, nem úgy mint az egyszerű melósnál. Ha az valamit elront, fegyelmit adanak neki, kirúgják, kifizettetik vele a kárt.

Próbálok az adósságomból törleszetni, amikor arról írok, hogy egyik kedves budapesti olvasónk azt javasolta nekem, hogy menjenek el Kecskemétre dolgozni a félegyháziak. Nos kételkedtem abban, hogy tömegesen ezt meg lehetne szervezni, mert úgy tudtam, hogy Kecskeméten sem könnyű munkát találni. De hát a biztatásra fellelkesültem és utánajártam a lehetőségeknek. Többek közt Sárosi úrral is tárgyaltam ebben a témában. Megtudtam, hogy Kecskeméten is 5-6 ezer a munkanélküli. A Mercedes Gyár is csak a fiataloknak kínál lehetőséget. Így ez az ötlet is kudarcba fulladt. Megjegyzem, ma sokan átjárnak Kecskemétre dolgozni, de hogy ez lenne a megoldás a félegyháziak számára, bizony megmarad vágynak, nem pedig lehetőségnek. Úgy látszik mégis nagyon gazdagok vagyunk, mert hagyjuk kihasználatlanul a munkában megedzett nagy tapasztalattal bíró szakembereinket. Ugyancsak ez van a fiatalokkal, akiket jobb esetben bekényszerítenek az iskolapadba mindenféle szükségtelen szakokra, mert nem tudnak nekik munkát biztosítani. Persze az oktatással foglalkozóknak jó, mert könnyű megélhetést biztosít számukra, viszont a a szülőknek nem, mert felnőtt gyerekeiket kénytelenek eltartani. A gyerekeknek, bocsánat, a gyerekekké degradált fital felnőtteknek sem jó, hisz önállóvá válásukat akadályozzák meg ezzel. A felesleges és értelmetlen oktatás óriási anyagi erőforrásokat emészt fel, vagyis az adófizetőknek kell jobb esetben mindezt megfizetni, rosszabb esetben pedig hitelből finanszírozzák.


 

2010. augusztus 13.
Kovács István


 

Ígértem, hogy jósolni fogok Önöknek. Nos hiánypótlásul a legutóbbi munkásgyűléstől elmondom, hogy részt vett még Szentesiné is, de ő nem szólt a dolgozókhoz. (Sajnos  majd később folytatom.)
 

 

 

 

 

20:19:17 é??? Sokan bíztunk a jobboldalban, a választások után
20:22:52 é??? a Jobbik, meg így látja a helyzetünket:

20:22:16 é??? ehhez képest, a Fideszt, még kérdezni sem szabad Ganz-Röck ügyben
17/08/2010 20:22:59 é??? Kollár László a félegyházi Jobbik vezetője elmondta, hogy szerinte a Ganz-Röck fizetésképtelensége nem érint sok félegyházit: – Amit az ügyben meg lehetett tenni azt eddig is megtette a város. A gyárban csak elenyésző számban vannak helyi dolgozók, viszont sok a külföldi és a vidéki munkás
17/08/2010 20:24:45 é??? Érti, ezt a helyi jobboldali hozzáállást valaki???
17/08/2010 20:25:29 é??? Lehet, hogy magunk maradtunk?!
17/08/2010 20:27:22 * Puli csatlakozott ide: Az én szobám
17/08/2010 20:27:47 é??? Amennyiben olvassa valaki a hozzászolásomat, adja át
17/08/2010 20:28:16 é??? Ebben a gyárban csak FÉLEGYHÁZI dolgozik
17/08/2010 20:28:24 é??? Köszönöm!
17/08/2010 20:28:42 * érdekes kilépett a beszélgetésből 

 

************

 

00:16:55 * W??? csatlakozott ide: Az én szobám

19/08/2010 00:17:32 Wacker Mi ez a Jobbikos Gárda faszság?
19/08/2010 00:18:46 Wacker A Teremtő tálentumot adott nekik, ők meg elkurják, mint feró
19/08/2010 00:20:32 Wacker Ez az alak megszólalt---------most már tudom, hogy kire nem szabad szavazni-----------gratulálok Vonáéknak!
19/08/2010 00:21:34 Wacker Amúgy......Mit tudtok?---Van valami új?
19/08/2010 00:29:54 * W??? kilépett a beszélgetésből
19/08/2010 06:28:58 * k??? csatlakozott ide: Az én szobám
19/08/2010 06:29:59 * k: kilépett a beszélgetésből
19/08/2010 06:47:13 * e??? csatlakozott ide: Az én szobám
19/08/2010 06:48:43 e??? Mert szerinted az MSZP vagy a FIDESZ különb?
19/08/2010 06:49:06 e??? Egy kutya ez mind egy szállig
19/08/2010 06:49:51 e??? Csak a rangkórság vezérli őket!
19/08/2010 06:52:25 e??? Egyedüli céljuk: "CIRKUSZ ÉS KENYERET A NÉPNEK" (Région
19/08/2010 06:53:59 e???? Régi római mondásból a cirkusz megvalósítása
19/08/2010 06:55:11 e??? A színfalak mögött meg jót röhögnek rajtunk a közös partijaikon
19/08/2010 08:29:42 * a csatlakozott ide: Az én szobám
19/08/2010 08:33:02 * . csatlakozott ide: Az én szobám

 

************

 A csetelők leírása szerint politikus vezetőink nem sokat tesznek a cégért, a dolgozókért.

Nos, erre reagálva ma délelőtt felhívtam telefononon a helyi képviselőmet (Fidesz), aki azt javasolta, hogy Kapus Krisztiánnál érdeklődjek. Kapus Krisztián (Fidesz) jelenleg a megválasztott országgyűlési képviselőnk, előtte pedig Garai úr volt. Garai úr a megyei listán lett országgyűlési képviselő. Mindezeket már leírtam, de most újból megteszem.
Délután sikerült is Kapus úrral beszélnem telefonon. Beszélgetésünk az összeismerkedést követően barátságos és közvetlen stílusú volt. Sajnos amiket megtudtam, egyenlőre nem publikusak. Annyit azért elárulhatok, hogy Kapus úr is foglalkozott a cég ügyével. Hosszú volna felsorolni mindazokat, akikkel tárgyalt ebben a témában. Nekem volt róla tudomásom, hogy foglalkozik az üggyel, de a folyamatokról nem voltak ismereteim, csak feltételezéseim. Bizonyára kérdezik, hogy mi várható? Nos, annyit mégis kénytelen vagyok elárulni, hogy pozitív, vagyis jó hírek várhatók. Abban állapodtunk meg Kapus úrral, hogy körülbelül két hét múlva, amikor nem csak szándékokról tud beszélni, egy valószínűleg telefonos riport keretében elmondja portálunkon Önöknek mindazt, ami fontos a jövőt illetően.
A beszélgetésünket követően úgy döntöttem, hogy nem fogok jósolni Önöknek, hisz azt jósoltam volna meg, amit várhatóan Kapus úr fog elmondani, illetve a jóslatom lesz majd kikövetkeztethető az általa elmondottakból. Tudom, hogy nagyon homályos mindaz, amit most közöltem, és a feltételezés is nagyon sok benne, de egyenlőre ez van. 

A csetelőknek, és a kedves érdeklődőknek elmondom, hogy igenis foglalkoznak vezető politikusaink a cég, illetve a dolgozók ügével.
Én inkább azon sajnálkozok, hogy miért kell mindenbe a politikusok segítsége, miért nem megy minden magától? Én annak örülnék igazán, ha a gazdasági folyamatok piaci körülmények közt olajozottan mennének előre.

 Tájékoztatom még Önöket, hogy Tiszakécskén egy erőművi berendezéseket gyártó cégnél lenne munkalehetőség. Ezzel kapcsolatban Sárosi úrral készítettem egy riportot. Mindez elsősorban hegesztő és lakatos, valamint CNC forgácsoló szakmákban. Munkásjáratos busszal megoldható lenne az utazás, ha kellő számú ingázó lenne. Részleteket az anyag feldolgozása után tudhatnak meg. Ezt nem azért közlöm, mer a TE Ganz-Röck nem tud majd munkát adni, hanem azért, mert tudomást szereztem egy lehetőségről.
Link: http://www.kkfhkt.hu/hu/munka_tiszakecske

  

2010. augusztus 19.
Kovács István

 


Tájékoztatom Önöket, hogy információim szerint holnap lesz döntés a TE Ganz-Röck jövéjéről. Tudtommal voltak tárgyalások a Kormánnyal, voltak tárgyalások a tulajdonosok közt.
Tovább nem lehet halogatni a döntést, valahová lépni kell. El kell dönteni, hogy a gyár tovább működjön annak minden gondjával, vagy tovább nem érdemes küzdeni a fennmaradásért. Nos a döntés holnapra várható. Folytatttam tárgyalást azért, hogy az érdeklődők információhoz jussonak, hisz ez helyileg nézve minimum városi jelentőségű hír lesz.
Annyit azért el szeretnék mondani, hogy a gazdasági válság a cég profiljába tartozó területet nem, vagy csak kevésbé érinti. A gyárnak volnának megrendelései, viszont finanszírozni nem tudják a termelést. Mindebből az következik, hogy ha pénzhez tud jutni a cég, akkor beindulhat a nagyobb volumenű termelés. Jelenleg ugyanis a pénzhiány végett "pislogó őrlángon" megy a munka igen lecsökkent létszámmal.

Sárosi úr kérdésemre elmondta, és én is elmondom, hogy eddig nem érkezett érdeklődés a tiszakécskei munkalehetőséggel kapcsolatban. Így nem fogom keresni az ottani polgármestert további információk megszerzése céljából.
Én ezt azzal magyaráznám, hogy az érintettek bíznak a TE Ganz-Röck "feltámadásában". Bevallom, én is ezt sugalltam előző írásomban. Tettem ezt a birtokomban levő hátttérinformációim alapján.

 Egyik csetelő írta:

25/08/2010 19:35:12 * r??? csatlakozott ide: Az én szobám

25/08/2010 19:39:09 r??? Egyezkedem, könyörkök, megalkudok, hivatkozok, sírok
25/08/2010 19:40:01 r??? víz, gáz, villany, törlesztőrészlet
25/08/2010 19:46:29 r??? A családom szét esett...., de én még mindig reménykedem
25/08/2010 19:47:40 r??? Szégyellem magam!!
25/08/2010 19:49:19 * r??? kilépett a beszélgetésből

 

2010. augusztus 25.
Kovács István

 


Sajnos a mai tanácskozás végeredményéről nincs információm. Csupán annyit tudok, hogy 11 óra után néhány perccel még tartott, és 14 óra 20 perckor viszont már nem volt a fentebb említett tanácskozás, vagyis a két időpont között ért véget.
 

2010. augusztus 26.
Kovács István

 


Sajnos nem sikerült információhoz jutnom a tegnapi tanácskozáson történtekről. Tegnap is, és ma is beszéltem Ménes úr titkárságával, feljegyezték telefonszámomat. Leginkább egy riportot (telefonos) szeretnék Ménes úrral, mégpedig első sorban a helyi televízió által megvalósítva. Mindezt a helyi televízió vezetőjével már leegyeztettem. A helyi tlevízióval esetenként együtt szoktam működni, baráti köztünk a kapcsolat, azért is próbálom ezt közös munkában megvalósítani. Az általuk elkészített riportot természetesen én is közzétenném a szokásos megoldással. Partnerek lennének a televízióval abban is, ha esetleg lesz munkásgyűlés, ahol tájékoztatják a dolgozókat, szívesen közvetítenénk róla. Mindenképpen nyilvánosan kérem mindenki segítségét, hogy segítsen ebbéli szándékomban.

 

2010. augusztus 27.
Kovács István


Íme két link: http://www.parlament.hu/irom39/01046/01046-0001.pdf
www.kkfhkt.hu/sites/default/files/2010/9/MatolcsyirasbeliGanzRock2010_08_30.pdf

Az írásbeli kérdésre a beadást követően két hét áll rendelkezésének az illetékesnek, hogy megválaszolja.

Ehhez a témához én is hozzá szeretnék szólni, de pillanatnyilag nincs rá időm. (Kovács István)
2010. augusztus 29.

 




Jól látták, előbb tettem közzé Garai úr kérdését, mint ahogy azt beadta, ezért nem tartom kizártnak, hogy módosított azóta rajta.

Ígértem, hogy én is elmondom meglátásomat, most megteszem.
Idézek dr. Matolcsy György korábbi (augusztus 25.) Garai úr kérdésére adott válaszából:
"Az ún. megmentési és szerkezetátalakítási támogatási rendszer magyar jogszabályokban való rendezésre, rögzítésére vonatkozó szakértői munka folyamatban van."
 
A válaszból kikövetkeztethető, hogy most próbálják megalkotni a törvényi hátteret a TE Ganz-Röck megsegítésére, pontosabban a hasonló helyzetben levő cégek megsegítésére.
Ha az összes interpellációra, kérdésre adott választ végighallgatják vagy elolvassák, akkor kiderül, hogy jelenleg milyen folyamat zajlik az ügyben. A végeredmény is kikövetkeztethető, viszont, hogy eljutnak-e odáig, abban nem vagyok biztos.

2010. augusztus 30.
Kovács István

 


Információm szerint, ma döntöttek arról, hogy felszámolják-e a céget, vagy pedig igénybe veszik a Fidesz Kormány által nyújtandó állami garanciavállalást, ami hitelfelvételt tehet lehetővé. Mint tudjuk, a Bajnai Kormány által megadott, és a Magyar Közlönyben is megjelent állami kezességvállalásból nem lett semmi. Az MSZP adminisztráció sem, és a Fidesz adminisztráció sem küldte ki Brüsszelbe jóváhygyás végett. Azt is tudjuk, hogy a Fidesz adminisztráció nem tartotta jogszerűnek ezt az állami garanciavállalást. Többször elhangzott még az MSZP adminisztráció idején is, hogy tulajdonosi anyagi hozzájárulás, vagyis tőkeemelés esetén tud csak az állam segíteni.  
Az is elhangzott a Fidesz adminisztrációtól, hogy ez a Bajnai Kormány által megadott garanciavállalás azért nem jogszerű, mert a cég már a gazdasági válság előtt is rossz anyagi helyzetben volt, márpedig ez a konstrukció csak a válság kirobbanása után rossz helyzetbe került cégeknek adható a válság hatását csökkentve.  Nem akarok túl belebonyolódni ezekbe a gazdasági dolgokba, hisz a portálon mindez naprakészen végigkövethető.
Nem történt említés a portálon a Fidesz által nyújtandó segítségről, csupán célzást tettem rá. Nos ez nem volt nyilvános, csak háttérinformációk álltak rendelkezésemre. A cég magántulajdonú cég, így az állam lehetőségei korlátozottak voltak.

Valószínűleg valamilyen tájékoztatás lesz holnap a kiskunfélegyházi gyárban, miután tisztábban fogunk látni.

Mivel a cégnek volnának megrendelései, vagyis lenne muka, az anyagi rendezés esetén a gyárban a termelés felfuthatna. Anyagi rendezés hiányában viszont a felszámolás a valószínű. Az utóbbi esetben a dolgozók hozzá jutnának bérükhöz, sőt valószínűleg a végkielégítést is megkapnák. Tudni kell azonban azt, hogy ebben az esetben a felszámoló biztos fogja a béreket intézni, ami további hónapokba fog kerülni. A Majorcoop esetéből megítélve, az már "jónak" számítana, ha a dolgozók egy éves késéssel hozzá tudnának jutni bérükhöz. Itt hívnám fel az illetékesek figyelmét, hogy ez tragikus lenne, vagyis valamilyen megoldást kell keresni arra, hogy a bolgozók valamilyen megoldással hamarébb pénzhez jussonak, kölönös tekintettel a téli fűtészámlás időszakra. Mindenképpen valamilyen pénzügyi alapot kell létrehozni a további tragédiák elkerülére.
Amennyiben a termelés mellett született ill. születik döntés, háttérinformációm szerint két havi fizetéshátralék megfizetésére lehetne számítani, ezt követően pedig tovább csökkennének a fizetéshátralékok.
Nos nem tudom, hogy mennyire helyes, hogy mindezeket leírtam, de ezt várják el tőlem olvasóim, és ők számomra a legfontosabbak, főként akkor, ha egyben érintettek is.

2010. augusztus 31.
Kovács István

 



Egész délelőttem az információszerzéssel telet el. Többek közt beszéltem Ménes úr titkárságával, dr. Matolcsy Gyögy titkárságával, valamint a Kormányzati Kommunikációs Államtitkársággal. Végül azonban írásos kérdéseimet megfogalmazva az utóbbi titkárságra küldetm. Ebben a több mint egy oldalas kérdésben röviden leírtam az előzményeket, és minden jelenlegi információm segítségül a válaszadás megkönnyítésére. Mindenütt segítőkészek voltak, amiért itt mondok köszönetet. Remélem, hogy a válsz is minél előbb meg fog érkezni.

Az e-mailomat elolvasták, vagy legalábbis megérkezett a címzttnek, ezek után reméljük a minél előbbi választ. Sajnos a válszra ha lesz várnunk kell, mert ennek bizony van egy átfutási ideje.
A megérkezés visszaigazolása:  Az üzenet elolvasva ekkor: 2010. szeptember 1. 12:24:20 (GMT+01:00) Belgrád, Budapest, Ljubljana, Pozsony, Prága.

Ménes úr titkárságával is beszéltem délután kettő óra után néhány perccel, de sajnos Ménes úr nem volt bent.
Ma már valószívűleg nem próbálkozok hivatalos helyről érkező információszerzéssel. Jó hírről sajnos nem tudok beszámolni.

Magam részéről elkezdtem szervezkedni a már általam említett pénzügyi alap létrehozával kapcsolatbanl. Erre abban a szerencsétlen esetben lenne szükség, ha a cég felszámolásra kerülne, hisz a felszámoló biztos csak későbbre tud pénzt intézni. Bár erre ne legyen szükség, de jobb felkészülni a legrosszabbra. A pénzügyi alapnak mindenképpen olyannak kell lenni, hogy a dolgozókat a lehető leghamarébb jelentős összeghez juttassa.



2010. szeptember 1.
Kovács István
 

 

<<< Ugrás az előző Kovács István által szerkesztett (tizennyolcadik) oldalra

<<< Ugrás az előző a szakszervezettel közösen szerkesztett (tizenkilencedik) oldalra

 

 Ugrás a következő (huszonegyedik) oldalra >>>